Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kapu: Fél kettő, mint kötelező minimum?

Ha már kapu, nemrégiben újraolvastam az általam nemegyszer pozitív példaként idézett Hibrid AKG blog (ami egyelőre, sajnálatomra, minimum hibernált vagy elhalálozott) kapuval kapcsolatos írását. Az utolsó bekezdést hadd idézzem: Kutatásunk alapján, (sic!) tehát ki lehet jelenteni, hogy az AKG semmivel sem különösebb a kártyás beléptetőrendszerével és egyéni kijárási engedélyével, mint más intézmény. Más rendszer csak egyetlenegy (!) intézményben volt 10 évvel ezelőtt, így általánosságban tényleg a Közoktatási törvény erről rendelkező paragrafusának betartásáról van szó, semmint arról, hogy az illegális szerek, drogok, alkohol fogyasztása megnőtt volna a szabadidőben, és ezáltal a tanárok elvesztették a bizalmukat a diákok felé. Így nem kaptunk mi sem különös elbánásmódot – mindössze akkor, amikor még ki lehetett járni. A lehetőség viszont megmaradt – egyszer volt már különös elbánásmódunk, még visszatérhet.

Szeretném megosztani az olvasóközönséggel az ezzel kapcsolatos álláspontomat. Egyrészt jót kuncogtam azon, hogy a törvény betartatásáról van szó, maguk a tanárok magyarázzák a „gyanús elemek” jelenlétével a módosításokat – lásd az iskola beszámolójából vett részletem: „a vizsgálatok során kiderült, hogy az iskola környékén is megjelentek nem kívánatos külső kapcsolatok, emiatt kénytelenek voltunk napközben bezárni az iskolát.” Namármost, ez egy dolog. Fogadjuk el alapfeltevésként, hogy a beszámolóval összhangban gondolkodunk és csak azért nem lehet 13:30-ig elhagyni az iskolaépületet, mert „nem kívánatos külső kapcsolatok” jelentek meg. Ezzel kapcsolatban van egy nagyon fontos kérdésem, amire eddig csak egy félmondatot szántam:
 
Mi történik 13 óra 31 perckor a nemkívánatos külső kapcsolatokkal?
 
Mind elmegy ebédelni a nagymamájához? Mind felszívódik az AKG kitáruló kapujának mennyei hangjára? Szerintem egyik sem: szerintem annyi történik csupán, hogy dél helyett mondjuk másfél-két órával később köttetnek meg azok a bizonyos üzletek. Szerintem ez nem csak nekem jutott eszembe, hanem a tanároknak is. Innentől kezdve viszont az a véleményem, hogy az iskola csupán a „kötelező minimumot” akarja teljesíteni az ügyben, aztán mossa kezeit. Nem tudom, így van-e, de az én szemszögemből úgy néz ki a dolog, hogy az iskola hozott egy még csak tüneti kezelésnek is alig nevezhető intézkedést, amikor kipattant egy botrány drogügyben (a mai napig is több vélemény kering arról, hogy a mi évfolyamunkon történt rendőrségi ügy vagy egy másik évfolyam állítólagos rendszeres és nagymennyiségű drogfogyasztása verte ki a közmondásos biztosítékot), és ennyivel elintézte a dolgot. Aki drogot fogyaszt, ezek után is fogyasztani fogja… de legalább nem az iskolában, nem az iskolával kapcsolatban. A szituációval járó mellékes következmények, mint a szinte állandóan füstszagú vécék és tesiöltözők, a maguk módján (legalábbis elméletben) megoldhatatlan problémák. Arról már ne is beszéljünk, milyen „alternatív” magyarázatokat hallottam már a kapuügyre – megbízható és kevésbé megbízható forrásokból egyaránt:
 
  • azért van, mert az iskolának nem tesz jót a CBA előtt dohányzó gyerekek látványa
  • azért van, mert a gyerekek elkésnek az ebédszünet utáni órákról
  • a rendőrségi vizsgálat miatt van, de csak pár napig lesz ott
 
…és az összes többi, ami nem jutott el hozzám. Megint értekezhetnék a tanári kommunikáció problémás mivoltáról, de máshol már nemegyszer megtettem ugyanezt, például itt is.
 
Teljesen jogosan kérdezhetitek, hogyan jön ide az idézett poszt? Nagyon egyszerű: az AKG-nak illene talán a leginkább tudnia (lévén megannyi kiváltság otthona), hogy egy privilégiumot elvételét nem lehet csak annyival elintézni, hogy „de hát ez egy privilégium volt”. Ha egy adott időpillanatig ez a kiváltság a rendelkezésünkre állt, és most meg elvették, valaminek változnia kellett. Én nem látom a nagy változást, illetve amit látok belőle, arra nem nyújt megoldást a jelenlegi rendszer: csupán felesleges frusztrációt szül, elméletek terjedését segíti elő, új problémákat szül, s ami a legfontosabb, nem oldja meg a problémát, aminek megoldására elméletileg létrejött, sőt, szemet huny fölötte, olyan egyértelmű módon, ami mindenki számára nyilvánvaló, aki két percig elgondolkodik rajta. A rendszer több szempontból sem volt ideális, a jelenlegi azonban nem oldotta meg az előző problémáit (illetve ha meg is oldott párat, azok a „feltételezett” okok között keresendők). A változtatásra adott „hivatalos” okok pedig, lássuk be, nem találtattak kielégítőnek azok szemében, akiket érint a változtatás. Természetesen nem azt mondom, hogy csak akkor hozzunk meg egy megszorító intézkedést, ha a megszorítottak egyetértenek vele: egész egyszerűen a rendelet nem fogja meghozni a kívánt változást.
 
Naivnak vagy álszentnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy komolyan azt higgye: fél kettő után már csak a kultúremberek járkálnak a CBA környékén. Régen még volt valamiféle közvita a (mai formájában szerintem funkcióját nézve hasznavehetetlen) Szubjektívben a drogtémáról, ma ez a helyzet már más egy kicsit. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy komolyan a problémát megoldó intézkedésként értékeli a vezetőség a kapuzárást, képtelenség. Nem akarok tanakodni, mi áll mögötte, fentebb már leírtam, milyen elképzelések keringenek, illetve azt is, én mit gondolok. Arról is érdemes lenne párbeszédet indítani, meddig tart az iskola felelőssége diákjaiért – erről már nálam, nálunk, nálatok, Önnél, Önöknél sokkal okosabb emberek indítottak és folyattak, illetve folytatnak vitákat. Az én véleményem szerint ez a szabályozás jelenleg nem más, mint a jogilag kötelező minimum – se több, se kevesebb.

 

0 Tovább

Kihagyhatatlan lehetőségek?

Azt ígértem, elmesélek egy anekdotát a GO kapcsán. Ezt az anekdotát én is csak hallottam, de első kéz a forrás: maga az alany mesélte el nekünk. Remélem, nem bánja, hogy röviden elmesélem. Tanulságos, egyrészt az AKG „szabadságának” pozitív aspektusait nézve, másrészt az „ez az iskola nem való minden gyereknek”-állításomat nézve.

A történet annyira nem hosszú vagy bonyolult, hadd vágjak is bele. Emlékszünk még az egyéves közgazdasági képzésre? Nos, tanárunk mesélte, hogy voltak korábban olyan csoportjai, akiknél „bevállalta” azt a, lássuk be, kockázatos húzást, hogy amilyen jegyet kértek ill. elvártak maguktól a diákok év elején, azt automatikusan megadta nekik – és elbeszélése szerint nagyrészt igaza is volt, aki négyest kért magának, nagyjából olyan dolgozatot is írt, annyit is foglalkozott a dologgal. Már jelezhetném, hogy személyiségközpontúság felsőfokon, de nem teszem, főleg azért, mert „egyéni” történetről van szó. Lényeg a lényeg, ez a rendszer elmondása szerint jól működött (fontos megjegyeznem, hogy (nagyrészt?) olyan csoportokkal csinálta meg ezt, amik tagjait már ismerte), egészen egy bizonyos pontig, egy bizonyos gyerekig.
 
Ezúton szeretném kijelenteni, hogy nem áll szándékomban véleményezni az illető diák hozzáállását és tevékenységét ennek az eseménysorozatnak kapcsán, mivel nem ismerem, nem tudom, ki ő, lehetett teljesen racionális vagy ad absurdum jogos oka arra, hogy ezt tegye. Lényeg a lényeg, év elején megajánlotta magának az ötöst (meg is kapta, a tanárnő állta a szavát), hogy eleinte semmit se csináljon az órákon (s mégis megadja magának a maximális pontot az órai munkájára), majd be se menjen. A későbbi csörték ellenére sem járt be az órákra a továbbiakban – ennek, gondolom, része volt a jó öreg csakazértsem is.
 
Hogy miért írok erről? Elkezdhetnék ismét lamentálni arról, miért jók az ilyen lehetőségek, és miért kellene mindenkinek – személyiségére szabottan – más lehetőségeket biztosítani. Ezt azonban már megtettem. Arra azért kitérnék, hogy az ilyen jellegű, a maga módján a jövőbe mutató – s tényleg, az AKG-ban, ha másképp is, de gyakran rendszerszinten beépített – „jófejségek” azok, amikkel vissza lehet élni.
Kiegészíteném azt az egytagú listát, amit arról írtam anno, kiknek nem való az AKG: akkor úgy fogalmaztam, azok a gyerekek, akiket könnyen beszippant a társaság és hajlamosak követni a tömeget, messziről kerüljék el ezt a sulit. Mindamellett, hogy az ilyen beállítottságú gyerekeknek elviekben mindenféle sulit el kellene kerülnie (höhö…), az AKG-ban – pont a „lazább” berendezkedés miatt – talán az átlagosnál is nagyobb teret kap az asszimilálódás-különállás kérdése. Nyilvánvalóan ez ügyben erősen egyoldalú a tapasztalatom.
A lista új pontja tehát a következő lenne: azok, akik visszaélnek a lehetőségeikkel. Még egyszer szeretném elmondani, most nem arra a diákra gondolok, aki végigvitte a fenti attrakciót, nem ismerem, nem látok rá motivációira. Általánosságban azonban elmondható, hogy az AKG – minden döcögése, repedése és hibája ellenére – egy rendkívül szabad iskola (hogy ez egyenértékű-e a személyiségközpontúsággal, az természetesen egyéni megítélés kérdése), s ezzel a szabadsággal – a tanárok fegyelmezési nehézségei miatt – nagyon, nagyon könnyű visszaélni. Nem szeretnék kategóriákat felállítani, ki tartozhat ide.
 
A tény, hogy mostanában valami megváltozott, sokak számára egyértelmű – nem egy embernek a tornaöltöző szétverése után jutott eszébe a gondolat. Valószínűleg magának az igazgatónak is, év végi beszédében legalábbis erre utalt. A „rendszer” a maga módján változtatott is ezen-azon, de ha engem kérdez bárki, szerintem vagy rosszul megválasztott módszerekkel vagy önmaguk által kiherélt intézkedésekkel tették ezt, ahelyett, hogy a maga tekintetében kétségkívül konzervatív „komoly következmények” eszközét használták volna.
 
Nem gondoltam volna, hogy, ha részben is, de revideálni kényszerülök totális egyet-nem-értésem Bede Márton alternatív oktatásról írt tilinkója kapcsán. Azt írta: „...egy iskola alapvető célja igenis a felkészítés ezekre a mindennapokra, és perverz módon ezt leginkább a közönséges magyar iskolák képesek elérni. A rohadó falak, az elavult és a diákok ellenségeként működő tananyag, a hatalmi pozícióban lévők igazságtalan idegrohamai kiválóan képezik le azt a felnőtt világot, amiben minden magyar gyereknek egyszer helyt kell majd állnia. Ez persze cinikus vélemény, de ettől még tény marad, hogy kiskorúakat teljesen felesleges elzárni a valós környezetüktől [és az alternatív iskolák ezt teszik].” Továbbra is marhaságnak tartom, amit megfogalmaz, de ezen bekezdése kapcsán – szigorúan csak részben! – igazat kell adnom neki: nem érdemes mindent a diákokra bízni.
 
A „hétköznapi magyar oktatást” csak hírből ismerem, de annyi, köszönöm, elég is. Ha csak Bede úr írásából indulok ki, már az alapján megállapíthatom, hogy abnormális, ami ott megtalálható (s lásd linkelt írásom arról, hogy szerintem miért nem releváns a „magyar jövőre való felkészítés” gondolata). Az AKG mostanában egyre többször tapasztalja, milyen az, amikor visszaüt a szabadság. Maradjon a szabadság, a "szabadság" vállalhatatlan alternatíva lenne, nem ez a javaslatom: de van a szabadságnak is egy egészséges határa; vannak dolgok, amiket nem érdemes (nem lehet, nem szabad…?) a diákokra bízni.
 
Illetve máris javítom magam: csak „válogatott” diákokra érdemes (lehet, szabad…?). Ne érezze ezt senki elitizmusnak: ugyanúgy a személyiségközpontúságból (elméletben!) következő differenciálás része.

 

0 Tovább

Tanárértékelés

Az iskolában szokás évente kétféle formában értékelni a tanárokat, természetesen anonim módon. Aranyos és liberális ötlet, remekül hangzik, ugye? Az ötlet remek, a megvalósítást közel sem érzem annak. Gyorsan vegyük végig a tanárértékelés két formáját: a számszakit és a szövegest.

A tanárértékelésről itt és itt is írok.
A számszakival kezdtük, emlékeim szerint hetedikben még nem is volt szöveges. Talán nyolcadikban sem, ez nem száz százalék. A számszaki tanárértékelés úgy néz ki, hogy a gyerek bemegy reggel, leül a termébe (kupac helyett névsor szerint) és kap egy sokszor sokas táblázatot. Felírja a tantárgyat, a tanárt, az évfolyamot, a csoportját és öt kategória szerint (tanár rátermettsége, órák légköre, tanár-diák kapcsolat, visszajelzés és összkép) egytől hétig pontozza tanárát. A tanárok később megkapják az eredményeket csoportok szerinti bontásban, átlagot, szórást, mindent nézve. Van patrónusi értékelő is, hasonló kitételek szerint.
A tanárértékelés szép és jó, csak jelenlegi formájában nincs sok értelme. Bár F. anno mesélt egy tanárról, aki állítólag a rossz értékelések miatt hagyta ott az iskolát és idén az egyik közgáztanár rászánt egy egész órát, hogy megbeszélje csoportjával, mit kellene változtatnia, az értékeléseknek általában egyáltalán nincs hatása az adott tanárra. Néhány jobb-rosszabb adatot talán megoszt a csoporttal, de ennyi. Az engem tanító tanárok között vannak jobbak is, rosszabbak is, de egyszer sem láttam, hogy valaki gyökeresen változtatott volna bármin is az értékelés hatására. Már akinél tudjuk, mennyit kapott.
Pontosan, az eredmények nem nyilvánosak. Egy halom anonim és semmitmondó adat fenn van az AKG oldalán, de ebből semmi sem derül ki. Fenn van, hogy az évfolyamok átlagosan milyen értékeléseket adtak az összes szaktanárnak illetve a patrónusoknak és fenn van, hogy az egész iskola átlagosan hogyan értékelt egy tantárgyat, tanári bontás nélkül. Értem én, hogy vannak tanárok, akiknek botrányos eredményei születnek egyes csoportokban, de ezt muszáj cenzúrázni és csak a szép átlagokat tárni az érdeklődők elé? Gyakran több tantárgy össze is van mosva egy kategóriába, még inkább elrejtve a konkrét adatokat! Elvárnám, hogy a tanárértékelés eredményei csoportokra bontva a tanár nevével és tantárgyával együtt elérhető legyen. Szeretném látni, hogy az évfolyamom hány pontot adott rátermettségre az énektanáromnak.
Amikor ezt felvetettem a patrónusomnak, visszakérdezett: én mit szólnék, ha kitennék a jegyeimet az oldalra? Az elképesztően ide nem illő reakció elnémított, pedig nyilvánvalóan semmi köze az egyiknek a másikhoz. Míg ezek az adatok közérdekűek és az érdeklődő külsősöknek (és belsősöknek) hasznos adatokkal szolgálhatnának, esetleg hatásukra eltávolíthatnak egy-két alkalmatlanabb tanárt, az én kirakott jegyeim senkit sem érdekelnének. Ha a példa arra utalt, hogy ezáltal a pedagógus megszégyenül, akkor olyan is. Ha rajtam múlna, kötelezően közzétetetném az eredményeket, de hajlandó lennék arra is, hogy amelyik tanár ezt nem vállalja, az ne kapjon számszaki értékelést egyáltalán. Üvegzsebet ide, emberek!
A másik a szóbeli értékelés. Bruhaha. Bár néha vannak kivételek (pl. az órán közösen megírja a csoport, míg a tanár kimegy – innentől kezdve egy bájoskodó homogén massza lesz a gyakran sokkal negatívabb egyéni gondolatokból), általában csibén kettesével összeállva írnak a gyerekek. Egyik duó erről, másik arról a tanárról. Az egy dolog, hogy így nem szólhatok hozzá például a rajztanár működéséhez (egyszer úgy írtuk a tanárértékelést, hogy az egyik számítógépteremben több gépet bekapcsolva és körbejárva írt mindenki minden tanárról – probléma természetesen ezzel is volt, ld. lejjebb), a másik azonban ennél sokkal, sokkal súlyosabb probléma: ezek az értékelések voltaképp cenzúrázva vannak.
Igen!
„Jaj, ne bántsuk meg a tanárt!” „Ez túlzás, ez igazságtalan!” „Ezt így igazán nem írhatod bele!” „Ez biztos nincs így, ugye, gyerekek?” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kísérik patrónusom által a társaság által megírt, helyenként közel sem pozitív értékeléseket. Itt egy kicsit átírjuk, ott egy kicsit módosítjuk és máris emészthetőbb a tanárnak. Innentől kezdve viszont nem őszinte és teljességgel értelmét veszti.
Nemrég irodalomtanáromról írtam egy tanárértékelést. Stílszerűen versbe öntöttem – költeményként annyira nem jó, kritikaként viszont cenzúrázatlan. Ennyire nem rosszak az irodalomórák, de sokkal alacsonyabb a színvonal, mint annak idején volt és az idei tanév első két harmadára teljességgel igaz az alábbi versike tartalma:
„Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.

Egy igazság lehet csak, az, amit Ön mond,
S jaj annak, aki néhányszor ellentmond,
S ha vitáznának, semmi baj se lenne,
De nem, Ön csak el-elnéz mellette.

Nem mi lettünk rosszabbak, Ön szidott le rosszkor,
Ha segítséget adtam, Ön rám morgott sokszor,
S meglepi, hogy elszáll minden tekintélye?
Rossz emberre támad, ez lesz az Ön veszte.

Jók a gondolatok, emlékszem még régről,
Hallatszik a hangos zaj a másik teremrészről,
De a letolást mi is ugyanúgy megkapjuk,
Pölö Rékát szidja le – titkon kikacagjuk.

Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.”

Ismétlem, én egy jó gyerek vagyok, aki az órákon tanulni szeretne. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy olyankor, amikor a csoportmunka vége felé az erkölcsöt tárgyalva (órai feladat) heves vitába kezdek egy konkrét erkölcsi példáról, miután kész vagyunk a feladattal, én kapom a dorgálást, míg a terem túloldalán más papírgalacsinokkal dobálózik üvöltve, röhögve. Ilyen is előfordul nálunk. Ismétlem, irodalomtanárból sem egy van és ez a versike a közös munka mélypontján íródott. Az irodalomórákról később az Óráról órára-posztsorozatban részletesebben is megemlékezünk.
0 Tovább

A suliról, ha még nem ismernéd

Ironikus módon nincs szócikke a magyar Wikipedián (most már van - a szerk.) , csak egy rövid az angolon. Megpróbálom röviden (és objektíven, kritika nélkül) leírni, miről is szól az iskola.

Az AKG egy liberális iskola. Nincs házirend, csengő, büntetés, év közbeni jegy, satöbbi. Minden gyereknek van egy „patrónusa”, egy tanár, akit kiválasztott hat jelöltből és 10-12 társával együtt tőle kap külön figyelmet és gondoskodást. Különleges órák vannak, rengeteg csoportmunkával. Választható foglalkozások ezrei. Az iskola egy raklapnyi értelmiségit termelt már ki és ennyi meg annyi díjat söpört be. Természetesen nem egy olcsó hely, de hát a minőséget meg kell fizetni, nemde? Remek tanárok, magas sztenderd szerint válogatott diákok...
A fentiek ebben a formában teljességgel igazak és ez mindenképpen jobb iskola, mint a körzeti a sarkon. Lehetséges, hogy nekem vannak túlzottan nagy elvárásaim (megsúgom: nem) és csupán apróságokon lovagolok. Remélem, meg tudom majd mutatni mindkét oldalt, ugyanis egyelőre fogcsikorgatva fogalmazom át az első bekezdést, hogy pozitív hangvétele legyen. Vajon mi kell még ebbe a remek iskolába, merülhet fel a kérdés.
Hm, valami, ami betölti ezt az üres, törékeny csigaházat? Valami, ami értelmet ad egy olyan fogalomnak, mint a tanárértékelés? Ami nem ad egy komoly kiskaput a, khm, nem annyira tehetséges gyerekeknek, hogy bekerüljenek?
Szoktam volt mondani, hogy az AKG azért liberális, mert más kötelező, mint máshol.
A következő bejegyzésben igyekszem mindenkit bevezetni az AKG hétköznapjaiba, a különleges tanrend, a csak itt használt szavak, rendszerelemek és tantárgyelemek kaotikus világába. Ez remélhetőleg érthetőbbé fogja tenni mindazt a kritikát (pozitívat és negatívat egyaránt), amit a későbbiekben megfogalmazni tervezek.
0 Tovább

Vizsgaöltözet és annak hiánya

Nálatok is ki kell öltözni fekete-fehérbe a (nyelv)vizsgára? Nem? Utálnátok? El kell, hogy szomorítsalak titeket: nekem nyolc, miben akarnak minket vizsgáztatni. Ami nem nyolc, az a veszélyes precedens, amit a következmények hiánya teremt.

Kezdetnek szeretnék egy bekezdést szánni azokra a hangokra, akik szerint „a vizsgán majomszerelésben voltunk”, meg hogy „jesszus, valaki nagyon bekattant a tanároknál”. Hogy őszinte legyek, engem nem aggaszt túlzottan a kérdés, hogy miben vizsgázunk: ha fekete-fehér cuccban kell, nekem az is megfelel. Mindemellett helyt kell adnom azoknak a hangoknak is, akik szerint teljesen értelmetlen az egész, idejétmúlt és sehol sincs rá szükség. Megismételném: én magasról leszarom, van-e dress code a vizsgáimra (például a felsőfokú angolnyelvvizsgámon senki sem volt kiöltözve, asszem én voltam az egyetlen ingben; az is piros volt egyébként), mindemellett sokan nem. Érdemes lenne feléjük ismételten kommunikálni, miért látják a tanárok a fekete-fehérben vizsgázás jelentőségét.
 
Illetve várjunk csak, a probléma szokás szerint egy réteggel mélyebbre rohadt már. A tanárok e-mailben közölték a szülőkkel egy héttel előre, hogy übereleganto módon kell megjelenni. Jelezték, hogy ennek hiányában nem lehet vizsgázni. Illetve, hogy volt is már rá példa, hogy valaki öltözékének nem eléggé elegáns volta miatt nem vizsgázhatott. Elképzeléseik ebben a tekintetben olyannyira konkrétak voltak, hogy még a fekete felső-fekete nadrág kombinációt sem tartották elfogadhatónak, sőt a nyakkendő és/vagy zakó hiánya alulról verdeste az elfogadható elegancia szintjét.
 
Mint már fentebb megírtam, a tanárok beszámolója szerint már előfordult, hogy volt valaki, aki nem volt megfelelő öltözékben, ezért nem vizsgázhatott. A továbbiakban én természetesen saját tapasztalataimról számolok be a szerdai nyelvvizsgánkról, s nem állítom, hogy ez az állítás téves vagy hamis lenne. Az biztos, hogy nálunk nem ez történt.
Nyilvánvalóan a kényszer és a megfelelő öltözék hiánya vezetett arra pár embert, hogy végül nem a megállapított öltözékben érkezett vizsgázni. Én is csak kora reggel szereztem egy fehér inget, miután a régi megmagyarázhatatlan módon eltűnt – másnak talán nem volt módja ilyen utolsó pillanatos módosításokra. Szóval, ne kerülgessük a forró kását, voltak, akik farmerban jöttek vizsgázni – természetesen igyekeztek enyhíteni a problémát: sötét farmer vagy nyakkendő segítségével. Levizsgáztak ők is.
 
Tökéletesen megértem, mi zajlik itt le: a tanárok szeretnék, ha minél többen elegáns öltözékben érkeznének, ezért kilátásba helyeznek egy aránylag komoly büntetést. A dolognak annyira nagy jelentősége persze nincs, hogy vasvillával kergessék és máglyára vessék azokat, akik nem tudnak eleget tenni a dolognak. Mindamellett, hogy most nem kezdek el azon filozofálni, hogy az elképzelés maga jogos vagy helyes-e, meg kell, hogy mondjam: rendkívül szívom a fogamat.
 
Megértem a tanárok logikáját, de szerintem nagyon veszélyes precedenst teremtenek, teremthetnek ezzel. Valamit, amit annyira fontosnak vélnek, hogy levélben megírnak a szülőknek, s komoly retorziót helyeznek kilátásba, egyszerűen elintéznek egy legyintéssel. Lehet amellett érvelni, hogy a konkrét eset, s a konkrét kérés annyira nem volt jelentős (ill. egyszerűen hülyeség, ahogy mások mondanák), de ez nem változtat a helyzeten: a példa azt mutatja, hogy még az ilyen komolysággal és szigorúsággal kihirdetett szabály is ellinkeskedhető. S a kérdés adott: mi lesz akkor, ha egy „jelentős” szabályt ugyanígy kihirdetnek, s ugyanígy komoly retorziókat hoznak kilátásba?
 
A gyerekek azt fogják hinni, hogy a szabály leszarható?
S ami a még nagyobb kérdés: ’akkor’ lesznek már következmények?
 
A szomorú az, hogy a kérdésre már van válasz. Fentebb azt írtam: precedenst teremthetnek ezzel. Ez egy költői fordulat volt: rég túlvagyunk már azon, hogy ez jelentene precedenst. Talán a legszebb és legcsúnyább példa erre a folyamatra az, amit annak idején tételesen megírtam.
0 Tovább
«
1234

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek