A kapu kapcsán zajlott blogvitáról jutott eszembe ez a videó.
2010. november 30. 13:50
Amikor mégis előkerül a tekintély
Kedves olvasók, képzeljétek el: néha még az AKG-ban is előfordul, hogy egy tanár él a pozíciójából adódó tekintéllyel. Ugye, milyen furcsa és elképzelhetetlen dolog ez? És mégis. Nem vagyok a vaskéz híve, de a petyhüdté sem – járjuk hát körbe ezt, az AKG-ba egyesek szerint talán nem annyira illő pedagógiai húzást.
A közelmúltban történt, tornaórán. Az egyik gyerek vagy tíz percet késett az óráról (s nem ez volt az első alkalom, ez csupán kiemelkedően késői érkezés volt), s ezért a tanár se szó, se beszéd, kijelentette: üljön le a padra, nem vehet részt az órán.
Abba most ne menjünk bele, pedagógiailag mennyire volt helytálló ez a húzás, az érintett például azt mondta nekem, hogy míg a büntetést tökéletesen megérti és elfogadja, ez nem fogja motiválni arra, hogy igyekezzen időre beérni. A magánvéleményem – mindamellett, hogy egyetértek azzal, amit mond – az, hogy szükség van ilyenekre ahhoz, hogy a tanár tekintélye megmaradjon.
Eddig csak egyetlen zárójelnyi szöveget szenteltem annak, hogy az AKG-s tanárok nem (csak?) azért nem fegyelmeznek, mert impotensek, hanem, mert nincs a kezükben eszköz. Ahogy annak idején már megállapították sokan, az iskola alapelveiben lemondott a tanárok kezében lévő eszközökről, s az egyensúlyt innentől kezdve nem tartotta, nem tarthatta fenn más, mint a gyerekek konstruktivitása. Ez mára már egyre kevésbé megtalálható, milliónyi példát lehet a tanórákról szóló írásaimban megtalálni (egy részük a poszt írásának pillanatában nem elérhető). Ezért is érzem úgy, hogy az iskola előtt egy elkerülhetetlen paradigmaváltás áll, s hogy mennyire nyögvenyelősen és mikorra fog ez menni, hamarosan ki fog derülni.
Mindenesetre az eszközök hiánya azzal jár, hogy a tanár tekintélye rendkívül könnyen kikezdhető – s ez egy olyan dolog, ami nem egykönnyen jön vissza ám. Innentől kezdve azonban, tényleg, egy lehetetlen küldetés órát tartani, s minden győzelem pürrhoszi. A kérdés csak az, el kell-e érni ezt a szintet?
Az ilyen „húzások”, mint tornatanáromé, tökéletesen beleférnek még egy alternatív iskolába is, bár sokan meg fognak lepődni rajta. Nem kevés példát láttam már arra, hogy milyen katasztrofális következményekkel járt az, amikor egy tekintélyét már rég elvesztő tanár próbálkozik ilyenekkel. Mit ne mondjak, mind az AKG-ban volt, pedig egész életemben altersulikba jártam.
A kérdés adott: miért nem védik meg a tanárok jobban a tekintélyüket? Érvelhetünk azzal, hogy eleinte nem voltak tisztában azzal, hogy „ezek” a gyerekek már nem annyira konstruktívak ebből a szempontból, egy idő után azonban lehet, nem erről van szó. Nem az ujjamból szopom, amikor megkérdezem, mi lesz a némettel: más évfolyamon, más csoportban már a „pszeudoporoszos” rendszert is felváltotta a káosz.
Szóval, miért? Persze egy idő után már nincs mit tenni. De egy pedagógusnak szerintem tudnia kellene – s biztos vagyok benne, hogy a konkrét esetekben tudta is (elvégre nem hülyék) – mikor mi nem fog működni. Akkor azonban fel sem merül bennük, hogy „ide” egy fokkal asztalracsapósabb hozzáállás kell? Sőt, hogy elég egyetlenegyszer az asztalra csapni, a megfelelő pillanatban?
2010. november 23. 17:25
Tanárértékelés
Az iskolában szokás évente kétféle formában értékelni a tanárokat, természetesen anonim módon. Aranyos és liberális ötlet, remekül hangzik, ugye? Az ötlet remek, a megvalósítást közel sem érzem annak. Gyorsan vegyük végig a tanárértékelés két formáját: a számszakit és a szövegest.
A tanárértékelésről itt és itt is írok.
A számszakival kezdtük, emlékeim szerint hetedikben még nem is volt szöveges. Talán nyolcadikban sem, ez nem száz százalék. A számszaki tanárértékelés úgy néz ki, hogy a gyerek bemegy reggel, leül a termébe (kupac helyett névsor szerint) és kap egy sokszor sokas táblázatot. Felírja a tantárgyat, a tanárt, az évfolyamot, a csoportját és öt kategória szerint (tanár rátermettsége, órák légköre, tanár-diák kapcsolat, visszajelzés és összkép) egytől hétig pontozza tanárát. A tanárok később megkapják az eredményeket csoportok szerinti bontásban, átlagot, szórást, mindent nézve. Van patrónusi értékelő is, hasonló kitételek szerint.
A tanárértékelés szép és jó, csak jelenlegi formájában nincs sok értelme. Bár F. anno mesélt egy tanárról, aki állítólag a rossz értékelések miatt hagyta ott az iskolát és idén az egyik közgáztanár rászánt egy egész órát, hogy megbeszélje csoportjával, mit kellene változtatnia, az értékeléseknek általában egyáltalán nincs hatása az adott tanárra. Néhány jobb-rosszabb adatot talán megoszt a csoporttal, de ennyi. Az engem tanító tanárok között vannak jobbak is, rosszabbak is, de egyszer sem láttam, hogy valaki gyökeresen változtatott volna bármin is az értékelés hatására. Már akinél tudjuk, mennyit kapott.
Pontosan, az eredmények nem nyilvánosak. Egy halom anonim és semmitmondó adat fenn van az AKG oldalán, de ebből semmi sem derül ki. Fenn van, hogy az évfolyamok átlagosan milyen értékeléseket adtak az összes szaktanárnak illetve a patrónusoknak és fenn van, hogy az egész iskola átlagosan hogyan értékelt egy tantárgyat, tanári bontás nélkül. Értem én, hogy vannak tanárok, akiknek botrányos eredményei születnek egyes csoportokban, de ezt muszáj cenzúrázni és csak a szép átlagokat tárni az érdeklődők elé? Gyakran több tantárgy össze is van mosva egy kategóriába, még inkább elrejtve a konkrét adatokat! Elvárnám, hogy a tanárértékelés eredményei csoportokra bontva a tanár nevével és tantárgyával együtt elérhető legyen. Szeretném látni, hogy az évfolyamom hány pontot adott rátermettségre az énektanáromnak.
Amikor ezt felvetettem a patrónusomnak, visszakérdezett: én mit szólnék, ha kitennék a jegyeimet az oldalra? Az elképesztően ide nem illő reakció elnémított, pedig nyilvánvalóan semmi köze az egyiknek a másikhoz. Míg ezek az adatok közérdekűek és az érdeklődő külsősöknek (és belsősöknek) hasznos adatokkal szolgálhatnának, esetleg hatásukra eltávolíthatnak egy-két alkalmatlanabb tanárt, az én kirakott jegyeim senkit sem érdekelnének. Ha a példa arra utalt, hogy ezáltal a pedagógus megszégyenül, akkor olyan is. Ha rajtam múlna, kötelezően közzétetetném az eredményeket, de hajlandó lennék arra is, hogy amelyik tanár ezt nem vállalja, az ne kapjon számszaki értékelést egyáltalán. Üvegzsebet ide, emberek!
A másik a szóbeli értékelés. Bruhaha. Bár néha vannak kivételek (pl. az órán közösen megírja a csoport, míg a tanár kimegy – innentől kezdve egy bájoskodó homogén massza lesz a gyakran sokkal negatívabb egyéni gondolatokból), általában csibén kettesével összeállva írnak a gyerekek. Egyik duó erről, másik arról a tanárról. Az egy dolog, hogy így nem szólhatok hozzá például a rajztanár működéséhez (egyszer úgy írtuk a tanárértékelést, hogy az egyik számítógépteremben több gépet bekapcsolva és körbejárva írt mindenki minden tanárról – probléma természetesen ezzel is volt, ld. lejjebb), a másik azonban ennél sokkal, sokkal súlyosabb probléma: ezek az értékelések voltaképp cenzúrázva vannak.
Igen!
„Jaj, ne bántsuk meg a tanárt!” „Ez túlzás, ez igazságtalan!” „Ezt így igazán nem írhatod bele!” „Ez biztos nincs így, ugye, gyerekek?” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kísérik patrónusom által a társaság által megírt, helyenként közel sem pozitív értékeléseket. Itt egy kicsit átírjuk, ott egy kicsit módosítjuk és máris emészthetőbb a tanárnak. Innentől kezdve viszont nem őszinte és teljességgel értelmét veszti.
Nemrég irodalomtanáromról írtam egy tanárértékelést. Stílszerűen versbe öntöttem – költeményként annyira nem jó, kritikaként viszont cenzúrázatlan. Ennyire nem rosszak az irodalomórák, de sokkal alacsonyabb a színvonal, mint annak idején volt és az idei tanév első két harmadára teljességgel igaz az alábbi versike tartalma:
„Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.
Egy igazság lehet csak, az, amit Ön mond,
S jaj annak, aki néhányszor ellentmond,
S ha vitáznának, semmi baj se lenne,
De nem, Ön csak el-elnéz mellette.
Nem mi lettünk rosszabbak, Ön szidott le rosszkor,
Ha segítséget adtam, Ön rám morgott sokszor,
S meglepi, hogy elszáll minden tekintélye?
Rossz emberre támad, ez lesz az Ön veszte.
Jók a gondolatok, emlékszem még régről,
Hallatszik a hangos zaj a másik teremrészről,
De a letolást mi is ugyanúgy megkapjuk,
Pölö Rékát szidja le – titkon kikacagjuk.
Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.”
Ismétlem, én egy jó gyerek vagyok, aki az órákon tanulni szeretne. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy olyankor, amikor a csoportmunka vége felé az erkölcsöt tárgyalva (órai feladat) heves vitába kezdek egy konkrét erkölcsi példáról, miután kész vagyunk a feladattal, én kapom a dorgálást, míg a terem túloldalán más papírgalacsinokkal dobálózik üvöltve, röhögve. Ilyen is előfordul nálunk. Ismétlem, irodalomtanárból sem egy van és ez a versike a közös munka mélypontján íródott. Az irodalomórákról később az Óráról órára-posztsorozatban részletesebben is megemlékezünk.
2010. november 23. 17:11
A suliról, ha még nem ismernéd
Ironikus módon nincs szócikke a magyar Wikipedián (most már van - a szerk.) , csak egy rövid az angolon. Megpróbálom röviden (és objektíven, kritika nélkül) leírni, miről is szól az iskola.
Az AKG egy liberális iskola. Nincs házirend, csengő, büntetés, év közbeni jegy, satöbbi. Minden gyereknek van egy „patrónusa”, egy tanár, akit kiválasztott hat jelöltből és 10-12 társával együtt tőle kap külön figyelmet és gondoskodást. Különleges órák vannak, rengeteg csoportmunkával. Választható foglalkozások ezrei. Az iskola egy raklapnyi értelmiségit termelt már ki és ennyi meg annyi díjat söpört be. Természetesen nem egy olcsó hely, de hát a minőséget meg kell fizetni, nemde? Remek tanárok, magas sztenderd szerint válogatott diákok...
A fentiek ebben a formában teljességgel igazak és ez mindenképpen jobb iskola, mint a körzeti a sarkon. Lehetséges, hogy nekem vannak túlzottan nagy elvárásaim (megsúgom: nem) és csupán apróságokon lovagolok. Remélem, meg tudom majd mutatni mindkét oldalt, ugyanis egyelőre fogcsikorgatva fogalmazom át az első bekezdést, hogy pozitív hangvétele legyen. Vajon mi kell még ebbe a remek iskolába, merülhet fel a kérdés.
Hm, valami, ami betölti ezt az üres, törékeny csigaházat? Valami, ami értelmet ad egy olyan fogalomnak, mint a tanárértékelés? Ami nem ad egy komoly kiskaput a, khm, nem annyira tehetséges gyerekeknek, hogy bekerüljenek?
Szoktam volt mondani, hogy az AKG azért liberális, mert más kötelező, mint máshol.
A következő bejegyzésben igyekszem mindenkit bevezetni az AKG hétköznapjaiba, a különleges tanrend, a csak itt használt szavak, rendszerelemek és tantárgyelemek kaotikus világába. Ez remélhetőleg érthetőbbé fogja tenni mindazt a kritikát (pozitívat és negatívat egyaránt), amit a későbbiekben megfogalmazni tervezek.
2010. november 23. 17:04
A szerzőről, a blogról, az AKG-ról röviden
2010. június 20. Egy nappal az évzáró előtt.
Talán nem a legbrilliánsabb ötlet közvetlenül a nyári szünet előtti napon blogot írni egy iskoláról. Eddig nem is akartam kritikablogot írni iskolámról. A közelmúlt eseményei azonban "rákényszerítettek" erre.
Szeretnék tisztázni jópár dolgot. Az AKG jó iskola, vannak olyan gyerekek, akiknek nagyon jót tesz, ha idejáratják. Ha a gyermeked hajlamos arra, hogy befolyásolja a társaság vagy nem tiszteli a szabályokat, jobb, ha soha nem is hall erről a helyről: tapasztalatom szerint szinte semminek sincs következménye és az "emberi romlásba" oly ritkán avatkoznak bele a tanárok. Hiába a méltatott (de szerintem réges-rég dugába dőlt) patrónusi rendszer.
Számomra ez az iskola a legkisebb rossz. Mindig is alapítványi iskolákba jártam alternatív tanítási módszerekkel, kis évfolyamokkal. Nem kallódtam el, itt sem fogok. Ami azonban biztos: ez a hely már nem az, ahol figyelnek egymásra az emberek. Annyi fontosabb dolgunk van a nagy "liberalitás" kiélvezésében.
Nem iszom, nem cigarettázom, nem ébredek a saját hányadékomban reggel hétkor egy ismeretlen csaj házában. Jól tanulok. Hajnalban fekszem le aludni. Magánjellegű apróságaimmal töltöm az időt. Talán túlzottan is a társaság bohóca vagyok. Ha úgy adódik, manipulálom az embereket. Vannak szabályok, amiket nem tartok be, míg másokat túlontúl lazának is tartok. Különleges kapcsolatom van (elvált) szüleimmel. Könyvet írok. Szeretem a focit és a pókert. Nem szeretem a hepciáskodó embereket, akik úgy érzik, ők a világ közepe. Nem vagyok képes olyan embereknek bólogatni, akiket csupán a társadalom rendel fölém, de képességeik nem.
Felismertetek? Felteszem, igen. Úgysem ismerek sok más blogoló AKG-st. (Van pár másik blogom itt, egyelőre maradjon titok, mik). Ha felismertetek, tudjátok, mit gondolok a suliról, a tanárokról, a diákokról. Ne féljetek, nem járatom le az általatok oly nagyra tisztelt intézményt. Csupán leírom, hogy egy különleges gyerek hogyan látja az iskolát belülről. Van, ami nagyon nem tetszik neki. Nyugodjatok meg: van, ami igen.
Elvégre a menzakaja - gondolom -, van, akinek ízlik.
Ez az iskola a legkisebb rossz
Utolsó kommentek