Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tiltakozás az üres címlap ellen

Az alábbiak iskolaújságunk következő havi számában fognak megjelenni, amennyiben olvasói levélként a szerkesztőség közlésre alkalmasnak találja. Baranyai István kommentárja alapján ez biztosra vehető.

----------

Ezúton szeretném megosztani az olvasókkal véleményemet a Szubjektív 2011. januári számának üres címlapos tiltakozásáról, az ezzel járó nevetnivalókról és azokról a fontos „felnőttvilági” dolgokról, amit a jelek szerint senki sem tartott fontosnak.

Mint tudjátok, az iskolaújság januári számában üres címlappal tiltakozott a médiatörvény ellen. Természetesen nem számít reprezentatív felmérésnek, de a körülöttem lévő emberek nagy része nevetségesnek tartotta az akciót, a hozzám eljutott legpozitívabb reakció az „aranyos” volt, s nem feltételezem, hogy a szerkesztőség erre a hatásra blazírozott volna.
A papíralapú példány címlapján tényleg nincs semmi a fejlécen kívül, de a plakátok pont ugyanúgy néztek ki, mint egy átlagos példány esetén, az „üres” „címlap” telis-tele cikkcímekkel. Ez ebben a formában egy öngól, mert azok, akik nem fogják kézbe venni magát a példányt – mert ugye nem érdekli őket a dolog, csak szembeakadnak a plakáttal – azt a következtetést vonták le és fogják levonni, hogy a címlap nem üres, mert tele van cikkcímekkel, csak éppen fotó nincs rajta. Ez pedig nem fest jó képet a szerintem egyébként is… ööö… visszás kezdeményezésről.
Hogy miért tartom visszásnak? Kezdjük azzal, hogy az ürescímlapozás, mint olyan, szerintem már a Magyar Narancs és az ÉS esetében sem volt egy perfekt ötlet (szerény véleményem szerint pl. a HVG kreatívabb volt). A Szubjektív egyébként nagyjából két hónappal csúszott le a „trendről”, az egész esetet megmosolyogtatóvá téve pont azok szemében, akiknek szólna: azoknak, akik a „húúú üres címlap fújmédiatörvény (sic!)” állásfoglalásnál tágabb és koherensebb képpel rendelkeznek az ügyről. Legalábbis nagyon remélem, hogy ők voltak a célközönség.
Nekem egész egyszerűen nevethetnékem támadt, amikor szembejött velem a plakát. Először is, hol fenyeget egy mezei iskolaújságot a hatalom feltételezett narancsszagtól émelyítő, itt-ott rohadt vaskeze? Reális veszély, hogy valaki feljelenti az iskolaújságot? Olyan törvény ellen tiltakozni, ami csak névleg vagy átvitt értelemben vonatkozik rám, visszatetszést kelt. Ez olyan, mint ha én a magam tizenhat évével „NE VEDD EL A NYUGDÍJAMAT, VIKTOR!”-táblákkal vonultam volna ki a Kossuth térre. Értem én, hogy újság és újság meg média és média, de ez az egész számomra egész egyszerűen fontoskodó.

Ez volt az első, ami eszembe jutott. Fontoskodó. Itt vagyunk mi, a nagy és fontos Szubjektív, nagy mögöttünk álló történelem, nagy jelentőség, 89 Facebook-lájk! Mi is jól tiltakozunk, egy vitatható megítélésű ötletet másodforrásból átveszünk és jól megmutatjuk…a…izé… bárkinek. Egy olyan törvény kapcsán, ami minket csak névleg érint, már ha egyáltalán. Mindennek ellenére és mindemellett a Szubjektív akkor is egy iskolaújság marad, ha tizennégy éve írják és szuper dolgokat mond róla a Google és Mr. Page barátunk. Az iskolaújság, mint amolyan „almédium” korlátai az effajta tiltakozást nevetnivalóvá teszik.
Ha rajtam állna, az iskolaújság egy problémásnak ítélt vezetőségi döntés kapcsán tiltakozna üres címlappal – nyilván olyannal, aminek valamiféle köze van a kommunikációhoz. A kapuügy kapcsán lehetett volna rajta egy nagy lakat. Itt is felvetném, hogy szerintem egy iskolaújságnak az iskola belügyeiről kellene szólnia elsősorban, a filmkritikáknak, ha egyáltalán kerüljenek bele, csupán kisebb teret kellene szentelni – jelenleg ez fordítva van. Ez a tiltakozás pedig azt mondja nekem, hogy ez nem hogy nem fog változni, hanem egyre inkább el fog fajulni ez a folyamat.
Ha a Szubjektív ki szeretne lépni iskolánk négy fala közül, ez nagyszerű, nem lesz feleslegesen korlátozva az olvasószám 2011-ben, amikor már mindenkinek és a nagyanyjuknak is van blogja. Az azonban, hogy egy, az iskolára korlátozódó médiumban, ahol mostanában nagyon keveset foglalkoznak az iskola belügyeivel, pláne a vitás kérdésekkel, egy, a médiatörvény elleni állásfoglalás viszi a prímet, számomra azt jelenti, hogy az iskolaújság a koncepció „iskola”-részét felejtette el.
Adott tehát egy nem túl eredeti ötlet nem túl eredeti átvétele egy olyan témában, ami minket csak futólag érint, olyan megvalósítással, hogy a felületes szemlélő még nevetségesebbnek találja az egészet. Mindezt jó két hónappal azután, hogy az ötletet szintén kopírozó nagy lapok megcsinálták ezt. A legnagyobb probléma azonban nem ez. Úgy érzem, az iskolaújságot menedzselő felnőtt szerkesztőknek erre gondolniuk kellett volna, ha tényleg annyira komolyan gondolták ezt a fontoskodó megnyilvánulást, mint amilyennek látszik. Ha már komoly és fontos, legyünk komolyak és fontosak.
Egyrészt kezdhetjük azzal is, hogy „iskolában nem politizálunk”, egy intézményen belüli intézmény esetében pláne nem. Nekem ezzel személy szerint aztán semmi bajom nincs (megértem azt, akinek van, volt, aki ezt vágta rá elsőnek, amikor ezt felvetettem), azonban nem is ezt tartom a nagy problémának. Sokaknak ez azonban szemet szúrhat és úgy tűnhet, hogy a lap nem az olvasóinak, hanem szerkesztőségének érdekeit, gondolatait helyezi előtérbe.
A lényeg mindemellett a következő: amikor egy Magyar Narancs vagy egy Élet és Irodalom üres címlappal jelenik meg, annak azért van bárminemű értelme, mert a lap által képviselt világnézetet, gondolkodásmódot igyekszik ezzel megvédeni, legalábbis a potenciális elnyomás ellen tiltakozni. Fontos azonban, hogy ezt csak akkor teszem meg, ha ez az olvasótáborom világnézetével és gondolkodásával is egybeesik – nagyot nevettem volna, ha a Magyar Nemzet is üres címlappal tisztelgett volna, de erre érthető módon nem került sor. Adott tehát a szerzői brigád esetében egy egyértelmű világnézeti állásfoglalás, és egy olvasóközönség, ami erre rezonál – csak és kizárólag ennek kontextusában van bármiféle jelentősége egy üres címlapnak. Ha egy unatkozó divatlapszerkesztő a köldökszöszeit eszegetve arra jut, hogy felpezsdíti unalmas mindennapjain egy üres címlappal, annak nem lesz jelentősége, ugyanis az olvasótábornak és valahol az olvasótáborból is szól, illetve eredeztethető egy ilyen megmozdulás.
Talán mondanom sem kell, hogy iskolaújságunk esetében ilyen nincs és nem is lehet. Az állandóan változó és fiatalokból álló szerkesztőségnek nincs egy világnézeti állásfoglalása, sőt, mivel az olvasótábor nem a közös érdeklődésre alapulva formálódott, hanem csak arra, hogy abban az intézményben tanulnak, ahol ez a lap megjelenik, azt sem lehet mondani, hogy ez a megnyilvánulás az olvasóközönség egységes fájdalmas felkiáltásaira, tiltakozó gesztusaira reflektált, vagy hogy azt támogatta volna. Azt, hogy egy iskolaújságnak mekkora a globális jelentősége, nem kezdem el most fejtegetni, egy dolgot azonban megjegyeznék: gondolt arra a szerkesztőség, hogy a Magyar Narancs és az ÉS által használt tiltakozási formával élés esetén óhatatlanul előfordulhat, hogy egyesek összekötik magukban a fenti orgánumok világképét az iskolaújságéval, ad absurdum az iskoláéval?
Olyan állásfoglalás ez, ami csupán utánzat és nem eredeztethető a szerkesztőség egységes világképéből (ilyen nincs és nem is lehet ebben az életkorban, kivéve agymosás után), ami nem szól egy egységes olvasóközönségnek, amely egésze nem feltétlen ért egyet vagy foglalkozik egyáltalán komolyabban a kérdéssel, ami elkésett két hónapot, ami olyasmi ellen tiltakozik, ami rá csak névleg vonatkozik, ami… szerintem egész egyszerűen fontoskodik.
És hadd térjek még ki arra, hogy az iskolaújságunk címe Szubjektív. A fentiekben már leírtam, miért és milyen jellegű egységességet igényel egy üres címlapos megmozdulás. Mindez itt és most szubjektív? Szubjektíven fehér, tehát akár feketeként is interpretálható? A szerkesztőség szubjektív véleménye szerint ez a médiatörvény nem jó? Ez meglehetősen laza megállapítás a nagyobb lapokban elhangzott „vége a sajtószabadságnak”-jellegű megállapítások mellett, és bár alternatív és illene az újságba a cím szerint, innentől kezdve nem lenne értelme az üres címlapnak.
Szubjektíven fehér címlap egy szubjektíven rossz médiatörvényről egy szubjektív szerkesztőségi vélemény alapján egy, a témát szubjektíven megítélő közösségnek? Csak én nem találom egy ilyen rendkívül erős megnyilvánulásban a szubjektivitást?
Kelemen Csaba Herkules
0 Tovább

Vendégszerző - Az irányított, nyomtatott sajtó visszaszorulásáról, és a szabad, internetes média előretöréséről

Avagy hogyan nyomta le az Apám Kurva Gazdag a Szubjektívet?

Világszerte megfigyelhető jelenség, hogy a nyomtatott sajtó egyre kisebb példányszámban fogy, míg az internetes portálok olvasottsága növekvő tendenciát mutat. Ez egyszerű okokra vezethető vissza, és szerintem az ingyenesség kérdése nyom a legkevesebbet a latba ezek közül.  Míg például egy napilap kiadása nagyon sok pénzbe kerül, egy blogot bárki elkezdhet írni. Ha tehetséges, és érdekes témákról ír, előbb utóbb akár milliós olvasótábort is magáénak tudhat. Az internet másik nagy előnye a szabadság, bővebben az információk valóban szabad áramlása, és a vélemények őszinte kinyilvánításának lehetősége. A tájékoztatás, véleménynyilvánítás ezen formáját nem cenzúrázza se pénz, se politikai viszonyok, de még a törvényeket is szinte lehetetlen betartatni. Az internet jelenleg az egyetlen olyan média, amit még Kínában is nehezen ér el a hatalom keze. Ezért kedveli a társadalom műveltebb, objektív tájékozódást igénylő része. Nincs ez másképp kisebb közegünkben, iskolánkban sem.  Nemrég felmerült bennem egy egyszerű kérdés:
Ki a frász olvassa egyáltalán a Szubjektívet?!
Ez a kérdés nagyjából olyan, mint ha egy tudományos konferencián egy öltönyös úr szót kéne, majd a következőt kérdezné a jelenlevőktől: Önök közül ki olvas Blikket?
Szerény véleményem szerint egy pár tanáron és néhány hetedikesen kívül (akiknek még új, hogy van „suliújság”) nem túl sokan. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen szubjektív, szubjektíve nem túl szórakoztató, és nem is érdekfeszítő kiadvány. Mondhatni lapos. Nem feltétlenül azért, mert a szerkesztőség tagjai nem tudnak írni. Egy páran nagyon is tudnak, de legyünk őszinték, kit érdekelnek a sztárhírek, filmkritikák, amikor ezek az interneten és a pletykalapokban sokkal szórakoztatóbb formában elérhetőek. Ezeknél csak az erőltetett, kulturális életről szóló cikkeken könnyebb elaludni. Iskolaújságunk laposságának legfőbb oka az, hogy szinte mindenről leközli a diákság szubjektív véleményét, kivéve arról, amiről az egésznek szólnia kéne. Az iskolai közügyekről. Beszámol ugyan az eseményekről, de kritikus hangok szinte egyáltalán nem jelenhetnek meg benne. Ez adja meg az olvasottságnak a kegyelemdöfést. Tudom hogy a nyomtatott, és a digitális sajtót  nem ilyen egyszerű összehasonlítani, de nagyjából ez lehet az oka annak, hogy a Szubjektívnek becslésem szerint az éves eladott példányszáma is alacsonyabb, mint ennek a blognak a napi olvasottsága. Meggyőződésem, hogy ha a Szubjektív egyfajta fórumként is működne, ahol többféle vélemény is megjelenhet (mint ahogy az Apám Kurva Gazdag is működik), sokkal többen olvasnák. Mindenkit érdekelne például: egy kritikus diáklevélre a következő számban megjelenő igazgatói válasz. Szerencsére iskolánk egy tanulója felfedezte a haladó kor új lehetőségeit, és fórumot teremtett az iskola minden tanulóját érintő ügyek nyilvános és őszinte kitárgyalására. Azt hiszem különösen manapság mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez egy demokratikus társadalom alapja is.
0 Tovább

Miért félnek a gyerekek?

Van egy izgalmas kérdésem. Mint tudjátok, vannak vendégszerzőim, akik dolgozgatnak. Az egyik megírta nekem, hogy az eredetileg megbeszélt tanárról és az óráiról nem akar írni, mert kiderülne, hogy ő volt. A kérdés a következő: mi a francért kell félni a véleménynyilvánításunk következményeitől egy személyiségközpontú iskolában?

Természetesen nem azokra gondolok most, akik "írnának, de nincs idejük", s nem is azokra, akik egyáltalán nem akarnak írni. Azokról írok most, akik akarnak és fognak is írni, csak inkább olyanról, akinél nem derül ki, hogy ők írták.
A körülményeket most nem részletezném, nyilvánvalóan azért sem, mert 1) kiderülne, kiről és melyik óráról van szó, ami a konkrét oka annak, hogy másról ír és 2) nem fontos a történet szempontjából. A lényeg az, hogy a vendégszerzőm azért nem ír egy tanárról, mert kiderülne, hogy ő írja.

Nyilvánvalóan nem őt hibáztatom, teljesen megértem, ha anonim akar maradni (és érdekes, hogy majdnem mindenki, akivel beszéltem, megkérdezte: írhat-e név nélkül? - szerintem ez természetes), amit furcsállok, az az, hogy erre igény van. Még a saját bőrömön tapasztaltak (és most ne beszéljünk a másod-, harmadforrásokon át elém került dolgokról) sem voltak olyan súlyúak, ami miatt ne vállalnám a saját, illetve esetenként a körülöttem lévő emberek problémáiról való problémafelvetést. A tény, hogy hordószónok lettem és egyesek szemében intoleráns és túlzottan cinikus, az egy dolog. Vállalom. Az egy dolog, hogy bár az rám foghatják - és rám is fogják - az argumentum ad hominem esetleges használatát, ha tanárokról van szó, de mivel szó sincs argumentum ad personamról, s szubjektív megnyilvánulásokról beszélünk, lehetne teljesen másképp kezelni az egészet.

Igen, hivatásos kötözködők, leellenőriztem az ad hominem helyesírását, s így kerültem a Wikipediára. Ha már ott voltam, részletesebben írtam le az álláspontom a témáról a posztban. Célom nem az okoskodás - de olyan dolgokat feltételeznek néha rólam (Id. Az osztály), hogy gondoltam, egyszerűbb tisztázni ezt is.

Na mindegy, lényeg a lényeg,  a vendégszerzőim nem szorulnak az ilyen jellegű óvatoskodásra és/vagy a magyarázkodásra. És mégis, majdnem mindannyian megkérdezik, ugye, írhatnak-e név nélkül. Miért kell ezt? Nyilvánvalóan nem írnak (mindannyian) olyat és olyan hangnemben, mint jómagam, s mégis. Miért feltételezik, hogy negatív reakciók fogják őket érni (s kiktől, ha nem a tanároktól) azért, hogy véleményt nyilvánítanak? Azt megértem (bár szerintem lehetett volna - természetesen mindkét fél részéről - másképp kezelni az egész blogot), hogy rám és felém olyan reakciók érkeznek, amilyenek, de nem feltételezem, hogy a vendégszerzőimmel is pl. kiabálnának a lyukas órán.
S mégis, ők valamitől félnek... vajon miért?

Volt már erre precedens? A tanárok nem értékelik azt, ha értékelik őket? Sőt, úgy reagálnának, amitől effektíve félnek a gyerekek? El sem tudom képzelni. Az AKG nyilvánvalóan nem így működik... És mégis, nem egy, nem két vendégszerzőjelölt kérdezi és kéri, írhat-e név nélkül.

Most nem arról van szó, hogy egy olyan interaktív, szubjektív problémafelvetőt, mint ezt a blog, hogyan értékelik a tanárok. Arról van szó, hogy azok, akik véleményt akarnak mondani, aggódnak amiatt, hogy mi lesz annak a következménye, ha kiderül, övék a vélemény. Miért van ez így, AKG?

Akik állításaim valódiságában kételkednek, olvassák el nyugodtan trollfertőzte, de vendégszerzőjelölteim bizonyságával megspékelt, heves társalgásunk a blog.hu-s kommentek között.

1 Tovább

Tanárértékelés - Statisztika és egyéb számolgatások

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.

Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1

A dolog matematikai részéről csak annyit, hogy 7/5=1,4 – azaz 7/1,4=5. Ennek fényében kimásoltam pár eredményt az idei tanárértékelésekből (mindenki számára elérhetőek az AKG weboldalán). Hogy legyen valami értelme, a munkaközösségek értékelését választottam (most komolyan, az milyen maszkolás már, hogy összegzik az egy évfolyamon leadott szaktanári értékeléseket, és az ÖSSZESET átlagolják, s ezt az eredményt teszik ki???). Mivel itt is alpontokra (az értékelési szempontokra) van lebontva az összes eredmény, megnézzük az egyik alpontot, aztán saját szakállamra átlagolok. Arra hívnám fel a figyelmet elöljáróban, hogy a munkaközösségek nem azonosak a tantárgyakkal, hanem több tantárgyat mosnak össze benne. És ha nem lenne egyértelmű, az „összkép” nem az átlageredmény, hanem egy önálló alpont.

A számszaki értékelés nyilvános eredményei egyébként több okból is értékelhetetlenek. Az egy dolog, hogy nem tudjuk meg az adott tanár eredményeit (s én a totális átvilágítás híve lennék: tancsoportonként értékelési elemenként megtekinthető eredményeket szeretnék az egyes tanárokról – de úgy, hogy aki nem vállalja, arról nem készül értékelés (ez is nyilván elárulna valamit)), de az adott tantárgyakét sem: több tantárgyat mosnak össze „munkaközösségekké”, s a jó tanárral oktatott média az értékelhetetlen rajzórákkal átlagolódik. Minimum félrevezető. Azon meg már cinikusan felröhögtem, hogy a második idegen nyelv statisztikái nincsenek lebontva a három nyelvre: együtt szerepel a spanyol, a francia és a német.

Hadd soroljam fel a munkaközösségeket! Magyarán azt, mit mivel mosnak össze.

Alkotókörök: alkotóház, angol színház, énekkar, fotó, francia színjátszó, kerámia, rádió, stílus, színjátszó, Szubjektív, Trupp, tűzzománc, videó
2. idegen nyelv: francia, német, spanyol
Angol: angol, angol szintentartó, Circle Speak
Informatika: gépírás, informatika
Közgazdaságtan: gazdasági ismeretek, GO, YE
Matematika: matematika, matematika szakkör
Művészetismeret: anyanyelv, drámatörténet, ének, irodalom, képzőművészet, magyar, média, művészettörténet, nyelvtan, rajz
Szakképzés: ábrázoló geometria, díszlet, fotó elmélet, fotó gyakorlat, rajz-festés-mintázás
Társadalomismeret: együttéléstan, életmódtörténet, jogom van, történelem, TTI
Természettudományok: biológia, csillagászat, elsősegély, fizika, kémia, labor, termbúvár, természetismeret
Testnevelés: gyógytorna, kézilabda, kidobós, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sportkör, testnevelés, úszás

Hogy mi van akkor, ha felteszem a kérdést, mi köze egymáshoz a rajz és a média értékelésének? Vagy azt, hogy mit keres egy munkaközösségben a kötelező tárgy és a szakkör? Vagy ha megkérdezem, mi van, ha az irodalom eredményét akarom tudni, vagy nem akarom, hogy a nyelvtant összemossák az énekkel? Gondolom, nem számítanék valami személyiségközpontúnak. És mégis, milyen lenne, ha mi is így kapnánk a jegyeinket? Egyet "munkaközösségenként", nem is tudva, miben vagyunk rosszak? Ezzel ez az egész értékelősdi elveszti funkcióját.

Nosza! Nézzük meg a munkaközösségek „A tanár rátermettsége” részét, és osszunk 1,4-gyel! Ezúttal hívnám fel arra a figyelmet, hogy az én posztjaimban említett tanárok – az összemosások miatt – nem kizárólag azok, akikről az értékelésben szó van. Itt az adott munkaközösségben összes összemosott tantárgy összes tanáráról adott átlagos értékelés szerepel. Hmm…

Az eredmények alant már az ideális képlettel készültek.

Második idegen nyelv: 5,89; (5,89-1)/1,5+1=4,26
Természettudományok: 5,70; (5,70-1)/1,5+1=4,13
Matematika: 5,05; (5,05-1)/1,5+1=3,7 (ez ebben a kategóriában a legalacsonyabb)
Testnevelés: 5,54; (5,54-1)/1,5+1=4,03
Közgazdaságtan: 5,59; (5,59-1)/1,5+1=4,06 (épphogy négyes az iskola „fő” tantárgya…?)

Ez egy véletlenszerű merítés volt, lássuk az átlagolást az összes munkaközösségre az összes értékelési szempont szerint, természetesen átszámolva a megszokott, 1-5 skálára. A számításokat részletesen közlöm, hogy az esetleges hibákat felfedezhessük.

Szakképzés: (5,69+5,65+5,91+5,98+5,90)/5=5,826; (5,826-1)/1,5+1=4,22
Informatika: (5,64+5,79+5,35+5,52+5,57)/5=5,574; (5,574-1)/1,5+1=3,98
Alkotókör: (5,63+5,87+5,64+5,68+5,75)=5,714; (5,714-1)/1,5+1=4,14
Természettudományok: (5,43+5,70+5,29+5,38+5,61)/5=5,482; (5,482-1)/1,5+1=3,99
2. idegen nyelv: (5,43+5,89+5,90+5,91+5,86)/5=5,798; (5,798-1)/1,5+1=4,19
Testnevelés: (5,42+5,54+5,11+5,00+5,29)/5=5,272; (5,272-1)/1,5+1=3,85
Angol: (5,38+5,78+5,66+5,83+5,76)/5=5,682; (5,682-1)/1,5+1=4,12
Társadalomismeret: (5,33+5,86+5,47+5,50+5,66)/5=5,564; (5,564-1)/1,4+1=4,04
Művészetismeret: (4,96+5,33+4,86+4,97+5,20)/5=5,064; (5,064-1)/1,4+1=3,7
Matematika: (4,75+5,05+5,09+5,34+5,11)/5=5,068; (5,068-1)/1,5+1=3,71
Közgazdaságtan: (4,60+5,59+4,72+4,92+4,99)/5=4,964; (4,964-1)/1,5+1=3,64

Mindamellett, hogy ezek a statisztikák is összemosott, egymásba pakolt tantárgyak alapján álltak össze, mégis sokkal kifejezőbbek, mint a sokszor sokas táblázat álcázó jelleggel átskálázott, maszkoló maszatolásai. Talán azért, mert ezek nem annyira hízelgőek, mint amilyennek a sokszorosan megkevert, "cseles" variálások. Ez persze csak feltételezés.

A munkaközösségek (hmmph...) eredményeit átlagolva - természetesen ötös skálán - 3,93-at kapunk. Mindenki döntse el, elegendő-e ez egy olyan szintű és súlyú (és jelentőségű...) iskolába, mint az AKG.

0 Tovább

Tanárokról, tanórákról, tanárértékelésekről

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második felét akkor egy "Mindegy..."-gyel reagáltam le. A közelmúlt eseményeinek fényében úgy érzem, mégis ki kell fejtenem ezt a teljesen egyértelmű kérdéskört. S ha már itt vagyok, akkor még egy kört teszek a tanárértékelésekről.

Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy emlékezzenek vissza általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányaikra. Válasszanak ki egy tantárgyat, ízlés szerint. Idézzenek fel emlékeket, jókat vagy rosszakat, az órákról. Van egy ezresem, hogy nem a tankönyv, a tanulási technika vagy a dolgozatok betűtípusa jut eszetekbe, hanem a tanár és az, ahogy ő tanított. Nemegyszer hallottunk már olyan történeteket, hogy egy tantárgyat egy tanár alatt utált, a másik alatt meg szeretett valaki - egész egyszerűen az órák megváltozott légköre és a más (jobb) előadásmód miatt. Mindenkinek volt ilyen az életében, nem is egy. A környezetemben lévő felnőttektől és gyerekektől is egyaránt tudnék példákat hozni (természetesen magamtól is), s mindannyian arra emlékeznek legélesebben, milyen volt a tanár. Még az is teljesen normális, hogy a tanórát (vagy akár a tantárgyat!) egy az egyben összekapcsolják a tanárral. Igazából nem is értem, miért magyarázom ezt, szerintem ez teljesen egyértelmű. A tanár fontosabb tényező, mint mondjuk a tankönyv.

Ezt az AKG is tudja ám - elvégre tanárértékelés van nálunk és nem tantárgy-, vagy tanóraértékelés. Na de akkor miért akadnak ki a tanárok azon, amikor vérbő részletességgel leírom hol saját, hol a csoportom problémáit az adott tanóráról, s igen, nemegyszer a tanárról? Az egy dolog, hogy az AKG tanárértékelési rendszere (s ha eddig nem olvastad volna a tanárértékelésről szóló írásomat, javaslom, most tedd meg) egyszerre túl cenzúrázott és túl általános, de ez nem jelenti azt, hogy maga az iskola – legalábbis elvben – ne törekedne a problémafelvetésre a diákok részéről. Az biztos, hogy az eddigi finomkodó vagy csupán számszaki értékelések után ez akár meglepetésként is érhetni a naivabb (vagy kevésbé tapasztalt) tanárokat, de attól, mert egy problémáról senki sem beszél, attól még létezik. Mint már írtam, örömmel leszek arca ezeknek a kérdéseknek, még akkor is, ha ez néha, hmm, az AKG szellemiségéhez nem egészen illő reakciókkal jár – s ezt, akinek nem inge, természetesen ne vegye magára.

A tanárértékelésre ismételten visszatérve: talán már feltűnt, hogy a pontozás egytől hétig terjed, a hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „ne a szokások vezessenek”. Na de akkor mi? Miért precízebb egy olyan értékelés, amit az „értékelők” olyan skálán értékelnek, amit nem ismernek és sosem használnak? Mi a baj a „megszokott” 1-5 rendszerrel, ahol mindegyik számot azonnal tudunk értelmezni, már mindhez rendeltünk kifejezéseket, fogalmakat és szintezést és azonnal meg tudjuk állapítani a köztük lévő különbséget? Ha most megkérdeznélek, kedves olvasó, hogy hetes skálán adott négyes vagy az ötös skálán adott hármas ér többet, meg tudnád csuklóból válaszolni a kérdésem? A matematikai átszámításra és statisztikákra (egyáltalán nem dicséretesek) egy másik posztban visszatérünk.

Azt is elregéltem már, hogy az AKG weboldalán erőteljesen cenzúrázott formában szerepelnek a számszaki értékelések eredményei: gyakran több tantárgyat is összemosnak, s „természetesen” a tantárgyak átlageredményeit rakják ki, nem a tanárokét. A tanárok persze megkapják a róluk szóló eredményeket, ezeket azonban nem kötelesek közölni a diákokkal – magyarán azokkal, akik értékelték őket. Ó, és a tanárértékelés kötelező. Lovely.

Az írásos értékeléssel kapcsolatban sok új mondanivalóm nincs, 1) a tény, hogy csoportosan írjuk, elkerülhetetlenül homogenizálja a véleményeket, s 2) nemegyszer döntenek úgy a gyerekek – hol saját döntésre („ezen úgyis csak kiakadna”, az egyik angoltanárnő kapcsán), hol patrónusi nyomásra (ez túlzás, ilyet igazán nem írhattok, ennyire nem lehet rossz a helyzet, ugye. gyerekek? (mindezt úgy, hogy a patrónusnak, lássuk be, köze sincs az adott szakórához)), hogy problémáikat nem írják le. Az bőven lehetséges, hogy ebben csak én vagyok tájékozatlan, de arról speciel nem tudok, hogy a tanárok az írásos értékelést milyen formában kapják meg (nem hinném, hogy mind a 700 oldalt készhez kapnák, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a „feldolgozók” hogy dolgoznak fel – a számszaki értékelés bevitele egy dolog, az írásbeli esetleges tömörítése egy másik), s én arról sem tudok, hogy a tanárok ezzel kapcsolatban bármilyen formában visszajeleztek volna. Ismétlem, a fenti kettő kérdésre válasz lehet az én tájékozatlanságom, de akkor is felvetésre érdemesnek érzem őket. S még egy kérdés: ha nem „kurtítják” az írásos értékelést, akkor a tanárok végigolvassák egyáltalán?

Az írásos statisztikákat nem tudom statisztikai formában értékelni, de a számszaki megkavart, maszkoló statisztikáit igyekszem a legjobb tudásom szerint szétszedni és megvilágítani.

0 Tovább
«
12

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek