Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Heti apró (2011. január 10-14.)

Szeretném itt és most leszögezni, hogy ezt a Heti aprót technikai okokból most írom csak, szombat este. A témákat már előre összeszedtem, mindenesetre nyilvánvalóan más lesz, mint a múlt heti.

Tűzriadó; felemelt hangú, padlón ülő vagy flexibilis tanárok; AKG-szülinap és vizsga, valamint felsőoktatási törvény. Ismét itt a Heti apró.
 
Kezdjük a hétfővel, amiről túl sok mesélnivalóm nincs, ám ennek ellenére hosszasan fogok értekezni: tűzriadó volt, így az aktuális óra utolsó tíz perce „elszállt”. Mi csak a lépcsőházig jutottunk, amikor kiderült, hogy – bár nem az általában évente egyszer előforduló próbatűzriadó rituáléjáról volt szó – ismét csak egy már tapasztalt jelenségről volt szó: a konyhában történt ismét valami. A rend és béke nem sokkal később helyreállt, mindenki ment a maga órájára, én speciel a lyukasra. Igen ám, de azt mesélték nekem (ennek hitelességéből levon, hogy más meg ezzel viccelődött), hogy a tűzriadó miatt az iskolaépületet elhagyni tervező diákoktól kilépőkártyát kért a portás. Jó bloggerként és amúgy is kíváncsi gyerekként lementem a portára és megkérdeztem, mi is történt: lényeg a lényeg, a tanárok már leszóltak (feltehetőleg telefonon), hogy már nincs semmi probléma. Nem tudom a pontos történteket, nem kezdtem el tanárokat faggatni, a gyerekek sem feltétlen látják így a dolgokat („amikor páran ki akartak menni [az igazgató] mellettem ment el a lépcsőházban lefelé, láttam”), a telefonálást épp ezért (csak) feltételezni tudom. Amire ki akarok lyukadni, az a szokásos a kommunikációról. Nem tudom pontosan, mi történt lent a portán és le tudnám fogadni, hogy nem én vagyok az egyetlen. Természetesen lehet, hogy a tanárok nem hallottak az esetről. Mindenesetre ha mégis, jó lenne, ha a jelenleg amúgy is a „bezártság szobraként” operálni kényszerülő portások renoméját igyekeznénk megvédeni.
Ha már valaki megint megpróbált kimenni a kapun, megint írtam róla (hétfőtől olvasható) – és ideszúrnám, hogy volt már gyerek, aki könnyedén elhagyta az iskolaépületet másvalaki fényképes kilépőkártyájával.
 
Anno úgy fogalmaztam, hogy második némettanárunk óráinak majd pár hónap tanulás után nagyobb hasznát vesszük. Tartom ezt az állítást, de hozzátennék valamit: a teljes csoportnak tartott órái nem működnek. Néha egész egyszerűen csőd. Nem az ő felkészültségével vagy rátermettségével van baj, egész egyszerűen nincs nála az a „pszeudoporoszos” fegyelem, mint L.-nél. Vannak, akik szerint unalmasak ezek az órái – ezt a véleményt is tiszteletben tartom. Szerintem azonban visszaélünk a hozzáállásával – G., akin egyébként látszott, hogy nem az volt élete legjobb napja, megunta azt, hogy a zajban konkrétan a feladatot nem tudja elmondani. Mit csinált? Felemelt hangon elmondta a feladatot. Konkrétan átkiabált rajtunk. Erre képes volt valaki azt mondani utólag, hogy „mi a francért üvöltözött velünk”. Baszodalássan, ezzel (illetve vele) is vissza kell élni? Ez nem a megvont privilégium kategóriája! Ez a tanári tekintélyérvényesítés MINIMUMÁT sem éri el! Szedjük már össze magunkat egy kicsit! Komolyan mondom…
 
A médiacsoportok ugyanazt a (flexibilis) anyagot más sorrendben nézik, hogy a tanár ne unatkozzon. Ez tök jó, nem szürkül bele. Érdekelne, ez mikor és mennyire megoldható: egy történelemtanárnak például szerintem nem annyira adatik ez meg, pedig minden tanárnak jót tenne. A médián megnézett dokumentumfilmről majd a következő médiaóra után írok valamit, nem szeretném, ha bárkit befolyásolna, amiről írni tervezek. Egyelőre csak annyit, hogy nagyon kíváncsian várom a keddi médiaórát.
Szerdán szerveztük tovább az AKG-szülinapot. Sok kis csoportban sok kis elemet csináltunk: a „nagy cél”, a végén lévő „nagy dolog”, meg a többi… igyekszem általánosan fogalmazni. Ahogy az egésszel foglalkoztunk, eszembe jutott pár régi emlék és pár megjegyzés a közelmúltból. Amikor még első iskolámban csináltunk valami „Valamit”, azt kivétel nélkül mindig hosszú, hosszú készülődés előzte meg: a tanórákba beépített, hónapokon át zajló készülés. Rengetegféle előadásunk volt: A kis hercegtől kezdve A padláson át az Anyák napi mindenfélén át igazából nagyon sok mindent meg tudnék nevezni. Kisebb csoportok dolgoztak rajta nagy intenzitással, a dolog iránt érdeklődést-odaadást tanúsítva. Ez a fenti okokon kívül arra is visszavezethető volt, hogy a kis csoport mindig talált olyan produkciókat, amit mindenki szívesen csinált, egyik sem volt „hagyomány” vagy előre megszervezett valami. Hogy miben vonatkozik ez az AKG-szülinapra? Mint a múlt heti Heti apróban leírtam, egy kisebb „kreatív csoport” találta ki az egészet, nagyrészt azok, akik a karácsonyi programot szervezték – a többiek most fejezték be az akkor megkezdett film nézését (ha jól emlékszem, ezt nézték). Amikor a szerdai nyitáson az egyik filmnéző megjegyezte, hogy az általunk kitalált ötlet nem az igazi (és biztos voltak még, akik így gondolták), évfolyamvezetőnk nagyjából azt mondta, hogy „te is jöhettél volna a programkitalálók közé”. Tehát azok, akik még karácsonykor nem akartak programot szervezni és most be akarták fejezni az elkezdett filmet, sodródjanak az árral? Én része voltam a kreatív csapatnak, de ezen fintorogtam.
A dolog a kis csoportokra bontott évfolyamon lett érdekes, amikor az alapkoncepciót részletekkel próbálta feltölteni a kreatív folyamatban részt vett és az egészről először csak ott reggel halló, nem tökéletesen informált gyerekek vegyes salátája. Azt tudom, hogy nálunk (két, összeállt csoport) ez egyáltalán nem sikerült, remélem, máshol jobban ment. Én azt mondanám, hogy az AKG-szülinapot az szervezze, aki szívesen szervezi (vagy legalább azok szervezzék a „hagyomány” szerinti évfolyamról), a többieket nem kell belekeverni. Nem azt mondom, hogy a filmnézők mind szarnak az egészre, dehogy – de az ilyen programoknak (is) jót tenne, ha csak az foglalkozna velük, aki akarna is.
Még egy ok, amiért felemlegettem a régi iskolai programjaim: hónapokig próbáltunk intenzíven a programokra. Az AKG-ban erre sajnálatos módon ritkán van lehetőség. A Tavaszi Fesztivál angolcsoportos élményemet már itt leírtam – amilyen nagy dolgot találtunk ki most az AKG-szülinapra (február 1!), kár, hogy nagyon kevés rá az időnk.
 
Egy kis apróság angolról: az órák mindig is nagyon szabad hangulatúak és zseniálisak és érdekesek, általában asztalok nélkül körbeülünk a terem közepén a székekkel (hogy aztán az utánunk ott órát tartó csoportok ízes szavakkal küldjenek el minket mindenhová, mert óriási káoszt hagyunk magunk után). A csütörtöki órán valaki késett és „betagozódási folyamatának” meggyorsításának érdekében tanárunk odaadta neki a székét és a földre ült. Komolyan mondom, azon az órán a szokásosnál egy pöppet nagyobb volt az alapzaj. Mindig van alapzaj, természetesen – lévén beszélgetős órák – de ez az „egészségtelen” fajta volt.
 
Tizenhetedikén A2-es nyelvvizsga, továbbra is áll a vizsgaruhaviselet, mint olyan: ünneplőben írjuk meg a nyelvvizsgát. Egyre több embertől hallom, hogy ez baromság, ezt a továbbiakban sem szándékozom kommentálni, nekem igazán mindegy (a tanárok megfogalmazása szerint „pár órát ki kell tudni benne bírni”, a miértje mondjuk tényleg olyan, amilyen). A nyitáson történt bejelentés szerint most már tényleg nem fogják elfogadni a – most idézet következik – „szakadt farmer mellé felvett mellényt”. Bízom abban, hogy ez így lesz, mert ha nem, akkor van egy fogadásom rá: B1-nél páran már magasról fognak tojni az egész dress code-ra. Engem nem érdekel a vizsgaruha, egész egyszerűen precedensértékű lehet az, hogy „ha nem vagy ünneplőben, nem vizsgázhatsz”, aztán mégis vizsgázhatsz.
 
Pénteken egyébként nem sok minden történt, ha csak az nem, hogy ez volt az utolsó A2-vizsga nélküli iskolanap, meg elmaradt az irodalmi önképző.
 
0 Tovább

Statisztika már megint

Rendszeres olvasóim emlékezhetnek a „Miért jó egy alternatív iskola?” c. könyvből kivett diagramra, és az az alapján levont összefüggésekre. Emlékezhetnek arra is, hogy kiderült, elnyomtatták a diagramot, s hogy még ezen is össze tudunk zörrenni Baranyai Istvánnal (a könyv oldaláról készült fotó tőle származik). Teszek egy újabb kísérletet, jó? Csak reméljük, hogy nem jobbról balra kell olvasni a sorokat, vagy valami.

A Paint csodájának köszönhetően most már helyükön vannak az adatok, a legkevésbé elfogadott túlélési technikák legalul olvashatóak. A statisztikák, mint már az előző írásban is megemlítettem, 2006-osak. Az eredeti képet és a hiba részleteit a poszt elején linkelt írásokban találjátok.

 

Amikor csodálkozva nézegettem az eredményeket, a jegyzeteim mellett azzal hessegettem el a gondolatot, hogy „a fordított eredmény még nagyobb baromság lenne”. Ott és akkor az 1-5 értékek megfordítására gondoltam, de így is vannak furcsaságok. Nézzük.

Az első, mint már annak idején is leírtam, az az, hogy egy alternatív, személyiségközpontú, igen sok kérdés dolgában meglehetős lazaságot és/vagy elnézést tanúsító iskola ennyire keményen veszi, legalábbis elviekben, az olyan dolgokat is, mint a késés vagy a nem készülés (ne feledjük, „inkább nem elfogadható” és „egyáltalán nem elfogadható” között ingadoznak az értékelések). Mindez annak fényében a leginkább érdekes, hogy tapasztalataim szerint a puskázást (is) azért elég lazán kezelik. A Heti apróban írtam arról, hogy a némettanárunk (aki tényleg egy tapasztalt pedagógus) úgy vélekedett, hogy a gyerekek utólag nagyon bánni fogják, hogy nem használják ki ezt az évet, és ő azért pontosan látja pl. azt, hogy ki kiről másol. Erre én azt írtam, hogy én nem várnám meg, hogy a gyerek rájöjjön (bár nagyon érdekes kérdéskört vezethet fel ez a téma), hanem – lévén egy nagyobb élettapasztalattal rendelkező egyén – preventív metódusokat (pl. a jó öreg büntetések) vetnék be. Ilyen helyzetben szerintem ez érthető, és egy tanár, lássuk be, mást nem nagyon tud csinálni. Ez azonban szerintem nem ok arra, hogy ne csinálja. Érdekes kettőségbe nyújt betekintést az, hogy ennyire elítélik ezeket a tanárok, s mégsem nyúlnak a konvencionális eszközökhöz.
 
A lesés és puskázás, valamint a másolás és más feladatának beadása (illetve a feladat mással való megoldatása) közti értékkülönbség még mindig meglep, hiszen alapvetően ugyanazokról a dolgokról van szó. Mire fel az a 62 század különbség (ami 1-5 skálánál meglepően nagy, a felmérés által „kihasznált” 1-2,28 „skála” esetén meg pláne)? Mire fel a 26 század különbség lesés és puskázás között? Egyáltalán mi alapján értékelik a lesést jobban, a puskázást rosszabbul? A lesést azért veszik egy kicsit jobban, mert az egy közösségi dolog? A másolás esetén is ez volt a kritérium talán?
 
Továbbra sem tudom, mi számít rendbontó titkos akciónak. Hogy idézzem az előző posztot, „Hógolyózás a folyosón? A konyhán keresztül a CBA elé szökés? A suliról való szubjektív kritikablog írása? Bombariadó/a tűzjelző bazerálása?” Lett légyen bármi, mindössze 5 századdal rosszabb, mint a puskázás, amiről meg már megvannak a tapasztalataink. Figyelemre méltó, hogy a szöveg állítása szerint volt egy tanár, aki teljességgel elfogadhatóként értékelte az ilyeneket. Na de milyeneket?
 
Ennél a posztnál is felvetem, miért értékelik – még így is – ily rosszul a tanárok azt, ha valaki nem készül? „Szerintem ez egy fokkal gyakrabban fordul elő szándéktalanul, mint például a puskázás, a másolás vagy hasonlók. Ráadásul nem is jelenti azt, hogy a diák valamit megakasztana vagy akadályozna vele: „egyszerűen” fogalma sincs arról, mi történik, vagy legalábbis az aznapi anyagrészt nem tudja – s ez, lássuk be, igen gyakran előfordul egy iskolában.” Nem állítom, hogy buksisimit érdemel az, aki ezt csinálja, de ez sokkal inkább ideiglenes, nem szándékos és „tüneti”, mint mondjuk a puskázás. A poszt végén leírom, én milyen pontokat adtam volna a túlélési technikákra, erre speciel hármast.
 
Azt, hogy egy gyerek „szándékosan (meg)akadályozza az iskolai munkát”, én úgy értelmezem, hogy mások figyelmét is elvonva marhul az órán. „Ha ezt ilyen szinten elfogadhatatlannak tartják a tanárok, én azt gondolnám, következnének a retorziók és büntetések, nem azért, mert ez egy normális iskolában így menne, hanem mert ez lenne a természetes reakció egy ténylegesen kártékony és a jelek szerint ennyire elítélt túlélési technikára” – ezt anno, tévesen, a nem készülésre írtam, de jelen állapot szerint ide illik. Természetesen vonatkozna a puskázásra és a másolás minden formájára is.
A kritérium megfogalmazása szerintem egyébként nem a legideálisabb, szerintem például nem minden tanár venné ide az óra alatti beszélgetést. Ha már a kritériumokat böngésszük, vajon mi a lényegi különbség a teljes iskolai foglalkozásról és a teljes tanítási napról való ellógás között? Na de vissza a tárgyhoz.
 
Most már csak egy feje tetejére állt világ Földön hagyott nyomai maradnak. Hogy mire gondolok? Lássuk:
 
Miért rosszabb a másolás, mint az egész napról való ellógás? Előbbivel legalább valami bemegy a gyerek fejébe. Miért jobb, ha a diák csak az iskolai foglalkozásokról lóg el, mint ha egész nap be se jönne? Talán, mert utóbbi esetben van plusz egy adag ebéd? Miért rosszabb, ha valaki valótlan indokokat talál ki annál, mint ha nem készül? Egyáltalán miért ilyen rossz, ha valaki valótlan indokokat talál ki? Engem az jobban zavar, ha Józsi nem csinál házit, mint ha azt mondaná, hogy megírta, de náluk ebédelt Orbán Viktor és tévedésből azt ette meg a krumplipaprikás helyett. Miért van a többi technikához képest középen (1,65) a puskázás és miért a létező legrosszabb a más munkájának beadása (1,03)? A puskázó ember végső soron a tankönyvkészítők munkáját adja be. Sarkos a párhuzam, tudom, de szerintem érthető. Hogy lehet „inkább nem elfogadható” a késés egy csengő nélküli iskolában, ahol ez óhatatlanul előfordul? Az egyik biztosítékkiverő nálam az volt, hogy miért jobb, ha a gyerek nem figyel az órán, mint ha nem készül? Az utóbbi sokkal inkább akadályozza az anyag megértését, ha már választani kell. És már csak meg sem említem ismét a másolás különböző permutációi közti értékelési különbséget!
 
A végére pedig jöjjön, ahogy ígértem, az én értékelésem:
Nem készül fel órára: 3
Nem veszi ki a részét a csoportmunkából: 2
Késik: 3
Nem azzal foglalkozik órán, amivel kellene: 1
Les valakiről: 1
Valótlan indokokat talál ki: 3 (egyébként voltaképp nem is érdekel)
Ellóg egész iskolai foglalkozásról: 1
Puskázik: 1
Rendbontó titkos akciókban vesz részt: 2 (fogalmam sincs, mi az, értékelésemhez az egyik matekórán elengedett csótányok történetét vettem alapul)
Ellóg egész tanítási napról: 2
Szándékosan megakadályozza az iskolai munkát: 2 (bár itt tényező, hogy diák vagyok, magamat figyelmen kívül hagyva 1-et adtam volna)
Megoldatja a feladatát mással: 1
Nem valódi dokumentumokat mutat be: 1
Más feladatát adja/mutatja be: 1
 
Átlag: 24/14=1,71
Na, legalább arányaiban egyetértünk, kedves tanári kar. Egy icipicit még lazább is vagyok – most tekintsünk el attól, hogy tudathasadás hiányában az én kérdőívem mindössze egy ember véleménye alapján készült, a másikkal ellentétben. És még nekem mondják, hogy „egyszerűen rossz iskolába jártál - sokkal megfelelőbb lenne számodra mondjuk a Móricz, ahol a XVIII. századi poroszos drill a stílus, mert a tanárok emberi és szakmai képességei annyira terjednek ki.” (via).

 

0 Tovább

Szubjektíven a Szubjektívről

Ha olvastátok az iskolaújságot is érintő új vendégposztot (s esetleg a hozzá tartozó hozzászólásom is), akkor már nagyjából körvonalazódhatott, mi(k)ről fog szólni ez a poszt. Mire szolgál egy iskolaújság? Milyen funkciót tölt be a Szubjektív? Jó-e a forma? Mindemellett röviden megemlítem majd szerkesztőségi tapasztalataimat.

Hol is kezdjem? Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ideális-e a jelenlegi formátum? Szerintem semmiképp sem. Az iskolaújság veszteséges (nem is célja persze a profit), a papíralapú formátum kötöttségeiről nem is beszéltünk. Kevesebb emberhez jut, juthat el, mint az interneten, s ha a publikációk egy nem elhanyagolható része nem iskolai dolgokról szól (márpedig ez a helyzet fennáll), felesleges az iskolára korlátozni a potenciális olvasókört. Az interaktivitás (hozzászólások, hivatkozások, itt-ott megjelenés, külsős írások stb.) és a könnyű módosítások, gyors kiegészítések lehetősége szerintem egyértelmű. Ha az anyagi vonzatot is nézzük (bár egy iskolaújság tekintetében ez természetesen sokadlagos kérdés), a blogokra relatíve egyszerű kihelyezni akár csak egy AdSense-reklámot is – s természetesen nincs nyomtatási költség. Tapasztalatom szerint az embereket ráadásul – már ha érdekli őket egyáltalán az iskolaújság – nem mennek le a büfébe újságot vásárolni csak azért, hogy elolvashassák a legújabb interjút az egyik tanárral, sőt, annak sem volt nagy keletje, amikor egy szerkesztőségi tag árulta fent az évfolyam kisiskolájában a lapot. Összefoglalva, 2010-ben, az iMindenfélék, Kinectek, Move-ok és az LHC világában nem lenne nagy ugrás az internetre emelni a tartalmat, ami felsorolhatatlanul sok előnnyel járna.
 
Mint a kommentben is megtettem, ismét hivatkoznék a Hibrid AKG blogra, bár, ha jól látom, október vége óta nem született új írás (itt található). A hozzászólásban úgy fogalmaztam, hogy „…szerintem ez voltaképp "Szubjektív done right", egymás mellett filmkritika és kapustatisztika, hivatkozások (ami megint sokkal könnyebb, mint az interneten) és - feltételezésem szerint - iskolaújságunkénál nagyobb olvasottság. Mindig is támogattam és támogatni is fogom a hasonló kezdeményezéseket.”.
 
Kicsit talán korán hozom fel ezt a kérdést, mivel még nem kezdtem bele az iskolaújság, mint olyan funkcióinak fejtegetésébe, de ne feledjük, hogy az alkotóköri rendszer sajátosságai miatt a jelentkezésnél elsőbbséget élveznek a nyolcadikos és kilencedikes tanulók (ezekben az években kötelező alkotókört választani). E sorok írásakor az AKG weboldalán a legújabb elérhető lapszám a 2010 januári (itt elolvasható, még fogok rá hivatkozni) – a dátum nem elírás -, e szerint az akkori szerzők közül egy nyolcadikos, nyolc kilencedikes és ketten járnak a 9Ny évfolyamra, ami szintén ugyanez a korosztály. Isten ments, hogy koruk alapján minősítsem le a szerzőket, magam sem utálom jobban, amikor ez történik, de ha az iskolaújság célja az iskolai mindennapok bemutatása, az, hogy vitafórumként szolgáljon, az, hogy a fontos dolgokról tájékoztatást nyújtson, szerintem mindenképpen szükség van idősebb és/vagy tapasztaltabb diákok közreműködésére, egész egyszerűen azért, mert nagyobb az AKG-s tapasztalatuk és – valószínűleg – nagyobb rálátással bírnak a változásokra, vagy az akár belsős, akár külsős párhuzamokra.
És itt jön a képbe a legfontosabb dolog, mégpedig az, hogy a Szubjektív ma már egyre inkább nem az iskolai mindennapokkal foglalkozik, legalábbis csak rendkívül felületesen. Egyszer régen böngészgettem az archívumokat, s találtam olyan cikkeket, mint például a környéken történt, az iskolát is érintő csőtörés beszámolója, vagy anonim statisztika az iskolai drogfogyasztási szokásokról. Vagy most ránézek a 1997-es szeptember eleji kiadás néhány cikkcímére: Az 1997/98-as tanév első félévének tanrendje, Az AKG új tanárai, A számítástechnika munkaközösség új és külsős tanárai. A ’98 decemberi kiadásban a következő érdekesebb cikkcímeket találtam: Hétfő - "Novemberben több rongálás is történt az iskolában. A negyedik emeleti klubban egy széket törtek öszsze különleges elszántsággal ismeretlen fiatalok..."; A tervezett drog-szabályozás legfontosabb eltérései a jelenleg hatályos törvényekhez képest.; A tüntetés - "Péntek délután nagy volumenű tüntetés zajlott a Vörösmarty téren, a drogtörvény-tervezet ellen..." – iskolai vagy az iskola tanulóit érintő dolgok, vagy „csupán” hétköznapi tájékoztató jelleggel született írások.
 
Nem tudom, hol következett be a váltás, de mire én a szerkesztőségbe kerültem, rendszeressé váltak a film-, a koncert- és a könyvkritikák, amiknek, lássuk be, sok közük nincs az iskolához – s aminek van köze az iskolához, az is az esetek 90%-ában élménybeszámoló.
 
Ha már szerkesztőségi tapasztalatok! Nyilvánvalóan csak az én évemről tudok beszámolni, s hogy fair legyek, hadd kezdjek magammal. A cikkjeim nagyja ugyanúgy érdektelen és értékelhetetlen iskolatájékoztatási szempontból, mint amiket lejjebb felemlegetek majd (Csak én film helyett speciel a Rome: TW-ről írtam…), egyetlenegy olyan van, amit értékelhetőnek érzek: valaki írt egy cikket arról, milyen nehéz volt az első AKG-s évben navigálni, az újdonságokat megszokni – nos, ezen a fél évfolyam teljesen felháborodott és az egyik irodalomóra egésze elment az erről szóló vitára. Nyilvánvalóan a cikkem stilisztikailag egy nulla mai szemmel nézve, de legalább valami olyanról szólt, aminek köze van ahhoz, ami a diákokkal történt. A szerkesztőségi üléseken való részvételt lazán vettük, a húszperces késésektől a korábban elmenésen át az ott sem létig sok minden előfordult, az ülések nagy része a „találj már ki magadnak egy cikktémát” vagy a „most felolvassuk egyikőtök cikkét”, esetleg az „itt vannak a lektorált cikkek, nézzétek át őket”-szentháromság vonalán mozogtak, ahol az első kerül elő a legtöbbször (talán ezért is születik ennyi (film)kritika, nem tudom). Ahhoz képest, hogy év elején a Watergate-ügy és hasonlók átbeszélését terveztük, ebből csak odáig jutottunk, melyik betűkombináció hozza elő a Wordben a megfelelő idézőjelet. Elviekben kellett volna mindenkinek csinálnia egy interjút az év során, de pl. magamat látva a jelek szerint ez sem volt kötelező. Természetesen a fenti sorok nem mások, mint három évvel ezelőtti események szubjektív interpretációja.
 
Ismét az archívumot böngészve azt látom, hogy a 2004 novemberi szám – így a cikkek és a kiragadott első sorok alapján – 6 iskolai élménybeszámolót (ide számolom rajztanárunk cikkét is), 9 kritikát (filmről, színdarabról, egyebekről) és 3 iskolán kívüli dolgot taglaló cikket tartalmaz (ezt a cikket mindenképp figyelmetekbe ajánlanám). Igazából már a harmincadik szám is hasonló (2001 október), de most nem tervezek végigmenni az egész archívumon (még egy kivételtől eltekintve), remélem, ez a kis betekintő megvilágítja tapasztalataimat és aggodalmaimat.
 
Ismét a kommentemhez fordulok. „Tényleg, mi egy iskolaújság funkciója? Az íráshoz kisebb-nagyobb tehetséggel bíró diákok felkarolása mindenféle témában vagy, ahogy a vendégposzt is fogalmaz (és én is hiszem), egy nyilvános fórum? Be tudja-e tölteni a funkcióját a maga olvasottságával és témaválasztásaival?” Mint írom, szerintem az utóbbi. Engedelmetekkel végigveszem ezt a bizonyos 2010 januári számot, a cikkek címeit és témáit.
 
Avenue Q (színdarab), Budapest témahét élménybeszámoló, interjú az új angoltanárral (Prievara Tibor)…
 
Állj. Bocsánat, de focikedvelőként emellett nem tudok szó nélkül elmenni.
 
„…7 évet élt Afrikában, rengeteg projektet szervez, Arzenál drukker…”
Aránylag szigorú lektoráláson mennek keresztül a cikkek, ezért is döbbent meg engem ez a hiba. Az a nagyobbik dolog, hogy az Arsenal csapatának nevét fonetikusan írni, nos, érdekes. Jut eszembe, láttátok a Cselzi-Tátönhem meccset? Vagy a Mencseszter Junájtid-Blekkpúl találkozót?
Elnézést a cinikus megnyilvánulásért, nem bírtam kihagyni. A másik az, hogy a drukker szót (vagy akár a „rajongó”, „szurkoló” szavakat is) tudomásom szerint kötőjellel kell kapcsolni a drukkolás (rajongás, szurkolás) tárgyához. Tudom, egy kétsoros, Google-ből kimásolt Blikk-cikk nem a legjobb forrás, de mindenesetre egy gyors keresés után ezt (és még sok hasonlót) találtam.
 
A bennem lakó nyelvtannáci köszöni a figyelmet és búcsúzik. Vissza az iskolaújságra, mint olyanra. Szóval a 2010 januári szám további cikktémái: nyelvi tábor Magyarkúton, ebibál-tudósítás, Fürdők éjszakája, A hajléktalan élet, New Moon (film), a vámpírmániáról általában, Szigligeti Alkotóház, Álmodozók (film), CSI-kiállítás, Horthy Miklós megítélése most és régen, Hanuka (nem vagyok benne biztos, de nem két k-val írjuk?), The Script (zenekar)…
 
És ennyi. Tapasztalataim és az archívumból kiragadott részletek alapján az iskolaújság szinte egyáltalán nem ír az iskola fontos, ad absurdum vitás kérdéseiről, eseményeiről. Igazából nem is az a kérdés, miért van ez így, hanem az, hogy szükség lenne-e erre: arra, hogy megvitassuk a mindenkit érintő dolgokat egy ilyen felületen. Az én álláspontomat már ismeritek, szerintem egy iskolaújságnak többet kell nyújtania a közösségének annál, mint hogy néhány gyerek élménybeszámolóját bemutassa egy témahétről. Személy szerint (bár már egy jó ideje nem olvasom, fullasztó az egyoldalú állásfoglalás) az ÉS legjobb részei azok, amikor akár több lapszámon át is reagálnak egymás írásaira. Ilyen nálunk nincs, és ez szerintem nagyon nagy baj. Van elég probléma és megbeszélnivaló kérdés mostanában, s hogy ismét idézzem a Vélemények rovatot a blog jobb oldalán, Radnóti András úgy fogalmaz: „Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak”. Én nagyon sajnálom, hogy az iskolaújság nem ilyen, illetve, hogy az igény egy ilyesféle intézményre még nem manifesztálódott valami konkrét kezdeményezés formájában. Az egy dolog, hogy én főleg erre szánom ezt a blogot, nyilvánvalóan jelenleg nem tart ott (mindannak ellenére, hogy oly sok mindent tematizál), mint ahová el szeretné(n)k jutni vele. Egyébként ha én írnék egy iskolaújságot, egy ilyen esemény kapcsán akár az egész szám csak erről szólna, több szubjektív véleményt is bemutatva. Mert csiszolhatja egy diák írói képességeit azzal, hogy egy nemrég látott új filmről ír kritikát, de ez az iskolaújságba, mint olyanba, szerintem nem való. Kérdés az, hogy amennyiben az iskolaújságnak tényleg csupán ennyi a funkciója, akkor mi az a bizonyos interaktív fórum, ahol a fent már többször említett témákról, vitás kérdésekről társalogni, vitatkozni tudunk, akár nem is csak egymással, hanem az érintettekkel, és/vagy a tanárokkal is.
 
A Szubjektív AKG-s alweboldala itt található.

 

0 Tovább

Helyreigazítanék, de...

Üdv mindenkinek, kellemes karácsonyt utólag és boldog új évet előre. Talán emlékeztek a statisztikaelemzős bejegyzésre, amit egyelőre levettem, hogy lecsekkoljam, hibás-e. Az eredmény megnevettetett.

Kezdjük egy költői kérdéssel. Ha azt mondom neked, Olvasó, hogy elolvastam a szóban forgó fejezet elejét, hogy tudjam, mi mit jelent, majd kiírtam az eredményekhez tartozó diagramot, a skála értelmezésével együtt és eljöttem, meg lennél-e elégedve adatgyűjtési metódusommal?
Namármost, amikor megírtam a posztot, Baranyai István hozzászólt, miszerint:
„Hiába nézted vissza még egyszer, alaposan, úgy tűnik, a szöveget mégsem olvastad el. […] A figyelmetlenségednek köszönhetően pontosan ellentétes értékekből jutsz el a következtetéseidhez.”
 
Ezek után természetesen levettem a posztot – és mivel jelenleg nincs hozzáférésem az iskolakönyvtárhoz, ahol a könyvet olvastam (lévén szünet), megkértem a hozzászólót, hogy küldje el nekem a hivatkozott oldalt, mivel a pontos idézet alapján feltételeztem, hogy rendelkezik egy példánnyal. Kérésemnek eleget tett, lefotózta az oldalt. A képen a következőt találtam:
 

 
 
Ha most lenne hozzáférésetek a poszthoz, azt láthatnátok, ez egy az egyben megegyezik azokkal az adatokkal, amikre hivatkoztam. És mégis, tényleg szar van a palacsintában. Azt kérdezitek, hol? Nézzétek meg a szöveget, ami alapján elkészült a diagram:
 

 
Igen, a diagramra fordított sorrendben vitték fel a túlélési technikákat, az összes ellenkező értéket kapott, mint amilyet valójában. Tudom, naiv ember vagyok, de azt hittem, helyes a könyvben szereplő diagram. Nem volt az – így hát elnézést kérek a könyvben szereplő hiba miatt hibásan megírt posztért.
 
Ha észrevettétek, egy részét kihagytam Baranyai István hozzászólásának, íme, itt van az is – a könyvből idéz két statisztikát, cáfolatul annak, amit írtam.
 
„"A leginkább elfogadhatónak azt tartják, ha a tanuló nem készül fel órára. (2,28)"
Illetve:
"A legkevésbé az elfogadható a számukra, ha a tanuló más munkáját mutatja be, adja be sajátja helyett (1,91)"”
 
A felső stimmel, de ha megnézem az oldalt (ti is megtehetitek), azt látom, hogy az nem 1,91 – sokkal inkább 1,03. A szövegben is ez szerepel, és a diagram is ezt adja ki, ha „visszafordítom” a technikák sorrendjét.
 
Magyarán mi volt ez? Egy elhibázott diagram alapján írt elhibázott poszt, aminek cáfolata szintúgy hibás volt. Mi a tanulság mindannyiunk számára? Óvatosan a kritikával.
0 Tovább

[Kérésre visszahelyezve] Inkább lógj el egész napról, de ne késs?

[A poszt tartalma hibás statisztikák alapján készült, tartalmát csupán a stílusom rajongóinak ajánlanám,  Baranyai István kérésére került vissza. A hiba okait és körülményeit itt találjátok meg.]

Hat érdekesség a túlélési technikák megítélése kapcsán az AKG-ban.

Akinek van ideje, energiája, türelme és módja, olvassa el egyszer a Miért jó egy alternatív iskola? c. könyvet (már ajánlottam egyszer és a puskázás kapcsán is említettem a most boncolgatandó statisztikákat). 2006-os, ezért a statisztikák és egyebek ma már talán nem teljesen pontosak – mindenesetre az Iskolaprózával párban szerintem megadja azt a képet az iskoláról, ami elvben működik és jól működik. Sajnos egyiket sem mostanában írták (és mindkettőből csupán részleteket olvastam eddig). Mindenesetre érdekes betekintés.
 
Az előbbiben van egy statisztika, készítettek egy kérdőívet a tanárok között, hogyan ítélik meg a különböző „túlélési technikákat” (puskázás, másolás, „nemfigyelés”, ilyenek). Találtam pár rendkívül furcsa dolgot bennük.
 
Itt van a kimásolt táblázatom (természetesen nem ez a teljes táblázat, csupán az érdekesebb elemeket vettem ki:):
 
Más munkáját adja be: 2,28 (legelfogadottabb)
Ellóg egész napról: 1,91
Rendbontó titkos akciókban vesz részt: 1,71
Másol: 1,66
Puskázik: 1,65
Késik: 1,32
Nem készül: 1,03 (legkevésbé elfogadható)
Következzenek a szerintem furcsa vagy legalábbis figyelemre érdemes dolgok.
 
Első: 1-5 skálán (ahol 1 = elfogadhatatlannak találja a tanár az adott túlélési technikát) az elfogadottság összátlaga 1,68 (nem e hét elem alapján, a könyv külön jelzi) – ez lássuk be, meglepően alacsony. Egyrészt egy liberális/személyiségközpontú/szabad/stb. iskola tanárairól az ember talán nagyobb lazaságot feltételezne (ne értsetek félre, örülök, hogy nincs), másrészt például a puskázást nézve nincs is szó ilyen szintű ellenérzésről.
 
Második: a legelfogadottabb a listán a „más munkáját adja be” megnyilvánulás, (kontrasztképp hamarosan látni fogjátok, mi a legkevésbé elfogadottabb), ötös skálán 2,3-mas értékkel (az 5 lenne a „teljesen elfogadom”). Ez szerintem csak azért fura, mert a maga módján ez inkább kimeríti a csalás/hazugság fogalmát, mint a…
 
Harmadik: …”nem készül órára”, ami mind közül a legkevésbé tolerált (1,03!!!). Namármost, szerintem ez egy fokkal gyakrabban fordul elő szándéktalanul, mint például a puskázás, a másolás vagy hasonlók. Ráadásul nem is jelenti azt, hogy a diák valamit megakasztana vagy akadályozna vele: „egyszerűen” fogalma sincs arról, mi történik, vagy legalábbis az aznapi anyagrészt nem tudja – s ez, lássuk be, igen gyakran előfordul egy iskolában. Ha ezt ilyen szinten elfogadhatatlannak tartják a tanárok, én azt gondolnám, következnének a retorziók és büntetések, nem azért, mert ez egy normális iskolában így menne, hanem mert ez lenne a természetes reakció egy ténylegesen kártékony és a jelek szerint ennyire elítélt túlélési technikára. Azért is lepett meg nagyon ez a rendkívül alacsony érték, mert nem látom, hogy ennyire elítélnék a tanárok, ha valaki nem készülne.
 
Négy: Komolyan rosszabb a késés, mintha valaki egész nap nincs benn? Az adott óra szempontjából esetleg, de egyébként…
 
Öt: Mi számít rendbontó titkos akciónak? Ezt a könyv sem fejtette ki részletesen, azt a részt szándékosan többször is átolvastam. Hógolyózás a folyosón? A konyhán keresztül a CBA elé szökés? A suliról való szubjektív kritikablog írása? Bombariadó/a tűzjelző bazerálása? A kifejezés számomra nagyon erősnek hangzik, de a jelek szerint ennek ellenére elfogadhatóbb, mint a puskázás. Ezt nem cinikus megjegyzésnek szánom, csupán értetlenkedem.
 
Hat: Hogy lehet (relatíve) sokkal elfogadottabb a más munkájának beadása a másolásnál?
 
---
 
Visszanézve olyan furák ezek az eredmények, hogy, nem hülyéskedem, négyszer megnéztem, nem fordítottam-e meg a skálát. Még jó, hogy fordítva még nagyobb baromság lenne - meg háromszor háromféleképp leírtam magamnak: 5 - legelfogadhatóbb, 1 - semmiképp sem.
0 Tovább
«
123

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek