Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Óráról órára – 3.: Termtud

Négy tantárgy egybegyúrva négy (öt) tanárral, négy éven át más-más rendszerben. Sok egybetűs emlegetésre és némi vitriolra készüljetek. Ne feledjétek: ez is egy szubjektív írás. Más talán nem így élte meg. Majd megírja, nemde?

Ezúton is ismét köszönet H. tanárnőnek, hogy leült velem átnézni a poszt tárgyi félreértéseit. - a szerk.
Termtud. Sosem voltam a természettudományok zsenije (anno csonthéjasok meg hasonló baromságok nem keltették fel az érdeklődésem), és döbbenten láttam, hogy azok a témák, amik után korábban szak- és kevésbé szakkönyvekben örömmel tájékozódtam, minden varázsukat elveszítik! Hetedikben  - az AKG-ba érkezve - kaptam az első hármasaim (addig színötös), egyik volt a termtud, a másik kettő készségtantárgy (rajz, testnevelés), így azokat nem veszem zokon. Az érettségi eredményeket böngészve azonban a természettudományok átlagpontszámai mindig az alsó traktusban vannak (2009-ben nem annyira, előtte sokkal inkább, pláne három éve). Erre persze lehet azt mondani, hogy csúsztatás, elvégre van, ahol a francia nyelv eredményei rosszabbak, mint a fizikáé, de, azt hiszem, összehasonlítva a többi epochális tantárggyal (matek, töri, irodalom), elmondható, hogy általában lejjebb van az átlag. Ez persze nem jelent semmit, nem is számoltam pontos átlagokat. Az talán viszont jelent valamit, hogy míg matematikából, történelemből és irodalomból nyolcvan százalékosak voltak a kupacátlagok régen (amikor még kiírták őket), addig termtudból hatvan körül járt ez az érték. Azok, akik egyébként okostojásoknak számítottak, szenvedtek kémiából és biológiából. Pláne földrajzból, köszönet annak a bizonyos tanárnak. Elvégre hiába vegyítettek ezek a tantárgyak, attól még akkor is tömbösített, még ha eleinte inkább két tantárgy kombinációja alakította ki ezeket a tömböket. Tizedikben pedig már elismerten tömbösítve voltak, végre a szaktanár tanította azt, amihez ért, és nem kellett a föci- vagy a fizikatanártól hallgatni az embertant.
Négy termtudtanár van, mindnek más a szakterülete. Az egyiket – legyen J. – elküldték akkor, amikor hetedikes voltam. Róla és M.-ről is (lásd lent) igen durva pletykák terjednek, s szerves részük, hogy J. nem úszta meg, de M. igen) Ismétlem, ez – legyünk pécék – pletyka, mely erősen tartja magát. Mivel mindig én tudok meg mindent utoljára, nem tisztem eldönteni, hogy ez igaz-e. Elég az hozzá, hogy ez amolyan secret de Polichinelle az iskolában.
A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban). Az órák elengedhetetlen kelléke a pépété, aminél előfordult (volt ilyen tanárom), hogy a tanár tudása a témakörben teljes mértékben arra alapszik és nem tudná saját tudásából levezetni az órát. Ez főleg akkor látszik meg látványosan, amikor a tanár saját szaktárgyát tanítja és mindennemű technikai segítség nélkül képes koherensen beszélni.
Vegyük végig a tanárokat.
Legyen a fizikatanár H. tanárnő, jó? Hol a vezetékneveket, hol a keresztneveket használom a megjelölésre, de ez voltaképp lényegtelen. Tehát H. tanárnő tanítja a fizikát. Az egy dolog, hogy úgy magyaráz, hogy csak azok értik meg, akik tudják, miről beszél. Értem ez alatt azt, hogy (mint F.) képtelen azokkal megértetni az anyagot, akik már elvesztették a fonalat vagy csak a konkrét részt nem értik. Arról ne is beszéljünk, hogy ő sem tud fegyelmezni: tisztán emlékszem, amikor egy gyerek annyira átlépett már minden határt, hogy leküldte a gyereket a könyvtárba. Igen ám, de az zárva volt, így mit volt mit tenni, hagyta, hogy a gyerek tovább csinálja a fesztivált. Hm. Amúgy is döcögős, már-már Trabantra emlékeztető magyarázatait (s itt arra célzok, hogy az én megítélésem szerint túl lassan és körülményesen /mások szerint meg túl gyorsan/ magyaráz) metaforákkal kombinálja, ami akkor veszélyes, ha ötpercenként újjal rukkol elő az ember. Mit ne mondjak, minden gondolatra új metaforát talál ki a régi továbbvitele helyett, így teljesen értelmetlenné téve a metaforák használatát. Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics.
A következő jelölt a rendkívül szórakoztató, J. úr. Az első tanár, akit nem csak, hogy magáznunk kellett (ez régen nagyon szokatlan volt nekem), de még ő is magázott minket. Hetedikben ő tanította a… hm, második epochát, jó? Azt hiszem, ez volt az, az ún. Idő epocha. Hogy ebbe mennyi össze nem illő turhát gyömöszöltek össze, az hihetetlen.
J. nagyon szórakoztató fazon volt, visítottunk a röhögéstől az óráin. Sajnos ettől még nem értettem meg az anyagot és hiába olvastam akkoriban pont ugyanerről (Simon Singh: A Nagy Bumm), ettől még nem lett valami jó az epochám. Abban nyilvánvalóan én is benne voltam, ő az a tanár, akit nem kritizálok. Viszont a genetikától az ő tevékenysége vette el a kedvemet, de teljesen. Addig pedig érdekelt. A YouTube-nak hála azért ez a porhüvely újra éledezni kellett.
Ezek után J. balra el, minden órát H. és az új tanár, T. tartott nekünk. Igen, mindet. Az egy érdekes időszak volt, mind a négy szaktárgyat ők vitték, több-kevesebb sikerrel. A maga módján ez többé-kevésbé a többi kupacnál is így ment, de kilencediktől náluk megjelent N. Egyébként J. helyére érkezett T., s T.-ről azóta is szuperlatívuszokban beszélünk… alulról. Mondhatnánk róla, hogy F., csak magyarázni még kevésbé tud. Sarkos a példa, tudom. De hatásos.
Elvégre ez az a tanár, ahol a projektmunkát más városról csináltam, mint kellett volna, egy éjszaka alatt felületesen összedobva, de mivel mellékeltem egy vicces időjárásjelentést, minden meg volt bocsátva… megint mondhatjuk, hogy jó fej volt, de ezek azok a példák, amikkel egy külsősnek demonstrálható hebrencssége. Ő volt a pépétémájer, akiről tisztán látszott, hogy a súgógéppel egyenértékű a laptop (amit be sem tudott kapcsolni).
Tartott egy fizikaepochát, az természetesen nem volt probléma (mivel a fizika könnyen megy nekem) – a többi azonbanfinoman fogalmazva is nyögvenyelős volt.
Míg mielőtt elkönyvelnétek, hogy én vagyok a hozzá nem értő hülye, amint M. és az eddig nem említett N. kezdett el tanítani, feljavultak az epocháim (van egy rossz, de ott különböző maceraságok miatt nem került beszámításra egy 25%-os beadandó). Így leszek idén négyes (3, 4, 3, 4 – az eddigi 5, 5, 5, 5, 5, 5 az AKG előtt jobb volt).
Na de vissza a maradék két úrra. Adott M., biosztanár, a nehézsúlyú cinizmus bajnoka, aki a figyelmetlen gyereket embertan magyarázása közben rezzenéstelen arccal így osztja ki: „…tehát, ha én most Krisztának kitépném a vékonybelét, az elérne innen a terem másik sarkáig.” Sajnos csak tizedikben tanított az évfolyamon, de felüdülés volt látni, hogy nem használt pépétét a magyarázathoz, csak vérprofi stand-upos módjára beszélt és beszélt és beszélt (mi meg írtunk és írtunk és írtunk… nuku oktatóanyag, nuku pépété), s a gép csak a multimédia kapcsán került elő. Mindennap íratott egy kis dolgozatot és lekötött minket nyolcvan percig – utóbbira kevés tanár képes. Kalapot le.
A negyedik N., szintén biológia kategóriába tudnám sorolni (genetika, fehérjék - ez volt az az anyagrész, amit nekünk tanított, az egyetlen epocha, amit tartott nekünk). Enyhe kémiai beütés, de ami kapcsolat lett volna a két tanrész között, az a második epocha elején N. által és a negyedik epocha végén H. által fél-fél mondatokig jutott és sosem manifesztálódott úgy igazán. Ő a klasszikusan régimódi tanár. Ő mondja, mi írjuk. Nagy a tudása, de nem veszi a fáradságot, hogy szórakoztasson minket. Ha pofázunk, üvölt. Ha nem fogjuk be, kimegy. Fegyelem, az van. Érteni ért hozzá. Az egy kicsit fájó pont volt, hogy az epochazáróban három esszét is írtunk és mindegyik az utolsó napon megtárgyalt „mellékes” témákhoz kapcsolódtak. Persze pont aznap értem be csak a második órára. Na mindegy.


Nem bizonyos még, de valószínű, hogy két év múlva az érettségihez kötelező lesz egy természettudományos tárgyat választani - és a hozzá tartozó pontokat továbbvinni. Mi e sorok írásakor már befejeztük természettudományos tanulmányainkat, s aki nem akart vele a továbbiakban foglalkozni, nem is gürcölt a jobb jegyért. Elvégre nem számít semmit. Azonban ha a fenti rendelkezés megvalósul, az utolsó két termtudjegyünk megy az érettségire. Ha az rossz, az illetőnek nem fog ártani egy természettudományos tantárgy felvétele jövőre és utána. Ennek fényében még komolyabban gondolom a mondatom: ha T. helyett N. kapott volna nagyobb részt a termtudoktatásunk során, úgy, mint a többi kupacnak (s bár ebben mindenki ugyanabban a cipőben jár, M. is jól jöhetett volna)… az a kevés tapasztalatom azt mutatja, jobban jártam volna.

A termtud kapcsán ajánlom még a kísérletekről, illetve a fizikatanárral folytatott veszekedésemről szóló posztokat.
0 Tovább

Decibeldúsítás a fizikatanárral

"Lehet, hogy a tanárok is emberek, de az emberek is tanárok"

Rendkívül furcsa élményem volt ma. Emlékeztek még a termtudposztra? A régire már valószínűleg nem, azt nem sokkal a tanárokkal való beszélgetésem után leszedtem, s nemrég módosítva visszakerült. A kérdés adott: miért írok posztot egy posztról? Nevezzük, hm, egy fizikai kísérletnek?

Benn ülök a közös térben, a lyukas óra áldásait élvezve, a házi feladatot csinálgatva. Hirtelen kinyílik a tanári ajtaja, s H. villogó szemekkel ront ki rajta. Egy nálam figyelmesebb ember ezt talán hamarabb észreveszi, de én elmélyedtem a háziban, így csak akkor észleltem jelenlétét, amikor már fölém ért - meglepetve vártam, mire fel a kikészülés.

Visszatérő olvasóim már sejthetik, hogy az újra kitett termtudposztról volt szó, s a legfigyelmesebbek arra is emlékeztetnek, hogy H. anno teljesen civil és normális, megkockáztatom, az AKG szellemiségéhez teljesen illő módon leült velem és megbeszéltük a poszt tárgyi hiányosságait. Na kérem, akkor mondja el nekem valaki, miért kezdtünk el akkor decibelt dúsítani a közös térben - avagy a gyengébbek kedvéért, kiabálni.

Na kérem, a legnagyobb probléma az egésszel, hogy amit mondott, egyrészt nem koherens, másrészt több ponton nehezen értelmezhető. Az pedig, hogy, ahogy elmondta, a szubjektív részével nem akar foglalkozni, nem ad magyarázatot arra, miért, illetve min akadt ki ennyire. Igyekszem azért összeszedni azt, amit mondott, illetve mondani próbált.

A két elhangzott konkrétum az volt, hogy az, hogy megemlítettem a 82%-os füzettel-oktatóanyaggal írt dolgozatot, a másik meg az, hogy tettem egy zárójeles megjegyzést a puskázókra. Akik nem puskáztak, hanem beszélgettek. Akik nem beszélgettek. Valami. Nem tudom, mi volt a problémája azzal, amit írtam, de a probléma biztos velem volt ebben az esetben, valamit bizonyára félreértettem.

"Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics (sic!)."

Ez az a bekezdés, amivel problémái voltak. Kezdjük az első felével: mivel tömbösítve tanítják nekünk a természettudományokat (a négy tantárgyat egybegyúrva), a kémia és fizika csupán különböző anyagrésznek számít, s felmerült bennem a kérdés, hogy mehet ugyanannak a diáknak (én) ugyanattól a tanártól (H.) ugyanannak a tantárgynak (termtud) két különböző anyagrésze (kémia és fizika) ennyire másképp. Igen, aki keres, az találhat ebben a két mondatban dehonesztáló utalást, de én csupán megdöbbenésemet akartam kifejezni az eredménnyel kapcsolatban (és utaltam ezzel is az oktatóanyag személyes véleményem szerint problémás mivoltjára). Amikor azt mondja, hogy a véleményem tényként közlöm, azért gondoljon arra, hogy diák vagyok és nem oknyomozó riporter, s azt írom le, amit gondolok, egy interaktív fórumban. Nem könyvben adtam ki, hanem blogban írtam meg. Azokat a tárgyi tévedéseket, amikre felhívta a figyelmem, mind javítottam. Még akkor is, ha visszakiáltott nekem "társalgásunk" végén, hogy nem tettem. Erről később.

A másik meg a "puskázás", amiről hosszasan beszélt, igazából nem értem, miért. Még a tantárgyhoz sincs köze a dolognak. Egy mellékes megjegyzés, egy képzeletbeli zárójellel, egy érdekesség, egy napi WTF. Még ha valahol tévedtem is volna ebben a két mondatban, miért is érezte H. sértőnek vagy kiabálásra méltónak ezt a dolgot?

A kiabálás, tényleg, azért érthetetlen számomra, mert az eredeti, szerintem durvább (hangnemében is) írásról teljesen emberi hangnemben tudtunk beszélni. Övön aluli megjegyzés lenne a részemről, hogy "a stílus maga az ember", de az biztos, hogy szerény véleményem szerint egy komoly pedagógiai tapasztalattal rendelkező, egy személyiségközpontú iskolában tanító tanárnő minimum el kellene, hogy tudjon számolni háromig, majd utána eldönteni, meg akar-e keresni akkor és ott, s ha igen, milyen hangnemben. Van, aki szerint csak "gumicsont" voltam, s idegességének oka máshol keresendő, de szerintem szokásosnál hangosabb reakciója túl specifikus volt ehhez.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy sok (volt és jelenlegi) AKG-s olvas, s volt, aki hozzászólt ehhez a bejegyzéshez is. Ha elolvassátok a hozzászólásokat, egyet sem találtok, ahol azt írnák, hogy ferdítek vagy megalázok vagy túlzottan szidok. Igazából ilyet mástól sem hallottam, a teljesség igénye nélkül: évfolyamvezetőnk azt mondta, egyes dolgokra meglepő éleslátással látok rá, más szerint a blogra szüksége van az AKG-nak, más szerint "értelmes írás", s ugye ott vannak még az oldalsávban megtalálható vélemények is, köztük az, hogy ez voltaképp egy nyilvános tanárértékelés - s higgyétek el nekem, én ugyanezt írnám meg tanárértékelésben, ha az nem lenne a maga módján cenzúrázva. Volt már furcsa hangnemű reakció egy tanártól a blog kapcsán (ismét az oldalsávra mutatok), de ez teljességgel új. Kiabálni egy poszt miatt konkrétumok nélkül.

Szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy H. problémája nem a tárgyi tévedésekkel van, reakcióiból ez a kezdetektől egyértelmű volt. Akkor viszont a) ne olvassa (ő maga vetette fel, hogy nem fogja olvasni, ez nem egy pofátlannak szánt megjegyzés a részemről) vagy b) mondja meg, mivel van problémája (függetlenül attól, hogy tárgyi vagy nem tárgyi az a bizonyos probléma) - s azok után, hogy ő maga írásban és szóban is többször kijelentette, hogy a szubjektív részéről nem akar velem diskurzust folytatni, én feltételezem, hogy a probléma valami tárgyi tévedéssel van. Illetve mégsem teszem. Mert az nem váltott volna ki ilyen heves reakciót (már a múltkor sem tette) és, tudjátok, hogy megy ez, ööö, el is hangzott volna valamiféle konkrét tárgyi tévedés. Amiről mi azonban beszélgettünk, az szinte csak és kizárólag a fent idézett bekezdésem.

Ha már tárgyi tévedések! Mikor elindult, a válla mögött visszaszólt, hogy nem javítottam a megbeszélteket. Én még utánakiabáltam, hogy igen, ő meg visszakiabált, hogy nem - s ezzel ért igazából véget a kis társalgás. Bár a listát, amit felírtam, már kidobtam, emlékezetből felsorolnám azokat a javításokat, amiket anno (emlékezzünk, civil körülmények között) megbeszéltünk: az egyik az, hogy M. csak tizedikben tartott epochát az évfolyamon, így "ugyanannyit kaptunk belőle, mint a többiek", s ott az utolsó bekezdés, amiben leírom, hogy M. kapcsán a többi kupac is ugyanabban a cipőben jár, mint mi. Volt még az is, hogy nem H. tartotta az összes órát (amivel azt akartam ultrabénán kifejezni, hogy a tömbösített rendszer miatt szinte mindenről szót kényszerült ejteni, egy fizika-kémia szakos tanárnő a fotoszintézisről is beszélt nekünk anno - s lennének jobb példáim is, de nem akarok most a "tárgyi tévedések" fonalával csapkodni), és most az szerepel, hogy J. távozása után minden órát H. és T. tartott nekünk, ami viszont már teljesen igaz - egy helyettesítést leszámítva tizedikig sem N., sem M. nem tartott nekünk órát, s ezt szerintem ők is igazolni tudják, mivel ott ismertek meg minket. Az, hogy N. (aki kilencedikben már tartott epochát a többi kupacnak, ezt úgy zártuk le a megbeszéléskor, hogy H. nem biztos benne, én viszont tisztán emlékszem, amikor a folyosón kilencedikben N. dolgozataira készülnek) hasznosabb lett volna T.-nél, az H.-t sem személyesen, sem tárgyi formában nem érintheti. Egy félmondatot szenteltünk arra, hogy félreérthető, hogy az ötöseim az AKG előtt voltak, azt lehet hinni, hogy ezek a tizedikes jegyek, de ezt egyértelműsítettem. A Trabant-példáról többen azt hitték, hogy egy személyes, övön aluli húzás, ezt is elmagyaráztam. Beszéltük még a füzet/oktatóanyag kérdését is, mely szerint a lehetőség adott a választásra, mert lehet az oktatóanyagra is jegyzetelni. Az ezzel kapcsolatos soraimat nem módosítottam, mert úgy érzem, lefedik a kérdéskört és az állásfoglalásom csupán az oktatóanyaggal kapcsolatos:

"A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban)."

Ha ezzel van probléma, azt megértem, erről beszélhetünk is, de erről a nagy kiabálásban egy szó sem esett. Az, hogy "tényként tálalom a véleményem", alapvetően azért sem igaz, mert ez egy diák írása és az olvasó tudja, tudnia kell, hogy a diák nem lát és nem hall mindent. És egyébként a fenti megállapításom sem volt tényközlés: megadtam a lehetőséget mindenkinek, hogy megnézze az oktatóanyagot és eldöntse magának. Az oktatóanyag is nyilvános, ezzel sincs probléma.

Még egy gondolatot engedjetek meg. Amellett, hogy H. kijelentette, hogy nem javítottam a hibákat (ha még nem dobta ki a régi poszt kinyomtatott verzióját, itt és most megkérem, hogy hasonlítsa össze és nézze meg, amiket bejelölt, s elmondott nekem, szerepelnek-e még), azt is mondta, hogy a kísérletekről szóló írásomat nem is olvasta. Ez azért érdekes kijelentés, mert a poszt kirakása utáni napon ő maga jött oda hozzám az első óra után, hogy két kísérlet nem az volt, amit leírtam és a pH kis p. Az, hogy a kezében ott volt a kinyomtatott verzió, benne aláhúzásokkal és karikázásokkal, igazából mellékes is.

Nem olvasta a kísérletekről szóló posztot, de kijavíttatott velem ezt-azt benne, s nem javítottam ki azokat a másikban, amiket megbeszéltünk, holott de. Mi is az a kifejezés, amit annyiszor használt? Ööö... "tárgyi tévedés"? Ha jól emlékszem, ez volt az.

A kommunikáció módja egy dolog. A témája egy másik. A dolgokat megbeszélni is lehet, maga H. volt az úttörője ennek a tanárok közt. Ezért sem tudok mit kezdeni a reakciójával. Lehet, hogy a stílus mégis maga az ember? Hogy őszinte legyek, ezt képtelen vagyok jelenlegi helyzetemből megítélni.

0 Tovább

Kisszínes a Lego League-ről

Ismét kisszínes.

"2010. november 14-én, Szegeden az AKG LEGO-robot építő csapata megnyerte a Robotkonstrukciós díjat, a Legjobb Robot-Game díjat, 4. helyezést ért el a Kutatás kategóriában és a regionális verseny bajnoka lett. Csapatunk december 10-én Pozsonyban mérkőzik meg a visegrádi országok legjobbjaival."

Itt és itt érdemes olvasni róla. Az előbbiből egy bekezdésnyi részletet prezentálnék:

Az FLL azért is izgalmas, mert nem csak programozni és robotot építeni kell benne, hanem az év témájához kapcsolódóan a diákoknak valamilyen témát, problémát is választaniuk kell, abban kutatást kell végezniük, majd egy prezentációt kell tartaniuk a probléma valamilyen megoldásáról. A mi iskolánkban nagyon nagy hagyományai vannak az elsősegély oktatásának, nem véletlen, hogy a diákok egy olyan okostelefon alkalmazás ötletével álltak elő, ami segít az elsősegélynyújtásban vészhelyzet esetén. A prezentációnk jól sikerült, csak az időkorlátot nem tudtuk tartani. Nem is csoda, hiszen korábban nem is vettük észre, hogy van időkorlát.

A gratula mellé hozzáfűznék pár dolgot, amik már szerepeltek a blogon: egy talán kissé cinikus hozzászólás, valamint egy, illetve még egy poszt.

0 Tovább

A termtudos kísérletekről

Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos órákat.

A ti értelmezésetekben mit jelent, ha valaki „kísérletező kedvű”? Mindig próbálkozik, járatlan utakon jár és próbál valami újra bukkanni? Egyáltalán, szerintetek milyen egy kísérlet? Egy ismert tétel gyakorlati leellenőrzése? A termtudórákon igen.
Előrebocsátom, nem kísérleteztünk a természettudományokkal kapcsolatos óráimon az AKG előtt (egy része olyan is volt, amilyen), szóval azt nem tudom elfogadni érvként, hogy „de hát máshol is így megy”. Már csak azért sem, mert az AKG-ról van szó.
Lényeg a lényeg, hogy néz ki nálunk egy kísérlet? Hadd meséljem el az utolsó fizikaepochám anyagához tartozó kísérleteket. Az első az volt, hogy páran összeállva különböző méretű golyókat gurítgattunk le egy rámpán, lemérve, hogy tényleg ugyanannyi idő alatt gurulnak-e le. Magyarán a nyolcvanperces órából húsz-harminc percet elcsesztünk egy mindenki által legalább az anekdoták szintjén (Galilei mond valamit?) ismert alapvető fizikai tétel hevenyészett leellenőrzésére (az "s" és a "t" közti összefüggést ellenőriztük, cserbenhagyott a memóriám - a lényeget nézve egyébként nem fontos). És ez egy aránylag rövid időveszteségnek számít.

A hosszabb kísérletsorozat a forgómozgásra és társaira vonatkozott, senki se várja el tőlem, hogy most – mint a bűvész a nyuszit a kalapból – előrántsam a fejemből az erre vonatkozó képleteket. Lényeg a lényeg, adott volt a világhíres rugós erőmérő és barátai, a súly, a feltekerendő cérna, és az elmaradhatatlan jegyzőkönyv. Mert anélkül nem kísérlet a kísérlet, hogy nem írod le, ki volt az a három barom melletted, aki semmit sem csinált és ki volt a negyedik, aki mindent lemásolt (és kedves munkatársaim, nem rátok gondolok, ti isteniek voltatok, tényleg), s az is létfontosságú, hogy tudjuk, melyik teremben és mikor végeztük el a létfontosságú, a kvantumfizika és az időutazás lényegi elemeit bizonyító kísérletünk. A felvetett kérdés leírása voltaképp a tanár szavainak 1:1 lemásolása, gyakran a tapasztalat és a magyarázat is, mivel elmondja azokat, ha valaki nem tudja tisztességesen megfogalmazni. Hogy a „megpörgetem a súlyt-mérem az időt-visszatekerem a cérnát” monoton folyamatának ötszöri megismétlése és az eredmények korrelációjának észrevétele (magyarán a kötelezően felrajzolandó függvény leolvasásának pondróagyat sem igénylő feladata) miben visz közelebb az aktuálisan tárgyalt fizikai elem megértéséhez, nem tudom.

Nyilvánvalóan nem azt akarom most megtárgyalni, minek írnak a tudósok és okos emberek jegyzőkönyveket, de nálunk, az ilyen szinten irányított, elejétől végéig, a használandó eszközöktől a „megfejtendő kérdésen” át a végén kapott eredményig meghatározott kísérletekhez készített jegyzőkönyvek kapcsán csak az emiatt elpusztult fákról szóló demagóg érvelés jut eszembe. Az, hogy ezekből hatot csináltunk és a jegyzőkönyv precizitása (ha nem kellőképp a szakszavak használatával fogalmaztad meg előre meghatározott megfigyeléseid (gyakran a tanár már el is magyarázta a képletet, mielőtt kísérleteznénk), akkor kevesebb pontot kapsz) része az epocha pontszámításának - és ezért az önfenntartó, öngerjesztő értelmetlenségért kapsz rosszabb jegyet is akár – már tényleg sírásra késztetheti az érzékenyebbeket.
Hogy a jegyzőkönyvkészítés mechanizmusának megtanulása mi a jó Jankóért volt nekünk fontos már hetedikben, nem tudom. Ez ténylegesen egy nevetséges és öngerjesztő pióca a természettudományos oktatáson, ebben a formájában mindenképpen. Azért kell megtanulni jegyzőkönyveket készíteni, mert jegyzőkönyveket kell készítened a haszontalan kísérletekről! Perpetuum mobile érvelés, Cocteau boldog lenne hallatán. Később még visszatérek erre.
Természetesen a kérdéskör nem csak eme fizikával kapcsolatos kísérletekre vonatkozik - bár egy rövid megjegyzést tennék az Arkhimédész-tétel kapcsán végzett kísérletekre (egy arról, kettő másról, csak színtén vízzel-súlyméregetéssel, szintén lényegtelen ebből a szempontból - a szerk.): ugyanaz, mint a golyógurigatós fentebb, csak sokkal több idő ment el vele, hármat is csináltunk és újabb ~20 lapot pocsékoltunk el. Way to teach. Pláne, hogy a tanár előtte és utána is elmagyarázza azt a képletet, amit a kísérlet alapján sokan meg sem értettek.
Szóval a többi kísérlet, pl. kémia kapcsán. Volt, amit nem is a gyerekek csináltak, mert veszélyes anyagokkal operáltunk. Ennek talán még van is értelme, nem tart sokáig és látványos. Annak azonban, amikor egy vizespalackkal (mit tudom én már, miről szólt a kísérlet) valaki ipari mennyiségben lelocsolt mindenkit, az a kémiaanyagot nem vitte előbbre, az esetleges szociológiai képzésünket annál inkább. Annak, hogy különböző forrásokból származó vizeket 20-40 percig méregettünk pH-ilag, szintén nem rendelkezett szubsztanciával. Összehasonlításképp: elvégzed a méréseket, elkészíted a táblázatot negyven perc alatt, öt percet beszéltek róla, a tanár beszedi. Hogy a csoportmunkában csináltál-e bármit is, vagy Szarokasulira Szilárd voltál, az más kérdés. A másik lehetőség: ugyanezt a – mondjunk sokat, kétszer nyolc elemet tartalmazó – táblázatot 45 percen keresztül bámulod.
Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy sokkal, de sokkal több időt töltünk el triviális és értelmetlen kísérletekkel, mint amennyit az anyag leadása kitöltene. Az igazából lényegtelen is, hogy szerintem a magyarázattól jobban megértenénk az adott anyagrészt. Hogy miért? Mert, mint már mondtam, a kísérlettől függetlenül is megkapjuk ugyanazt a magyarázatot, gyakran nem is egyszer.

Hogy én milyen kísérleteket szeretnék? Olyanokat, ahol kísérletezünk. Annak semmi értelme, hogy előtte és utána megbeszélt, gyakran triviális anyagrészeket hosszasan ellenőrzünk egy monoton folyamat során, közben papírt pazarolva és a jegyzőkönyvekre kapható pontszámok miatt stresszelve, s az időt pocsékolva. Hogy mit csinálnék én? Kísérleteket. Mindenki megkapja a kísérleti eszközöket, esetleg egy halom extrát és onnantól kezdve szabadon dolgozhat a csoportjával 80 percen keresztül. A témakör adott, elvégre épp arról tanulunk – a kísérlet sosem bevezetésként funkcionál, nemde? –, s akár több dologra is rájöhetnek a diákok. Mi például, ha jól emlékszem, három monoton és unalmas kísérletet végeztünk a forgómozgás kapcsán. Elismerem, ugyanezekkel az eszközökkel ugyanezek a kísérletek csak monotonok és unalmasak lehetnek, de bízzunk a gyerekek kreativitásában! Egy ilyen, jelenlegi formájában az anyagrész megtanulására nulla jelentőséggel bíró elemen rontani nehezen lehet, s aki elmarhulja az egészet, az a „komoly” (óriási szarkazmust jelöl az idézőjel) kísérleteket is elmarhulná, nemdebár? Ki tudja, talán találnak valami érdekeset, talán a csoportok együttes munkája kiadná az anyagrészt. A gondolkodási procedúra az, ami értelmet ad(na) a kísérleteknek, s pont ezt spórolták ki belőlük. Nyolcvan percig próbálkozzanak, s próbáljanak meg levezetni valamit. Még az sem katasztrófa, ha nem sikerül, de az látszani fog a beadott beszámolójukon (ami, üsse kő, jegyzőkönyv is lehet, bár semmi értelmét nem látom), hogy dolgoztak-e valójában. A végén a csoportok tarthatnának valami prezentációt is. Sokkal érdekesebb lenne. Gondolkodni is kellene. Szerintem azért mégiscsak ez a cél.

Ó, valamit csak elfelejtettem elmesélni. Fentebb azt írtam, hogy a precíz jegyzőkönyvkészítés megtanulása azért fontos, hogy megfelelően tudjuk később dokumentálni a totálisan értelmetlen kísérleteket. A legfontosabb funkcióját azonban kihagytam: nem egyszer volt sok pontot érő kérdés a dolgozatban, hogy írjuk le az egyik kísérlet jegyzőkönyvét. Az, hogy aki rossz csoportban volt (olyanban, ami szart az egészre), esélytelen arra, hogy ezt jól megírja, már fel sem merül bennem.

Az öngerjesztő, értelmetlen, haszontalan hülyeségek ördögi köre ezennel bezárult, s egyre csak erősíti magát. A kár csak az, hogy az órai kísérleteknek akár lehetne valami haszna is.

 

0 Tovább

Restauráció - Óráról órára/Termtud

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” termtudposzt itt olvasható.
0 Tovább
«
12

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek