Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Óráról órára – 3.: Termtud

Négy tantárgy egybegyúrva négy (öt) tanárral, négy éven át más-más rendszerben. Sok egybetűs emlegetésre és némi vitriolra készüljetek. Ne feledjétek: ez is egy szubjektív írás. Más talán nem így élte meg. Majd megírja, nemde?

Ezúton is ismét köszönet H. tanárnőnek, hogy leült velem átnézni a poszt tárgyi félreértéseit. - a szerk.
Termtud. Sosem voltam a természettudományok zsenije (anno csonthéjasok meg hasonló baromságok nem keltették fel az érdeklődésem), és döbbenten láttam, hogy azok a témák, amik után korábban szak- és kevésbé szakkönyvekben örömmel tájékozódtam, minden varázsukat elveszítik! Hetedikben  - az AKG-ba érkezve - kaptam az első hármasaim (addig színötös), egyik volt a termtud, a másik kettő készségtantárgy (rajz, testnevelés), így azokat nem veszem zokon. Az érettségi eredményeket böngészve azonban a természettudományok átlagpontszámai mindig az alsó traktusban vannak (2009-ben nem annyira, előtte sokkal inkább, pláne három éve). Erre persze lehet azt mondani, hogy csúsztatás, elvégre van, ahol a francia nyelv eredményei rosszabbak, mint a fizikáé, de, azt hiszem, összehasonlítva a többi epochális tantárggyal (matek, töri, irodalom), elmondható, hogy általában lejjebb van az átlag. Ez persze nem jelent semmit, nem is számoltam pontos átlagokat. Az talán viszont jelent valamit, hogy míg matematikából, történelemből és irodalomból nyolcvan százalékosak voltak a kupacátlagok régen (amikor még kiírták őket), addig termtudból hatvan körül járt ez az érték. Azok, akik egyébként okostojásoknak számítottak, szenvedtek kémiából és biológiából. Pláne földrajzból, köszönet annak a bizonyos tanárnak. Elvégre hiába vegyítettek ezek a tantárgyak, attól még akkor is tömbösített, még ha eleinte inkább két tantárgy kombinációja alakította ki ezeket a tömböket. Tizedikben pedig már elismerten tömbösítve voltak, végre a szaktanár tanította azt, amihez ért, és nem kellett a föci- vagy a fizikatanártól hallgatni az embertant.
Négy termtudtanár van, mindnek más a szakterülete. Az egyiket – legyen J. – elküldték akkor, amikor hetedikes voltam. Róla és M.-ről is (lásd lent) igen durva pletykák terjednek, s szerves részük, hogy J. nem úszta meg, de M. igen) Ismétlem, ez – legyünk pécék – pletyka, mely erősen tartja magát. Mivel mindig én tudok meg mindent utoljára, nem tisztem eldönteni, hogy ez igaz-e. Elég az hozzá, hogy ez amolyan secret de Polichinelle az iskolában.
A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban). Az órák elengedhetetlen kelléke a pépété, aminél előfordult (volt ilyen tanárom), hogy a tanár tudása a témakörben teljes mértékben arra alapszik és nem tudná saját tudásából levezetni az órát. Ez főleg akkor látszik meg látványosan, amikor a tanár saját szaktárgyát tanítja és mindennemű technikai segítség nélkül képes koherensen beszélni.
Vegyük végig a tanárokat.
Legyen a fizikatanár H. tanárnő, jó? Hol a vezetékneveket, hol a keresztneveket használom a megjelölésre, de ez voltaképp lényegtelen. Tehát H. tanárnő tanítja a fizikát. Az egy dolog, hogy úgy magyaráz, hogy csak azok értik meg, akik tudják, miről beszél. Értem ez alatt azt, hogy (mint F.) képtelen azokkal megértetni az anyagot, akik már elvesztették a fonalat vagy csak a konkrét részt nem értik. Arról ne is beszéljünk, hogy ő sem tud fegyelmezni: tisztán emlékszem, amikor egy gyerek annyira átlépett már minden határt, hogy leküldte a gyereket a könyvtárba. Igen ám, de az zárva volt, így mit volt mit tenni, hagyta, hogy a gyerek tovább csinálja a fesztivált. Hm. Amúgy is döcögős, már-már Trabantra emlékeztető magyarázatait (s itt arra célzok, hogy az én megítélésem szerint túl lassan és körülményesen /mások szerint meg túl gyorsan/ magyaráz) metaforákkal kombinálja, ami akkor veszélyes, ha ötpercenként újjal rukkol elő az ember. Mit ne mondjak, minden gondolatra új metaforát talál ki a régi továbbvitele helyett, így teljesen értelmetlenné téve a metaforák használatát. Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics.
A következő jelölt a rendkívül szórakoztató, J. úr. Az első tanár, akit nem csak, hogy magáznunk kellett (ez régen nagyon szokatlan volt nekem), de még ő is magázott minket. Hetedikben ő tanította a… hm, második epochát, jó? Azt hiszem, ez volt az, az ún. Idő epocha. Hogy ebbe mennyi össze nem illő turhát gyömöszöltek össze, az hihetetlen.
J. nagyon szórakoztató fazon volt, visítottunk a röhögéstől az óráin. Sajnos ettől még nem értettem meg az anyagot és hiába olvastam akkoriban pont ugyanerről (Simon Singh: A Nagy Bumm), ettől még nem lett valami jó az epochám. Abban nyilvánvalóan én is benne voltam, ő az a tanár, akit nem kritizálok. Viszont a genetikától az ő tevékenysége vette el a kedvemet, de teljesen. Addig pedig érdekelt. A YouTube-nak hála azért ez a porhüvely újra éledezni kellett.
Ezek után J. balra el, minden órát H. és az új tanár, T. tartott nekünk. Igen, mindet. Az egy érdekes időszak volt, mind a négy szaktárgyat ők vitték, több-kevesebb sikerrel. A maga módján ez többé-kevésbé a többi kupacnál is így ment, de kilencediktől náluk megjelent N. Egyébként J. helyére érkezett T., s T.-ről azóta is szuperlatívuszokban beszélünk… alulról. Mondhatnánk róla, hogy F., csak magyarázni még kevésbé tud. Sarkos a példa, tudom. De hatásos.
Elvégre ez az a tanár, ahol a projektmunkát más városról csináltam, mint kellett volna, egy éjszaka alatt felületesen összedobva, de mivel mellékeltem egy vicces időjárásjelentést, minden meg volt bocsátva… megint mondhatjuk, hogy jó fej volt, de ezek azok a példák, amikkel egy külsősnek demonstrálható hebrencssége. Ő volt a pépétémájer, akiről tisztán látszott, hogy a súgógéppel egyenértékű a laptop (amit be sem tudott kapcsolni).
Tartott egy fizikaepochát, az természetesen nem volt probléma (mivel a fizika könnyen megy nekem) – a többi azonbanfinoman fogalmazva is nyögvenyelős volt.
Míg mielőtt elkönyvelnétek, hogy én vagyok a hozzá nem értő hülye, amint M. és az eddig nem említett N. kezdett el tanítani, feljavultak az epocháim (van egy rossz, de ott különböző maceraságok miatt nem került beszámításra egy 25%-os beadandó). Így leszek idén négyes (3, 4, 3, 4 – az eddigi 5, 5, 5, 5, 5, 5 az AKG előtt jobb volt).
Na de vissza a maradék két úrra. Adott M., biosztanár, a nehézsúlyú cinizmus bajnoka, aki a figyelmetlen gyereket embertan magyarázása közben rezzenéstelen arccal így osztja ki: „…tehát, ha én most Krisztának kitépném a vékonybelét, az elérne innen a terem másik sarkáig.” Sajnos csak tizedikben tanított az évfolyamon, de felüdülés volt látni, hogy nem használt pépétét a magyarázathoz, csak vérprofi stand-upos módjára beszélt és beszélt és beszélt (mi meg írtunk és írtunk és írtunk… nuku oktatóanyag, nuku pépété), s a gép csak a multimédia kapcsán került elő. Mindennap íratott egy kis dolgozatot és lekötött minket nyolcvan percig – utóbbira kevés tanár képes. Kalapot le.
A negyedik N., szintén biológia kategóriába tudnám sorolni (genetika, fehérjék - ez volt az az anyagrész, amit nekünk tanított, az egyetlen epocha, amit tartott nekünk). Enyhe kémiai beütés, de ami kapcsolat lett volna a két tanrész között, az a második epocha elején N. által és a negyedik epocha végén H. által fél-fél mondatokig jutott és sosem manifesztálódott úgy igazán. Ő a klasszikusan régimódi tanár. Ő mondja, mi írjuk. Nagy a tudása, de nem veszi a fáradságot, hogy szórakoztasson minket. Ha pofázunk, üvölt. Ha nem fogjuk be, kimegy. Fegyelem, az van. Érteni ért hozzá. Az egy kicsit fájó pont volt, hogy az epochazáróban három esszét is írtunk és mindegyik az utolsó napon megtárgyalt „mellékes” témákhoz kapcsolódtak. Persze pont aznap értem be csak a második órára. Na mindegy.


Nem bizonyos még, de valószínű, hogy két év múlva az érettségihez kötelező lesz egy természettudományos tárgyat választani - és a hozzá tartozó pontokat továbbvinni. Mi e sorok írásakor már befejeztük természettudományos tanulmányainkat, s aki nem akart vele a továbbiakban foglalkozni, nem is gürcölt a jobb jegyért. Elvégre nem számít semmit. Azonban ha a fenti rendelkezés megvalósul, az utolsó két termtudjegyünk megy az érettségire. Ha az rossz, az illetőnek nem fog ártani egy természettudományos tantárgy felvétele jövőre és utána. Ennek fényében még komolyabban gondolom a mondatom: ha T. helyett N. kapott volna nagyobb részt a termtudoktatásunk során, úgy, mint a többi kupacnak (s bár ebben mindenki ugyanabban a cipőben jár, M. is jól jöhetett volna)… az a kevés tapasztalatom azt mutatja, jobban jártam volna.

A termtud kapcsán ajánlom még a kísérletekről, illetve a fizikatanárral folytatott veszekedésemről szóló posztokat.
0 Tovább

Óráról órára – 1.: Történelem

Az átlagos napról szóló posztsorozat első részében kiveséztük, mik az AKG alapfogalmai, majd a másodikban megkíséreltem elmagyarázni az órarendet. A harmadikban röviden szóltam a hét év menetéről.

Az új posztsorozatban elkezdem végigvenni a tantárgyakat és a tanárokat. Fontos, hogy ez teljességgel szubjektív. Egyrészt nem mindenkit tanít ugyanaz a tanár, másrészt vannak olyanok, akinél csupán én nem látom a tanári képességek manifesztálódását. Ahol szükségét látom, közlöm a plebs álláspontját is, természetesen.
Tehát bemegyek az első epochára. Az előző posztban nem mondtam, de van olyan év, amikor a reggeli és délutáni epocha felcserélődik, tehát pl. a matek van délután. Nekünk hetedikben és nyolcadikban délután volt, kilencedikben és tizedikben délelőtt. Tegyük fel most, hogy az első epocha történelem.
A történelemórákon mindig csoportban dolgozunk, az AKG saját tankönyvéből. Ez a tankönyv főleg forrásokat tartalmaz, amiket az órán feldolgozunk. Az adott történelmi szakasz forrásanyaga után mindig van egy kisebb összegzés. Miután a csoport feldolgozza az adott anyagrészt, utána a tanárral közösen átbeszélik.
Jól hangzik? Általában az is.
Kezdjük ott, hogy minden alkalommal kapunk egy 1-2 oldalas feladatlapot, amit a tankönyvi források alapján megoldunk. Ezt beszéljük utána át a tanárral. Ez alapjáraton remek, de egyrészt kiderül belőle, hogy a tankönyvből tanulni lehetetlen, így ha valaki sokat hiányzott, legfeljebb gyújtósnak használhatja az összegzést. Az egyetlen járható út valaki más jegyzeteinek elkérése (az AKG nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a megfelelő jegyzetelési technikát már most elsajátítsuk), ami nem mindig célravezető. Néhol hiányosak, néhol követhetetlenek, nincs egy koherens tartalom, gyakran hat tonna mellékinformáció van a lényeg helyett a füzetben, vagy az a vázlatcsontváz, amit a tanár felkapar. Én már csak tudom, sokat hiányzom. Hamar feladtam a más füzetéből pótlást.
Na mindegy, a gyerekek együtt megoldják a feladatlapot. Ez tényleg egy jó módszer, néha azonban túl hosszúra nyúlik. Egyrészt ezzel borul az óraterv, másrészt a tanár ekkor kiáll és végigveszi az egészet. A poén az, hogy akkor is végigveszi az egészet, ha nem borul fel semmilyen terv! A tanterv része, hogy először a gyerek átvágja magát az anyagon, majd a tanárral az osztály közösen klarifikálja a mondandót!
Ez is jó, a megértésnek ezen kettős szűrőjén csupán a leghülyébbek csúsznak át (más kérdés, hogy sokaknak így is órákat kell otthon magolni – ehhez nem tudok hozzászólni, előttem tankönyvet otthon csak akkor látnak, ha összekeverem a számítógéppel; nem szorulok rá igazán). Néha azonban borzasztóan feltűnő az időveszteség, amit ez okoz. Gyakran a gyerekek semmit nem értenek meg a feladatlap alapján, majd a tanár koherens, mellékinformációkkal teli, vázlatokkal kísért magyarázatából minden világossá válik. Felmerülhet a kérdés: miért kell akkor mindig kétszer átvenni az anyagot? Az ember sírni tudna, ha belegondol, hogy másfél hét alatt végig lehetne menni egy történelmi szakaszon (az, hogy ez mennyire részletes, most nem tartozik ide: elég az hozzá, hogy amikor az általam jól ismert második világháborút tanultuk, beteg voltam, de utólag a társaság elbeszélései alapján a hajamat téptem a felületesség miatt). Én mindenképp úgy szerkeszteném a történelemepochákat, hogy az első egy-másfél hétben a tanár ex cathedra hétköznapi tanerő módjára elmondja az anyagot, majd utána a homályosabb pontokat feladatlapos formában vagy máshogy újra átvennék. Egyébként le a kalappal a történelemtanárok előtt, akik mindennapra újabb és újabb feladatlapokat gyártanak, akár naponta többet is, és mindemellett van idejük és energiájuk filmrészletekkel, plakátokkal színesíteni az anyagot. Az a tanár pedig, aki mindemellett képes az asztalra felállva elsorolni a 12 pont-ot és olyan aranyköpésekkel szórakoztatni minket, mint „a terroristák nem emberek”, valamiféle szuperdíjat érdemelne.
Ennyit röviden a történelemórákról.
0 Tovább

A termtudos kísérletekről

Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos órákat.

A ti értelmezésetekben mit jelent, ha valaki „kísérletező kedvű”? Mindig próbálkozik, járatlan utakon jár és próbál valami újra bukkanni? Egyáltalán, szerintetek milyen egy kísérlet? Egy ismert tétel gyakorlati leellenőrzése? A termtudórákon igen.
Előrebocsátom, nem kísérleteztünk a természettudományokkal kapcsolatos óráimon az AKG előtt (egy része olyan is volt, amilyen), szóval azt nem tudom elfogadni érvként, hogy „de hát máshol is így megy”. Már csak azért sem, mert az AKG-ról van szó.
Lényeg a lényeg, hogy néz ki nálunk egy kísérlet? Hadd meséljem el az utolsó fizikaepochám anyagához tartozó kísérleteket. Az első az volt, hogy páran összeállva különböző méretű golyókat gurítgattunk le egy rámpán, lemérve, hogy tényleg ugyanannyi idő alatt gurulnak-e le. Magyarán a nyolcvanperces órából húsz-harminc percet elcsesztünk egy mindenki által legalább az anekdoták szintjén (Galilei mond valamit?) ismert alapvető fizikai tétel hevenyészett leellenőrzésére (az "s" és a "t" közti összefüggést ellenőriztük, cserbenhagyott a memóriám - a lényeget nézve egyébként nem fontos). És ez egy aránylag rövid időveszteségnek számít.

A hosszabb kísérletsorozat a forgómozgásra és társaira vonatkozott, senki se várja el tőlem, hogy most – mint a bűvész a nyuszit a kalapból – előrántsam a fejemből az erre vonatkozó képleteket. Lényeg a lényeg, adott volt a világhíres rugós erőmérő és barátai, a súly, a feltekerendő cérna, és az elmaradhatatlan jegyzőkönyv. Mert anélkül nem kísérlet a kísérlet, hogy nem írod le, ki volt az a három barom melletted, aki semmit sem csinált és ki volt a negyedik, aki mindent lemásolt (és kedves munkatársaim, nem rátok gondolok, ti isteniek voltatok, tényleg), s az is létfontosságú, hogy tudjuk, melyik teremben és mikor végeztük el a létfontosságú, a kvantumfizika és az időutazás lényegi elemeit bizonyító kísérletünk. A felvetett kérdés leírása voltaképp a tanár szavainak 1:1 lemásolása, gyakran a tapasztalat és a magyarázat is, mivel elmondja azokat, ha valaki nem tudja tisztességesen megfogalmazni. Hogy a „megpörgetem a súlyt-mérem az időt-visszatekerem a cérnát” monoton folyamatának ötszöri megismétlése és az eredmények korrelációjának észrevétele (magyarán a kötelezően felrajzolandó függvény leolvasásának pondróagyat sem igénylő feladata) miben visz közelebb az aktuálisan tárgyalt fizikai elem megértéséhez, nem tudom.

Nyilvánvalóan nem azt akarom most megtárgyalni, minek írnak a tudósok és okos emberek jegyzőkönyveket, de nálunk, az ilyen szinten irányított, elejétől végéig, a használandó eszközöktől a „megfejtendő kérdésen” át a végén kapott eredményig meghatározott kísérletekhez készített jegyzőkönyvek kapcsán csak az emiatt elpusztult fákról szóló demagóg érvelés jut eszembe. Az, hogy ezekből hatot csináltunk és a jegyzőkönyv precizitása (ha nem kellőképp a szakszavak használatával fogalmaztad meg előre meghatározott megfigyeléseid (gyakran a tanár már el is magyarázta a képletet, mielőtt kísérleteznénk), akkor kevesebb pontot kapsz) része az epocha pontszámításának - és ezért az önfenntartó, öngerjesztő értelmetlenségért kapsz rosszabb jegyet is akár – már tényleg sírásra késztetheti az érzékenyebbeket.
Hogy a jegyzőkönyvkészítés mechanizmusának megtanulása mi a jó Jankóért volt nekünk fontos már hetedikben, nem tudom. Ez ténylegesen egy nevetséges és öngerjesztő pióca a természettudományos oktatáson, ebben a formájában mindenképpen. Azért kell megtanulni jegyzőkönyveket készíteni, mert jegyzőkönyveket kell készítened a haszontalan kísérletekről! Perpetuum mobile érvelés, Cocteau boldog lenne hallatán. Később még visszatérek erre.
Természetesen a kérdéskör nem csak eme fizikával kapcsolatos kísérletekre vonatkozik - bár egy rövid megjegyzést tennék az Arkhimédész-tétel kapcsán végzett kísérletekre (egy arról, kettő másról, csak színtén vízzel-súlyméregetéssel, szintén lényegtelen ebből a szempontból - a szerk.): ugyanaz, mint a golyógurigatós fentebb, csak sokkal több idő ment el vele, hármat is csináltunk és újabb ~20 lapot pocsékoltunk el. Way to teach. Pláne, hogy a tanár előtte és utána is elmagyarázza azt a képletet, amit a kísérlet alapján sokan meg sem értettek.
Szóval a többi kísérlet, pl. kémia kapcsán. Volt, amit nem is a gyerekek csináltak, mert veszélyes anyagokkal operáltunk. Ennek talán még van is értelme, nem tart sokáig és látványos. Annak azonban, amikor egy vizespalackkal (mit tudom én már, miről szólt a kísérlet) valaki ipari mennyiségben lelocsolt mindenkit, az a kémiaanyagot nem vitte előbbre, az esetleges szociológiai képzésünket annál inkább. Annak, hogy különböző forrásokból származó vizeket 20-40 percig méregettünk pH-ilag, szintén nem rendelkezett szubsztanciával. Összehasonlításképp: elvégzed a méréseket, elkészíted a táblázatot negyven perc alatt, öt percet beszéltek róla, a tanár beszedi. Hogy a csoportmunkában csináltál-e bármit is, vagy Szarokasulira Szilárd voltál, az más kérdés. A másik lehetőség: ugyanezt a – mondjunk sokat, kétszer nyolc elemet tartalmazó – táblázatot 45 percen keresztül bámulod.
Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy sokkal, de sokkal több időt töltünk el triviális és értelmetlen kísérletekkel, mint amennyit az anyag leadása kitöltene. Az igazából lényegtelen is, hogy szerintem a magyarázattól jobban megértenénk az adott anyagrészt. Hogy miért? Mert, mint már mondtam, a kísérlettől függetlenül is megkapjuk ugyanazt a magyarázatot, gyakran nem is egyszer.

Hogy én milyen kísérleteket szeretnék? Olyanokat, ahol kísérletezünk. Annak semmi értelme, hogy előtte és utána megbeszélt, gyakran triviális anyagrészeket hosszasan ellenőrzünk egy monoton folyamat során, közben papírt pazarolva és a jegyzőkönyvekre kapható pontszámok miatt stresszelve, s az időt pocsékolva. Hogy mit csinálnék én? Kísérleteket. Mindenki megkapja a kísérleti eszközöket, esetleg egy halom extrát és onnantól kezdve szabadon dolgozhat a csoportjával 80 percen keresztül. A témakör adott, elvégre épp arról tanulunk – a kísérlet sosem bevezetésként funkcionál, nemde? –, s akár több dologra is rájöhetnek a diákok. Mi például, ha jól emlékszem, három monoton és unalmas kísérletet végeztünk a forgómozgás kapcsán. Elismerem, ugyanezekkel az eszközökkel ugyanezek a kísérletek csak monotonok és unalmasak lehetnek, de bízzunk a gyerekek kreativitásában! Egy ilyen, jelenlegi formájában az anyagrész megtanulására nulla jelentőséggel bíró elemen rontani nehezen lehet, s aki elmarhulja az egészet, az a „komoly” (óriási szarkazmust jelöl az idézőjel) kísérleteket is elmarhulná, nemdebár? Ki tudja, talán találnak valami érdekeset, talán a csoportok együttes munkája kiadná az anyagrészt. A gondolkodási procedúra az, ami értelmet ad(na) a kísérleteknek, s pont ezt spórolták ki belőlük. Nyolcvan percig próbálkozzanak, s próbáljanak meg levezetni valamit. Még az sem katasztrófa, ha nem sikerül, de az látszani fog a beadott beszámolójukon (ami, üsse kő, jegyzőkönyv is lehet, bár semmi értelmét nem látom), hogy dolgoztak-e valójában. A végén a csoportok tarthatnának valami prezentációt is. Sokkal érdekesebb lenne. Gondolkodni is kellene. Szerintem azért mégiscsak ez a cél.

Ó, valamit csak elfelejtettem elmesélni. Fentebb azt írtam, hogy a precíz jegyzőkönyvkészítés megtanulása azért fontos, hogy megfelelően tudjuk később dokumentálni a totálisan értelmetlen kísérleteket. A legfontosabb funkcióját azonban kihagytam: nem egyszer volt sok pontot érő kérdés a dolgozatban, hogy írjuk le az egyik kísérlet jegyzőkönyvét. Az, hogy aki rossz csoportban volt (olyanban, ami szart az egészre), esélytelen arra, hogy ezt jól megírja, már fel sem merül bennem.

Az öngerjesztő, értelmetlen, haszontalan hülyeségek ördögi köre ezennel bezárult, s egyre csak erősíti magát. A kár csak az, hogy az órai kísérleteknek akár lehetne valami haszna is.

 

0 Tovább

Restauráció - Óráról órára/Termtud

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” termtudposzt itt olvasható.
0 Tovább

Óráról órára – 3.: Termtud

Négy tantárgy egybegyúrva négy (öt) tanárral, négy éven át más-más rendszerben. Sok egybetűs emlegetésre és némi vitriolra készüljetek. Ne feledjétek: ez is egy szubjektív írás. Más talán nem így élte meg. Majd megírja, nemde?

Ezúton is ismét köszönet H. tanárnőnek, hogy leült velem átnézni a poszt tárgyi félreértéseit. - a szerk.
 
Termtud. Sosem voltam a természettudományok zsenije (anno csonthéjasok meg hasonló baromságok nem keltették fel az érdeklődésem), és döbbenten láttam, hogy azok a témák, amik után korábban szak- és kevésbé szakkönyvekben örömmel tájékozódtam, minden varázsukat elveszítik! Hetedikben  - az AKG-ba érkezve - kaptam az első hármasaim (addig színötös), egyik volt a termtud, a másik kettő készségtantárgy (rajz, testnevelés), így azokat nem veszem zokon. Az érettségi eredményeket böngészve azonban a természettudományok átlagpontszámai mindig az alsó traktusban vannak (2009-ben nem annyira, előtte sokkal inkább, pláne három éve). Erre persze lehet azt mondani, hogy csúsztatás, elvégre van, ahol a francia nyelv eredményei rosszabbak, mint a fizikáé, de, azt hiszem, összehasonlítva a többi epochális tantárggyal (matek, töri, irodalom), elmondható, hogy általában lejjebb van az átlag. Ez persze nem jelent semmit, nem is számoltam pontos átlagokat. Az talán viszont jelent valamit, hogy míg matematikából, történelemből és irodalomból nyolcvan százalékosak voltak a kupacátlagok régen (amikor még kiírták őket), addig termtudból hatvan körül járt ez az érték. Azok, akik egyébként okostojásoknak számítottak, szenvedtek kémiából és biológiából. Pláne földrajzból, köszönet annak a bizonyos tanárnak. Elvégre hiába vegyítettek ezek a tantárgyak, attól még akkor is tömbösített, még ha eleinte inkább két tantárgy kombinációja alakította ki ezeket a tömböket. Tizedikben pedig már elismerten tömbösítve voltak, végre a szaktanár tanította azt, amihez ért, és nem kellett a föci- vagy a fizikatanártól hallgatni az embertant.
 
Négy termtudtanár van, mindnek más a szakterülete. Az egyiket – legyen J. – elküldték akkor, amikor hetedikes voltam. Róla és M.-ről is (lásd lent) igen durva pletykák terjednek, s szerves részük, hogy J. nem úszta meg, de M. igen) Ismétlem, ez – legyünk pécék – pletyka, mely erősen tartja magát. Mivel mindig én tudok meg mindent utoljára, nem tisztem eldönteni, hogy ez igaz-e. Elég az hozzá, hogy ez amolyan secret de Polichinelle az iskolában.
 
A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban). Az órák elengedhetetlen kelléke a pépété, aminél előfordult (volt ilyen tanárom), hogy a tanár tudása a témakörben teljes mértékben arra alapszik és nem tudná saját tudásából levezetni az órát. Ez főleg akkor látszik meg látványosan, amikor a tanár saját szaktárgyát tanítja és mindennemű technikai segítség nélkül képes koherensen beszélni.
Vegyük végig a tanárokat.
Legyen a fizikatanár H. tanárnő, jó? Hol a vezetékneveket, hol a keresztneveket használom a megjelölésre, de ez voltaképp lényegtelen. Tehát H. tanárnő tanítja a fizikát. Az egy dolog, hogy úgy magyaráz, hogy csak azok értik meg, akik tudják, miről beszél. Értem ez alatt azt, hogy (mint F.) képtelen azokkal megértetni az anyagot, akik már elvesztették a fonalat vagy csak a konkrét részt nem értik. Arról ne is beszéljünk, hogy ő sem tud fegyelmezni: tisztán emlékszem, amikor egy gyerek annyira átlépett már minden határt, hogy leküldte a gyereket a könyvtárba. Igen ám, de az zárva volt, így mit volt mit tenni, hagyta, hogy a gyerek tovább csinálja a fesztivált. Hm. Amúgy is döcögős, már-már Trabantra emlékeztető magyarázatait (s itt arra célzok, hogy az én megítélésem szerint túl lassan és körülményesen /mások szerint meg túl gyorsan/ magyaráz) metaforákkal kombinálja, ami akkor veszélyes, ha ötpercenként újjal rukkol elő az ember. Mit ne mondjak, minden gondolatra új metaforát talál ki a régi továbbvitele helyett, így teljesen értelmetlenné téve a metaforák használatát. Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics.
 
A következő jelölt a rendkívül szórakoztató, J. úr. Az első tanár, akit nem csak, hogy magáznunk kellett (ez régen nagyon szokatlan volt nekem), de még ő is magázott minket. Hetedikben ő tanította a… hm, második epochát, jó? Azt hiszem, ez volt az, az ún. Idő epocha. Hogy ebbe mennyi össze nem illő turhát gyömöszöltek össze, az hihetetlen.
J. nagyon szórakoztató fazon volt, visítottunk a röhögéstől az óráin. Sajnos ettől még nem értettem meg az anyagot és hiába olvastam akkoriban pont ugyanerről (Simon Singh: A Nagy Bumm), ettől még nem lett valami jó az epochám. Abban nyilvánvalóan én is benne voltam, ő az a tanár, akit nem kritizálok. Viszont a genetikától az ő tevékenysége vette el a kedvemet, de teljesen. Addig pedig érdekelt. A YouTube-nak hála azért ez a porhüvely újra éledezni kellett.
 
Ezek után J. balra el, minden órát H. és az új tanár, T. tartott nekünk. Igen, mindet. Az egy érdekes időszak volt, mind a négy szaktárgyat ők vitték, több-kevesebb sikerrel. A maga módján ez többé-kevésbé a többi kupacnál is így ment, de kilencediktől náluk megjelent N. Egyébként J. helyére érkezett T., s T.-ről azóta is szuperlatívuszokban beszélünk… alulról. Mondhatnánk róla, hogy F., csak magyarázni még kevésbé tud. Sarkos a példa, tudom. De hatásos.
 
Elvégre ez az a tanár, ahol a projektmunkát más városról csináltam, mint kellett volna, egy éjszaka alatt felületesen összedobva, de mivel mellékeltem egy vicces időjárásjelentést, minden meg volt bocsátva… megint mondhatjuk, hogy jó fej volt, de ezek azok a példák, amikkel egy külsősnek demonstrálható hebrencssége. Ő volt a pépétémájer, akiről tisztán látszott, hogy a súgógéppel egyenértékű a laptop (amit be sem tudott kapcsolni).
Tartott egy fizikaepochát, az természetesen nem volt probléma (mivel a fizika könnyen megy nekem) – a többi azonbanfinoman fogalmazva is nyögvenyelős volt.
 
Míg mielőtt elkönyvelnétek, hogy én vagyok a hozzá nem értő hülye, amint M. és az eddig nem említett N. kezdett el tanítani, feljavultak az epocháim (van egy rossz, de ott különböző maceraságok miatt nem került beszámításra egy 25%-os beadandó). Így leszek idén négyes (3, 4, 3, 4 – az eddigi 5, 5, 5, 5, 5, 5 az AKG előtt jobb volt).
 
Na de vissza a maradék két úrra. Adott M., biosztanár, a nehézsúlyú cinizmus bajnoka, aki a figyelmetlen gyereket embertan magyarázása közben rezzenéstelen arccal így osztja ki: „…tehát, ha én most Krisztának kitépném a vékonybelét, az elérne innen a terem másik sarkáig.” Sajnos csak tizedikben tanított az évfolyamon, de felüdülés volt látni, hogy nem használt pépétét a magyarázathoz, csak vérprofi stand-upos módjára beszélt és beszélt és beszélt (mi meg írtunk és írtunk és írtunk… nuku oktatóanyag, nuku pépété), s a gép csak a multimédia kapcsán került elő. Mindennap íratott egy kis dolgozatot és lekötött minket nyolcvan percig – utóbbira kevés tanár képes. Kalapot le.
 
A negyedik N., szintén biológia kategóriába tudnám sorolni (genetika, fehérjék - ez volt az az anyagrész, amit nekünk tanított, az egyetlen epocha, amit tartott nekünk). Enyhe kémiai beütés, de ami kapcsolat lett volna a két tanrész között, az a második epocha elején N. által és a negyedik epocha végén H. által fél-fél mondatokig jutott és sosem manifesztálódott úgy igazán. Ő a klasszikusan régimódi tanár. Ő mondja, mi írjuk. Nagy a tudása, de nem veszi a fáradságot, hogy szórakoztasson minket. Ha pofázunk, üvölt. Ha nem fogjuk be, kimegy. Fegyelem, az van. Érteni ért hozzá. Az egy kicsit fájó pont volt, hogy az epochazáróban három esszét is írtunk és mindegyik az utolsó napon megtárgyalt „mellékes” témákhoz kapcsolódtak. Persze pont aznap értem be csak a második órára. Na mindegy.


Nem bizonyos még, de valószínű, hogy két év múlva az érettségihez kötelező lesz egy természettudományos tárgyat választani - és a hozzá tartozó pontokat továbbvinni. Mi e sorok írásakor már befejeztük természettudományos tanulmányainkat, s aki nem akart vele a továbbiakban foglalkozni, nem is gürcölt a jobb jegyért. Elvégre nem számít semmit. Azonban ha a fenti rendelkezés megvalósul, az utolsó két termtudjegyünk megy az érettségire. Ha az rossz, az illetőnek nem fog ártani egy természettudományos tantárgy felvétele jövőre és utána. Ennek fényében még komolyabban gondolom a mondatom: ha T. helyett N. kapott volna nagyobb részt a termtudoktatásunk során, úgy, mint a többi kupacnak (s bár ebben mindenki ugyanabban a cipőben jár, M. is jól jöhetett volna)… az a kevés tapasztalatom azt mutatja, jobban jártam volna.

A termtud kapcsán ajánlom még a kísérletekről, illetve a fizikatanárral folytatott veszekedésemről szóló posztokat.
0 Tovább
«
12

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek