Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Foglalkozol-e azzal, amit utálsz?

Aki olvassa a blogFacebookot, emlékezhet, hogy még pénteken megemlékeztem egy rendkívül érdekfeszítő és magasröptű társalgásról az irodalmi önképzőn (még a végén mi leszünk az új Pilvax). Többek közt szóba került a személyiségközpontúság is, s ezzel együtt az én álláspontom is a témáról. Amiért most visszatérek a témára, az a következő téma volt: miért ne lehetne leadni aránylag korán egy tantárgyat?

Kezdjük az alaptézissel, s a példa kedvéért válasszunk egy tantárgyat, amit az emberek nagy része amúgy sem tart a kedvencei között számon: a matematikát. Most nem linkelem ide az idevágó Óráról-órára posztot, mert az általános iskoláig visszarepülök az időben.
Adott, hm, Átlagos Oszkár. Oszkár első osztályban megtanulja szépen a számokat és az egyszerűbb összeadásokat. Másodikban már valami nem klappol, valamit nem értett meg, egy kicsit lemarad. Harmadikban még úgy-ahogy tartja a lépést, de negyedikben már egyre végérvényesebb a lemaradása, s már olyan szintű, hogy nem is érti, ami elhangzik az órán. A matekkal járó kudarcai miatt frusztrálva is érzi magát, utálja az egészet. Jönnek a kisebb csalások a dolgozatokon, meg a többi ügyeskedés. Mivel már nem csak, hogy nem tudja követni az anyagot, de már nem is akarja követni, a hátralévő éveket alibizéssel tölti, s bár valamennyi meg is marad az átadott tudásból, úgysem tud vele mit kezdeni – s igazából nem is akar már. Jóval később valahogy átevickél az érettségin, mivel három-négy éjszakán át szünet nélkül ismételt és a vizsgáztató is jó fej volt hozzá. Soha többé a közelébe sem megy a témának A körülötte lévő emberek sosem érezték azonban hülyének, mert a történelemben viszont elsőrangú. Érdekli a téma, hozzátanul, utánaolvas, tájékozódik, satöbbi.
 
Talán már sejtitek, mire akarok kilyukadni, s elnézést, ha sarkos a példa. Egyrészt szándékosan korán kezdtem Oszkár „lemaradtatását”, másrészt nincs tapasztalatom abban, milyen lemaradó diáknak lenni. A lényeg azonban az, hogy egy olyan tárgyat, ami nem érdekel (ami az esetek nagy részében egyenes ági következménye annak, hogy nem megy, és/vagy/mert rosszul tanítják) vagy fel sem fogod. Egyébként az ember mindig azt tartja felesleges tananyagnak, ami nem megy neki, ez tendenciózus. Mindenesetre a diáknak nem kell azt eldöntenie, hogy az adott tárgy vagy anyagrész helyet érdemel-e a Nemzeti Alaptantervben, azt viszont óhatatlanul „eldönti”, hogy akar (vagy egyáltalán tud)-e ezzel foglalkozni. Márpedig egy olyan témát vagy tárgyat, amihez éveken át csak a kudarc és csalódás emléke kapcsolódik, messziről fog kerülni hátralévő életében.
 
Innentől kezdve viszont adott a szokásos kérdésem a differenciálásról. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy kellő, tanulással töltött évmennyiség után az ember már tudja – ha azt nem is, hogy mivel akar foglalkozni –, mi az, amit a háta közepére kíván? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy sokkal hasznosabb lenne az „érdektelen” tárgyra „elpazarolt” órákat egy, a diák számára fontosabb tantárgy vagy témakör kiszélesítésére fordítani?
Persze, tudom, ez napjaink iskolarendszerében kivitelezhetetlen és az AKG a maga „négy epochális-és-a-nyelvi-év-után-tantárgyválasztás” módszerével nagyjából olyan közel van a fenti elképzelésemhez, amennyire jelenleg lehetséges. A fenti módszeren igazából nem is változtatnék sokat, csupán lehetőséget adnék, hogy egyetlen tantárgyat, amiről (mondjuk minimum három évvel azután, hogy a gyerek elkezdte tanulni) nyilvánvalóvá vált, hogy a gyerek nem fog vele a későbbiekben foglalkozni, letehessen. A „mikor” persze jó kérdés, az AKG epochális rendszerében ez például a tizedik évfolyamot jelentené. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ez a lehetőség vonatkozzon-e az érettségi tantárgyakra (természetesen ugyanaz a gondolatmenet, mint a személyiségközpontúságnál: az ember és/vagy a család úgyis meghozza azt a döntést, hogy oké, ebből a tárgyból valahogy átcsúszok kettessel és ennyi) is. A logisztikai nehézségek (melyek a jelenlegi iskolarendszerben elkerülhetetlenek) miatt természetesen jelenleg nem lehetne bevezetni egy ilyen rendszert. A kérdés igazából az, hogy amennyiben az iskola (és az oktatási rendszer) kellőképp flexibilis, lenne-e értelme annak, hogy „a szokásokkal” ellentétben azzal foglalkozzon a gyerek, amivel akar is foglalkozni. Szerintem mindenképpen.

 

0 Tovább

Tanárértékelés - Statisztika és egyéb számolgatások

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.

Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1

A dolog matematikai részéről csak annyit, hogy 7/5=1,4 – azaz 7/1,4=5. Ennek fényében kimásoltam pár eredményt az idei tanárértékelésekből (mindenki számára elérhetőek az AKG weboldalán). Hogy legyen valami értelme, a munkaközösségek értékelését választottam (most komolyan, az milyen maszkolás már, hogy összegzik az egy évfolyamon leadott szaktanári értékeléseket, és az ÖSSZESET átlagolják, s ezt az eredményt teszik ki???). Mivel itt is alpontokra (az értékelési szempontokra) van lebontva az összes eredmény, megnézzük az egyik alpontot, aztán saját szakállamra átlagolok. Arra hívnám fel a figyelmet elöljáróban, hogy a munkaközösségek nem azonosak a tantárgyakkal, hanem több tantárgyat mosnak össze benne. És ha nem lenne egyértelmű, az „összkép” nem az átlageredmény, hanem egy önálló alpont.

A számszaki értékelés nyilvános eredményei egyébként több okból is értékelhetetlenek. Az egy dolog, hogy nem tudjuk meg az adott tanár eredményeit (s én a totális átvilágítás híve lennék: tancsoportonként értékelési elemenként megtekinthető eredményeket szeretnék az egyes tanárokról – de úgy, hogy aki nem vállalja, arról nem készül értékelés (ez is nyilván elárulna valamit)), de az adott tantárgyakét sem: több tantárgyat mosnak össze „munkaközösségekké”, s a jó tanárral oktatott média az értékelhetetlen rajzórákkal átlagolódik. Minimum félrevezető. Azon meg már cinikusan felröhögtem, hogy a második idegen nyelv statisztikái nincsenek lebontva a három nyelvre: együtt szerepel a spanyol, a francia és a német.

Hadd soroljam fel a munkaközösségeket! Magyarán azt, mit mivel mosnak össze.

Alkotókörök: alkotóház, angol színház, énekkar, fotó, francia színjátszó, kerámia, rádió, stílus, színjátszó, Szubjektív, Trupp, tűzzománc, videó
2. idegen nyelv: francia, német, spanyol
Angol: angol, angol szintentartó, Circle Speak
Informatika: gépírás, informatika
Közgazdaságtan: gazdasági ismeretek, GO, YE
Matematika: matematika, matematika szakkör
Művészetismeret: anyanyelv, drámatörténet, ének, irodalom, képzőművészet, magyar, média, művészettörténet, nyelvtan, rajz
Szakképzés: ábrázoló geometria, díszlet, fotó elmélet, fotó gyakorlat, rajz-festés-mintázás
Társadalomismeret: együttéléstan, életmódtörténet, jogom van, történelem, TTI
Természettudományok: biológia, csillagászat, elsősegély, fizika, kémia, labor, termbúvár, természetismeret
Testnevelés: gyógytorna, kézilabda, kidobós, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sportkör, testnevelés, úszás

Hogy mi van akkor, ha felteszem a kérdést, mi köze egymáshoz a rajz és a média értékelésének? Vagy azt, hogy mit keres egy munkaközösségben a kötelező tárgy és a szakkör? Vagy ha megkérdezem, mi van, ha az irodalom eredményét akarom tudni, vagy nem akarom, hogy a nyelvtant összemossák az énekkel? Gondolom, nem számítanék valami személyiségközpontúnak. És mégis, milyen lenne, ha mi is így kapnánk a jegyeinket? Egyet "munkaközösségenként", nem is tudva, miben vagyunk rosszak? Ezzel ez az egész értékelősdi elveszti funkcióját.

Nosza! Nézzük meg a munkaközösségek „A tanár rátermettsége” részét, és osszunk 1,4-gyel! Ezúttal hívnám fel arra a figyelmet, hogy az én posztjaimban említett tanárok – az összemosások miatt – nem kizárólag azok, akikről az értékelésben szó van. Itt az adott munkaközösségben összes összemosott tantárgy összes tanáráról adott átlagos értékelés szerepel. Hmm…

Az eredmények alant már az ideális képlettel készültek.

Második idegen nyelv: 5,89; (5,89-1)/1,5+1=4,26
Természettudományok: 5,70; (5,70-1)/1,5+1=4,13
Matematika: 5,05; (5,05-1)/1,5+1=3,7 (ez ebben a kategóriában a legalacsonyabb)
Testnevelés: 5,54; (5,54-1)/1,5+1=4,03
Közgazdaságtan: 5,59; (5,59-1)/1,5+1=4,06 (épphogy négyes az iskola „fő” tantárgya…?)

Ez egy véletlenszerű merítés volt, lássuk az átlagolást az összes munkaközösségre az összes értékelési szempont szerint, természetesen átszámolva a megszokott, 1-5 skálára. A számításokat részletesen közlöm, hogy az esetleges hibákat felfedezhessük.

Szakképzés: (5,69+5,65+5,91+5,98+5,90)/5=5,826; (5,826-1)/1,5+1=4,22
Informatika: (5,64+5,79+5,35+5,52+5,57)/5=5,574; (5,574-1)/1,5+1=3,98
Alkotókör: (5,63+5,87+5,64+5,68+5,75)=5,714; (5,714-1)/1,5+1=4,14
Természettudományok: (5,43+5,70+5,29+5,38+5,61)/5=5,482; (5,482-1)/1,5+1=3,99
2. idegen nyelv: (5,43+5,89+5,90+5,91+5,86)/5=5,798; (5,798-1)/1,5+1=4,19
Testnevelés: (5,42+5,54+5,11+5,00+5,29)/5=5,272; (5,272-1)/1,5+1=3,85
Angol: (5,38+5,78+5,66+5,83+5,76)/5=5,682; (5,682-1)/1,5+1=4,12
Társadalomismeret: (5,33+5,86+5,47+5,50+5,66)/5=5,564; (5,564-1)/1,4+1=4,04
Művészetismeret: (4,96+5,33+4,86+4,97+5,20)/5=5,064; (5,064-1)/1,4+1=3,7
Matematika: (4,75+5,05+5,09+5,34+5,11)/5=5,068; (5,068-1)/1,5+1=3,71
Közgazdaságtan: (4,60+5,59+4,72+4,92+4,99)/5=4,964; (4,964-1)/1,5+1=3,64

Mindamellett, hogy ezek a statisztikák is összemosott, egymásba pakolt tantárgyak alapján álltak össze, mégis sokkal kifejezőbbek, mint a sokszor sokas táblázat álcázó jelleggel átskálázott, maszkoló maszatolásai. Talán azért, mert ezek nem annyira hízelgőek, mint amilyennek a sokszorosan megkevert, "cseles" variálások. Ez persze csak feltételezés.

A munkaközösségek (hmmph...) eredményeit átlagolva - természetesen ötös skálán - 3,93-at kapunk. Mindenki döntse el, elegendő-e ez egy olyan szintű és súlyú (és jelentőségű...) iskolába, mint az AKG.

0 Tovább

Tanárokról, tanórákról, tanárértékelésekről

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második felét akkor egy "Mindegy..."-gyel reagáltam le. A közelmúlt eseményeinek fényében úgy érzem, mégis ki kell fejtenem ezt a teljesen egyértelmű kérdéskört. S ha már itt vagyok, akkor még egy kört teszek a tanárértékelésekről.

Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy emlékezzenek vissza általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányaikra. Válasszanak ki egy tantárgyat, ízlés szerint. Idézzenek fel emlékeket, jókat vagy rosszakat, az órákról. Van egy ezresem, hogy nem a tankönyv, a tanulási technika vagy a dolgozatok betűtípusa jut eszetekbe, hanem a tanár és az, ahogy ő tanított. Nemegyszer hallottunk már olyan történeteket, hogy egy tantárgyat egy tanár alatt utált, a másik alatt meg szeretett valaki - egész egyszerűen az órák megváltozott légköre és a más (jobb) előadásmód miatt. Mindenkinek volt ilyen az életében, nem is egy. A környezetemben lévő felnőttektől és gyerekektől is egyaránt tudnék példákat hozni (természetesen magamtól is), s mindannyian arra emlékeznek legélesebben, milyen volt a tanár. Még az is teljesen normális, hogy a tanórát (vagy akár a tantárgyat!) egy az egyben összekapcsolják a tanárral. Igazából nem is értem, miért magyarázom ezt, szerintem ez teljesen egyértelmű. A tanár fontosabb tényező, mint mondjuk a tankönyv.

Ezt az AKG is tudja ám - elvégre tanárértékelés van nálunk és nem tantárgy-, vagy tanóraértékelés. Na de akkor miért akadnak ki a tanárok azon, amikor vérbő részletességgel leírom hol saját, hol a csoportom problémáit az adott tanóráról, s igen, nemegyszer a tanárról? Az egy dolog, hogy az AKG tanárértékelési rendszere (s ha eddig nem olvastad volna a tanárértékelésről szóló írásomat, javaslom, most tedd meg) egyszerre túl cenzúrázott és túl általános, de ez nem jelenti azt, hogy maga az iskola – legalábbis elvben – ne törekedne a problémafelvetésre a diákok részéről. Az biztos, hogy az eddigi finomkodó vagy csupán számszaki értékelések után ez akár meglepetésként is érhetni a naivabb (vagy kevésbé tapasztalt) tanárokat, de attól, mert egy problémáról senki sem beszél, attól még létezik. Mint már írtam, örömmel leszek arca ezeknek a kérdéseknek, még akkor is, ha ez néha, hmm, az AKG szellemiségéhez nem egészen illő reakciókkal jár – s ezt, akinek nem inge, természetesen ne vegye magára.

A tanárértékelésre ismételten visszatérve: talán már feltűnt, hogy a pontozás egytől hétig terjed, a hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „ne a szokások vezessenek”. Na de akkor mi? Miért precízebb egy olyan értékelés, amit az „értékelők” olyan skálán értékelnek, amit nem ismernek és sosem használnak? Mi a baj a „megszokott” 1-5 rendszerrel, ahol mindegyik számot azonnal tudunk értelmezni, már mindhez rendeltünk kifejezéseket, fogalmakat és szintezést és azonnal meg tudjuk állapítani a köztük lévő különbséget? Ha most megkérdeznélek, kedves olvasó, hogy hetes skálán adott négyes vagy az ötös skálán adott hármas ér többet, meg tudnád csuklóból válaszolni a kérdésem? A matematikai átszámításra és statisztikákra (egyáltalán nem dicséretesek) egy másik posztban visszatérünk.

Azt is elregéltem már, hogy az AKG weboldalán erőteljesen cenzúrázott formában szerepelnek a számszaki értékelések eredményei: gyakran több tantárgyat is összemosnak, s „természetesen” a tantárgyak átlageredményeit rakják ki, nem a tanárokét. A tanárok persze megkapják a róluk szóló eredményeket, ezeket azonban nem kötelesek közölni a diákokkal – magyarán azokkal, akik értékelték őket. Ó, és a tanárértékelés kötelező. Lovely.

Az írásos értékeléssel kapcsolatban sok új mondanivalóm nincs, 1) a tény, hogy csoportosan írjuk, elkerülhetetlenül homogenizálja a véleményeket, s 2) nemegyszer döntenek úgy a gyerekek – hol saját döntésre („ezen úgyis csak kiakadna”, az egyik angoltanárnő kapcsán), hol patrónusi nyomásra (ez túlzás, ilyet igazán nem írhattok, ennyire nem lehet rossz a helyzet, ugye. gyerekek? (mindezt úgy, hogy a patrónusnak, lássuk be, köze sincs az adott szakórához)), hogy problémáikat nem írják le. Az bőven lehetséges, hogy ebben csak én vagyok tájékozatlan, de arról speciel nem tudok, hogy a tanárok az írásos értékelést milyen formában kapják meg (nem hinném, hogy mind a 700 oldalt készhez kapnák, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a „feldolgozók” hogy dolgoznak fel – a számszaki értékelés bevitele egy dolog, az írásbeli esetleges tömörítése egy másik), s én arról sem tudok, hogy a tanárok ezzel kapcsolatban bármilyen formában visszajeleztek volna. Ismétlem, a fenti kettő kérdésre válasz lehet az én tájékozatlanságom, de akkor is felvetésre érdemesnek érzem őket. S még egy kérdés: ha nem „kurtítják” az írásos értékelést, akkor a tanárok végigolvassák egyáltalán?

Az írásos statisztikákat nem tudom statisztikai formában értékelni, de a számszaki megkavart, maszkoló statisztikáit igyekszem a legjobb tudásom szerint szétszedni és megvilágítani.

0 Tovább

Projektmunka tizenegyedikben: remek ötlet!

Adott egy nyelvi év, ahol a „klasszikus” tanulnivalók száma egy fokkal alacsonyabb (de ettől nem egyszerűbb, a heti majdnem húsz órában tanult második felvett nyelvvel megvannak a magunk dolgai), így besuvasztottak ide egy projektmunkát. A téma szabadon választható, a projekt nagy, az értékelés alapján a diplomamunkára való felkészítésnek is nevezhető – nagyon jó az ötlet, s egyelőre úgy látom, jól is működik.

A projektmunka jelentőségét a tizenegyedik évfolyamon nehéz lenne eltúlozni – mivel nincsenek „klasszikus” órák (az angolt és a testnevelést leszámítva, valamint az idén megkezdett médiát), a bukás vagy nem bukás kérdését teljes egészében a projektmunka értékelése határozza meg. Hogy ez durva-e, vagy sem, pláne a későbbi részletek ismeretében, ezt mindenki döntse el maga – szerintem nincs ezzel baj.
 
A projektmunka nagyjából bármilyen témában készülhet, nyilvánvalóan megfelelő komolysággal, a maratoni szendvicsevésre való készülés például nem egy vállalható alternatíva. De a programozástól kezdve a könyvíráson át a ruhakészítésen keresztül a filmforgatásig mindenfélét csinálnak és csinálunk, rendkívül változatos az egész. Mivel mindenki maga választ témát és nem rá osztják, ez természetesen segít abban, hogy a munkamorál magasan legyen. Alapvetően egyéni munkáról van szó, de előfordulhat az – osztálytárssal vagy mással – összedolgozás, a közös munka.
 
Az értékelés abból a szempontból különleges, hogy a hangsúly nem az elkészült munkán van igazából („csak” 50% a végső pontszámban), hanem a projektnaplón (ami ugyebár biztosítja a folyamatos munkát; 20%) és a prezentáción (30%). Ez az az elem, aminek előnyeit és hátrányait nyilvánvalóan nem kell ecsetelnem, mindenki döntse el maga. Adott egy konzulens is, aki értékeli a munkát, természetesen olyasvalaki, akinek van valami köze az adott projekthez, iskolából vagy külsősként, nyilvánvalóan ő is választott.
 
Az biztos, hogy ez az az év, amikor egy ilyesfajta projektmunkát be lehet illeszteni a tanrendbe, s az ötlet mindenképpen jó, s egyelőre úgy látszik, működik is. Funkciója elméletben a diplomamunkára és hasonlókra való felkészítés, azt most nem fogom tudni megírni nektek, hogy ezt betölti-e – majd pár év múlva, nemde?
 
Volt már hasonló az iskolában, a családtörténet és az egyik témahét után írandó ötoldalas iromány jut most eszembe – ezekről később. Elöljáróban annyit, hogy megítélésem szerint a projektmunka az ideális megoldás.

 

0 Tovább

A kilépőkártya és a vele járó nevelési elvek

Ahhoz képest, hogy a harmadik, ajtóval kapcsolatos írásom abszolúte breaking news volt (a délutáni csibe után közvetlen meg is írtam a bejegyzést), a már múlt hét hétfőn megkapott kilépőkártya kapcsán csak most írok posztot. Újra körbejárom a már nem egyszer tárgyalt ajtótémát, s újabb kérdéseket vetek fel. S ki tudja, talán előkerül egy régi kommentelő is.

Aki vette a fáradságot, hogy a szünet előtti péntekre (magyarán a megbeszélt határidőre) behozzon magáról egy igazolványképet, az hétfőn már villoghatott is szupermenő kilépőkártyájával. Hétfőn azért – ha jól tudom – senki sem végzett fél kettő előtt, így a „jajj-ezredjére-is-elfelejtettem” Cavinton-aspiráns osztálytársaim egyelőre szerencsések voltak. Igen ám, de voltak, akik keddre sem hozták be (ne feledjük, szünet utáni keddről beszélünk, s szünet előtti péntek volt a határidő), s ekkor egy – teljesen váratlan és szokatlan – lépés következett a tanároktól: kijelentették, hogy akinek nincs kártyája, itt kell, hogy maradjon fél kettőig.
 
Mindamellett, hogy a kijárási tilalom létjogosultságát nem itt fogom kitárgyalni, annak én csak örülni tudok, hogy az iskola tartja magát a saját szabályaihoz: kilépővel lehet kimenni, ha nincs kilépőd, nem mész ki. Az egy dolog, hogy például ennek a posztnak kapcsán többen megkérdezték tőlem, miért jó az, ha idióta szabályokat erőltet az iskola, de megint csak a tekintélyre hivatkoznék – mindemellett persze kár, hogy pont a „kapuügy” az egyetlen dolog, ahol ennyire a sarkukra állnak – itt van két jó példa is az ellenkezőjére.
 
A lényeg a lényeg: hoztak egy szabályt, s betartatják – s ismétlem, nincs itt a helye a szabály létjogosultságáról szóló diskurzusnak. Higgyétek el, kedves olvasók, nem azért javaslom a megkülönböztetést és a büntetést és a következményeket, mert egy kockafej vagyok – még akkor sem, ha sokszor teszek ilyen árnyalatú cinikus megjegyzéseket. Mindössze azért, mert vannak olyan esetek, amikor hatékonyabb a következmény (akár csak a potenciális következmény – s szándékosan nem a ’büntetés’ szót használom), mint a szépen kérés. A nyakamat rá, hogy sokkal hamarabb elintézte/elintézi a maradék gyerek a kilépőkártyához szükséges kép elkészítését, mint bármennyi nyitáson vagy máshol elhangzó kérlelés hatására tenné.
 
Az ajtó kapcsán még egy gondolat: elméletben a 13:30-ig tartó zárás azt jelenti, hogy a diákok nem mennek ki ebédszünetben a „kétes elemekhez”, akiktől meg kell eltűnnek, mint a szörnyek a kisgyerek ágya alól, ha felkapcsolják a lámpát? Másrészt – ennek fényében – mi van azokkal az évfolyamokkal (mint mi), akik – lévén ebédszünetük fél kettő után – azt az értékes fél órát odakint tudják tölteni?
 
Ha valaki eddig nem tájékozódott volna, az alant megtalálható részlet talán segít megítélni, mit gondol a tantestület a kérdésről.
 
„A bizalom az iskola tanulói irányába véleményem szerint nem csökkent, és ahogy az a szövegből is kiolvasható, egy alaposabb kivizsgálás derített fényt arra, hogy veszélyben lehetnek azok a diákok, akik kijárnak. Most függetlenül attól, hogy ez milyen veszélyezettség, vagy hogy ki mit gondol ennek jelentőségéről (mondhatod azt is, hogy "az ő dolga, ha veszélynek teszi ki magát"), a kockázat létezik, a nevelőtestület döntött, hogy ezt komolynak tekinti (50 felnőtt ember felelősen mérlegelt), és a diákok védelmében nem vállalta a további kockázatot.” – Baranyai István hozzászólása
 
Mindenki ítélje meg magának a szituációt – amíg nincs új fejlemény, részemről minden elhangzott a tárgyról, amit mondani, kérdezni vagy felvetni szerettem volna.

 

0 Tovább

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek