Apám Kurva Gazdag

Talán még emlékeztek arra az írásomra, ahol a tanárértékelésről írtam. Mivel a közelmúltban egy jót kiabált velem a fizikatanárom, s mi másról, ha nem a tantárgyáról szóló Óráról-órára posztról. Esetleg emlékezhettek még a hozzászólására is, aminek második felét akkor egy "Mindegy..."-gyel reagáltam le. A közelmúlt eseményeinek fényében úgy érzem, mégis ki kell fejtenem ezt a teljesen egyértelmű kérdéskört. S ha már itt vagyok, akkor még egy kört teszek a tanárértékelésekről.

Szeretném megkérni az olvasóimat, hogy emlékezzenek vissza általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányaikra. Válasszanak ki egy tantárgyat, ízlés szerint. Idézzenek fel emlékeket, jókat vagy rosszakat, az órákról. Van egy ezresem, hogy nem a tankönyv, a tanulási technika vagy a dolgozatok betűtípusa jut eszetekbe, hanem a tanár és az, ahogy ő tanított. Nemegyszer hallottunk már olyan történeteket, hogy egy tantárgyat egy tanár alatt utált, a másik alatt meg szeretett valaki - egész egyszerűen az órák megváltozott légköre és a más (jobb) előadásmód miatt. Mindenkinek volt ilyen az életében, nem is egy. A környezetemben lévő felnőttektől és gyerekektől is egyaránt tudnék példákat hozni (természetesen magamtól is), s mindannyian arra emlékeznek legélesebben, milyen volt a tanár. Még az is teljesen normális, hogy a tanórát (vagy akár a tantárgyat!) egy az egyben összekapcsolják a tanárral. Igazából nem is értem, miért magyarázom ezt, szerintem ez teljesen egyértelmű. A tanár fontosabb tényező, mint mondjuk a tankönyv.

Ezt az AKG is tudja ám - elvégre tanárértékelés van nálunk és nem tantárgy-, vagy tanóraértékelés. Na de akkor miért akadnak ki a tanárok azon, amikor vérbő részletességgel leírom hol saját, hol a csoportom problémáit az adott tanóráról, s igen, nemegyszer a tanárról? Az egy dolog, hogy az AKG tanárértékelési rendszere (s ha eddig nem olvastad volna a tanárértékelésről szóló írásomat, javaslom, most tedd meg) egyszerre túl cenzúrázott és túl általános, de ez nem jelenti azt, hogy maga az iskola – legalábbis elvben – ne törekedne a problémafelvetésre a diákok részéről. Az biztos, hogy az eddigi finomkodó vagy csupán számszaki értékelések után ez akár meglepetésként is érhetni a naivabb (vagy kevésbé tapasztalt) tanárokat, de attól, mert egy problémáról senki sem beszél, attól még létezik. Mint már írtam, örömmel leszek arca ezeknek a kérdéseknek, még akkor is, ha ez néha, hmm, az AKG szellemiségéhez nem egészen illő reakciókkal jár – s ezt, akinek nem inge, természetesen ne vegye magára.

A tanárértékelésre ismételten visszatérve: talán már feltűnt, hogy a pontozás egytől hétig terjed, a hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „ne a szokások vezessenek”. Na de akkor mi? Miért precízebb egy olyan értékelés, amit az „értékelők” olyan skálán értékelnek, amit nem ismernek és sosem használnak? Mi a baj a „megszokott” 1-5 rendszerrel, ahol mindegyik számot azonnal tudunk értelmezni, már mindhez rendeltünk kifejezéseket, fogalmakat és szintezést és azonnal meg tudjuk állapítani a köztük lévő különbséget? Ha most megkérdeznélek, kedves olvasó, hogy hetes skálán adott négyes vagy az ötös skálán adott hármas ér többet, meg tudnád csuklóból válaszolni a kérdésem? A matematikai átszámításra és statisztikákra (egyáltalán nem dicséretesek) egy másik posztban visszatérünk.

Azt is elregéltem már, hogy az AKG weboldalán erőteljesen cenzúrázott formában szerepelnek a számszaki értékelések eredményei: gyakran több tantárgyat is összemosnak, s „természetesen” a tantárgyak átlageredményeit rakják ki, nem a tanárokét. A tanárok persze megkapják a róluk szóló eredményeket, ezeket azonban nem kötelesek közölni a diákokkal – magyarán azokkal, akik értékelték őket. Ó, és a tanárértékelés kötelező. Lovely.

Az írásos értékeléssel kapcsolatban sok új mondanivalóm nincs, 1) a tény, hogy csoportosan írjuk, elkerülhetetlenül homogenizálja a véleményeket, s 2) nemegyszer döntenek úgy a gyerekek – hol saját döntésre („ezen úgyis csak kiakadna”, az egyik angoltanárnő kapcsán), hol patrónusi nyomásra (ez túlzás, ilyet igazán nem írhattok, ennyire nem lehet rossz a helyzet, ugye. gyerekek? (mindezt úgy, hogy a patrónusnak, lássuk be, köze sincs az adott szakórához)), hogy problémáikat nem írják le. Az bőven lehetséges, hogy ebben csak én vagyok tájékozatlan, de arról speciel nem tudok, hogy a tanárok az írásos értékelést milyen formában kapják meg (nem hinném, hogy mind a 700 oldalt készhez kapnák, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a „feldolgozók” hogy dolgoznak fel – a számszaki értékelés bevitele egy dolog, az írásbeli esetleges tömörítése egy másik), s én arról sem tudok, hogy a tanárok ezzel kapcsolatban bármilyen formában visszajeleztek volna. Ismétlem, a fenti kettő kérdésre válasz lehet az én tájékozatlanságom, de akkor is felvetésre érdemesnek érzem őket. S még egy kérdés: ha nem „kurtítják” az írásos értékelést, akkor a tanárok végigolvassák egyáltalán?

Az írásos statisztikákat nem tudom statisztikai formában értékelni, de a számszaki megkavart, maszkoló statisztikáit igyekszem a legjobb tudásom szerint szétszedni és megvilágítani.

"Lehet, hogy a tanárok is emberek, de az emberek is tanárok"

Rendkívül furcsa élményem volt ma. Emlékeztek még a termtudposztra? A régire már valószínűleg nem, azt nem sokkal a tanárokkal való beszélgetésem után leszedtem, s nemrég módosítva visszakerült. A kérdés adott: miért írok posztot egy posztról? Nevezzük, hm, egy fizikai kísérletnek?

Benn ülök a közös térben, a lyukas óra áldásait élvezve, a házi feladatot csinálgatva. Hirtelen kinyílik a tanári ajtaja, s H. villogó szemekkel ront ki rajta. Egy nálam figyelmesebb ember ezt talán hamarabb észreveszi, de én elmélyedtem a háziban, így csak akkor észleltem jelenlétét, amikor már fölém ért - meglepetve vártam, mire fel a kikészülés.

Visszatérő olvasóim már sejthetik, hogy az újra kitett termtudposztról volt szó, s a legfigyelmesebbek arra is emlékeztetnek, hogy H. anno teljesen civil és normális, megkockáztatom, az AKG szellemiségéhez teljesen illő módon leült velem és megbeszéltük a poszt tárgyi hiányosságait. Na kérem, akkor mondja el nekem valaki, miért kezdtünk el akkor decibelt dúsítani a közös térben - avagy a gyengébbek kedvéért, kiabálni.

Na kérem, a legnagyobb probléma az egésszel, hogy amit mondott, egyrészt nem koherens, másrészt több ponton nehezen értelmezhető. Az pedig, hogy, ahogy elmondta, a szubjektív részével nem akar foglalkozni, nem ad magyarázatot arra, miért, illetve min akadt ki ennyire. Igyekszem azért összeszedni azt, amit mondott, illetve mondani próbált.

A két elhangzott konkrétum az volt, hogy az, hogy megemlítettem a 82%-os füzettel-oktatóanyaggal írt dolgozatot, a másik meg az, hogy tettem egy zárójeles megjegyzést a puskázókra. Akik nem puskáztak, hanem beszélgettek. Akik nem beszélgettek. Valami. Nem tudom, mi volt a problémája azzal, amit írtam, de a probléma biztos velem volt ebben az esetben, valamit bizonyára félreértettem.

"Amikor fizikát tanít, az élet egy fokkal szebb. Talán csak azért, mert értem a fizikát. Amikor meg kémiát, úgy lesz 82%-os a dolgozatom, hogy lehet füzetet és oktatóanyagot használni(!!!). Az egyébként érdekelne, miért puskázott két lány ennél a dolgozatnál. Hogy ez hogyan lehetséges? Megbeszélték. Hogy minek? Fogalmam sics (sic!)."

Ez az a bekezdés, amivel problémái voltak. Kezdjük az első felével: mivel tömbösítve tanítják nekünk a természettudományokat (a négy tantárgyat egybegyúrva), a kémia és fizika csupán különböző anyagrésznek számít, s felmerült bennem a kérdés, hogy mehet ugyanannak a diáknak (én) ugyanattól a tanártól (H.) ugyanannak a tantárgynak (termtud) két különböző anyagrésze (kémia és fizika) ennyire másképp. Igen, aki keres, az találhat ebben a két mondatban dehonesztáló utalást, de én csupán megdöbbenésemet akartam kifejezni az eredménnyel kapcsolatban (és utaltam ezzel is az oktatóanyag személyes véleményem szerint problémás mivoltjára). Amikor azt mondja, hogy a véleményem tényként közlöm, azért gondoljon arra, hogy diák vagyok és nem oknyomozó riporter, s azt írom le, amit gondolok, egy interaktív fórumban. Nem könyvben adtam ki, hanem blogban írtam meg. Azokat a tárgyi tévedéseket, amikre felhívta a figyelmem, mind javítottam. Még akkor is, ha visszakiáltott nekem "társalgásunk" végén, hogy nem tettem. Erről később.

A másik meg a "puskázás", amiről hosszasan beszélt, igazából nem értem, miért. Még a tantárgyhoz sincs köze a dolognak. Egy mellékes megjegyzés, egy képzeletbeli zárójellel, egy érdekesség, egy napi WTF. Még ha valahol tévedtem is volna ebben a két mondatban, miért is érezte H. sértőnek vagy kiabálásra méltónak ezt a dolgot?

A kiabálás, tényleg, azért érthetetlen számomra, mert az eredeti, szerintem durvább (hangnemében is) írásról teljesen emberi hangnemben tudtunk beszélni. Övön aluli megjegyzés lenne a részemről, hogy "a stílus maga az ember", de az biztos, hogy szerény véleményem szerint egy komoly pedagógiai tapasztalattal rendelkező, egy személyiségközpontú iskolában tanító tanárnő minimum el kellene, hogy tudjon számolni háromig, majd utána eldönteni, meg akar-e keresni akkor és ott, s ha igen, milyen hangnemben. Van, aki szerint csak "gumicsont" voltam, s idegességének oka máshol keresendő, de szerintem szokásosnál hangosabb reakciója túl specifikus volt ehhez.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy sok (volt és jelenlegi) AKG-s olvas, s volt, aki hozzászólt ehhez a bejegyzéshez is. Ha elolvassátok a hozzászólásokat, egyet sem találtok, ahol azt írnák, hogy ferdítek vagy megalázok vagy túlzottan szidok. Igazából ilyet mástól sem hallottam, a teljesség igénye nélkül: évfolyamvezetőnk azt mondta, egyes dolgokra meglepő éleslátással látok rá, más szerint a blogra szüksége van az AKG-nak, más szerint "értelmes írás", s ugye ott vannak még az oldalsávban megtalálható vélemények is, köztük az, hogy ez voltaképp egy nyilvános tanárértékelés - s higgyétek el nekem, én ugyanezt írnám meg tanárértékelésben, ha az nem lenne a maga módján cenzúrázva. Volt már furcsa hangnemű reakció egy tanártól a blog kapcsán (ismét az oldalsávra mutatok), de ez teljességgel új. Kiabálni egy poszt miatt konkrétumok nélkül.

Szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy H. problémája nem a tárgyi tévedésekkel van, reakcióiból ez a kezdetektől egyértelmű volt. Akkor viszont a) ne olvassa (ő maga vetette fel, hogy nem fogja olvasni, ez nem egy pofátlannak szánt megjegyzés a részemről) vagy b) mondja meg, mivel van problémája (függetlenül attól, hogy tárgyi vagy nem tárgyi az a bizonyos probléma) - s azok után, hogy ő maga írásban és szóban is többször kijelentette, hogy a szubjektív részéről nem akar velem diskurzust folytatni, én feltételezem, hogy a probléma valami tárgyi tévedéssel van. Illetve mégsem teszem. Mert az nem váltott volna ki ilyen heves reakciót (már a múltkor sem tette) és, tudjátok, hogy megy ez, ööö, el is hangzott volna valamiféle konkrét tárgyi tévedés. Amiről mi azonban beszélgettünk, az szinte csak és kizárólag a fent idézett bekezdésem.

Ha már tárgyi tévedések! Mikor elindult, a válla mögött visszaszólt, hogy nem javítottam a megbeszélteket. Én még utánakiabáltam, hogy igen, ő meg visszakiabált, hogy nem - s ezzel ért igazából véget a kis társalgás. Bár a listát, amit felírtam, már kidobtam, emlékezetből felsorolnám azokat a javításokat, amiket anno (emlékezzünk, civil körülmények között) megbeszéltünk: az egyik az, hogy M. csak tizedikben tartott epochát az évfolyamon, így "ugyanannyit kaptunk belőle, mint a többiek", s ott az utolsó bekezdés, amiben leírom, hogy M. kapcsán a többi kupac is ugyanabban a cipőben jár, mint mi. Volt még az is, hogy nem H. tartotta az összes órát (amivel azt akartam ultrabénán kifejezni, hogy a tömbösített rendszer miatt szinte mindenről szót kényszerült ejteni, egy fizika-kémia szakos tanárnő a fotoszintézisről is beszélt nekünk anno - s lennének jobb példáim is, de nem akarok most a "tárgyi tévedések" fonalával csapkodni), és most az szerepel, hogy J. távozása után minden órát H. és T. tartott nekünk, ami viszont már teljesen igaz - egy helyettesítést leszámítva tizedikig sem N., sem M. nem tartott nekünk órát, s ezt szerintem ők is igazolni tudják, mivel ott ismertek meg minket. Az, hogy N. (aki kilencedikben már tartott epochát a többi kupacnak, ezt úgy zártuk le a megbeszéléskor, hogy H. nem biztos benne, én viszont tisztán emlékszem, amikor a folyosón kilencedikben N. dolgozataira készülnek) hasznosabb lett volna T.-nél, az H.-t sem személyesen, sem tárgyi formában nem érintheti. Egy félmondatot szenteltünk arra, hogy félreérthető, hogy az ötöseim az AKG előtt voltak, azt lehet hinni, hogy ezek a tizedikes jegyek, de ezt egyértelműsítettem. A Trabant-példáról többen azt hitték, hogy egy személyes, övön aluli húzás, ezt is elmagyaráztam. Beszéltük még a füzet/oktatóanyag kérdését is, mely szerint a lehetőség adott a választásra, mert lehet az oktatóanyagra is jegyzetelni. Az ezzel kapcsolatos soraimat nem módosítottam, mert úgy érzem, lefedik a kérdéskört és az állásfoglalásom csupán az oktatóanyaggal kapcsolatos:

"A termtudórák alapvető kelléke a tankönyv, pontosabban annak teljes hiánya. Helyette van az ún. „oktatóanyag”, melyet néha megkapunk, néha nem, néha használunk, néha nem. Ez megtekinthető itt, mindenki döntse el magának, mennyire alkalmas tanulásra extenzív tanári magyarázat nélkül. Említsük meg, hogy a tanárok hetedikben kijelentették, hogy nem kötelező a füzet, elegendő, ha az oktatóanyagra jegyzetelünk. Én már nagyon megszoktam a füzetet, így annál maradtam. Nos, van különbség az órán hallottak és az oktatóanyag tartalma közt (oly sokszor hallottam, hogy ez a tíz oldal nem kell, az a nyolc oldal meg hibás az oktatóanyagban)."

Ha ezzel van probléma, azt megértem, erről beszélhetünk is, de erről a nagy kiabálásban egy szó sem esett. Az, hogy "tényként tálalom a véleményem", alapvetően azért sem igaz, mert ez egy diák írása és az olvasó tudja, tudnia kell, hogy a diák nem lát és nem hall mindent. És egyébként a fenti megállapításom sem volt tényközlés: megadtam a lehetőséget mindenkinek, hogy megnézze az oktatóanyagot és eldöntse magának. Az oktatóanyag is nyilvános, ezzel sincs probléma.

Még egy gondolatot engedjetek meg. Amellett, hogy H. kijelentette, hogy nem javítottam a hibákat (ha még nem dobta ki a régi poszt kinyomtatott verzióját, itt és most megkérem, hogy hasonlítsa össze és nézze meg, amiket bejelölt, s elmondott nekem, szerepelnek-e még), azt is mondta, hogy a kísérletekről szóló írásomat nem is olvasta. Ez azért érdekes kijelentés, mert a poszt kirakása utáni napon ő maga jött oda hozzám az első óra után, hogy két kísérlet nem az volt, amit leírtam és a pH kis p. Az, hogy a kezében ott volt a kinyomtatott verzió, benne aláhúzásokkal és karikázásokkal, igazából mellékes is.

Nem olvasta a kísérletekről szóló posztot, de kijavíttatott velem ezt-azt benne, s nem javítottam ki azokat a másikban, amiket megbeszéltünk, holott de. Mi is az a kifejezés, amit annyiszor használt? Ööö... "tárgyi tévedés"? Ha jól emlékszem, ez volt az.

A kommunikáció módja egy dolog. A témája egy másik. A dolgokat megbeszélni is lehet, maga H. volt az úttörője ennek a tanárok közt. Ezért sem tudok mit kezdeni a reakciójával. Lehet, hogy a stílus mégis maga az ember? Hogy őszinte legyek, ezt képtelen vagyok jelenlegi helyzetemből megítélni.

Ahhoz képest, hogy a harmadik, ajtóval kapcsolatos írásom abszolúte breaking news volt (a délutáni csibe után közvetlen meg is írtam a bejegyzést), a már múlt hét hétfőn megkapott kilépőkártya kapcsán csak most írok posztot. Újra körbejárom a már nem egyszer tárgyalt ajtótémát, s újabb kérdéseket vetek fel. S ki tudja, talán előkerül egy régi kommentelő is.

Lehet, hogy butaság a részemről a „kísérlet” szó szótári definíciója után mennem, de a jelenlegi kísérleteknek kísérleti értelme korlátozott tapasztalataim szerint nem igazán van. Magánvélemény arról, ami – elviekben – színesíti a természettudományos órákat.

A ti értelmezésetekben mit jelent, ha valaki „kísérletező kedvű”? Mindig próbálkozik, járatlan utakon jár és próbál valami újra bukkanni? Egyáltalán, szerintetek milyen egy kísérlet? Egy ismert tétel gyakorlati leellenőrzése? A termtudórákon igen.
Előrebocsátom, nem kísérleteztünk a természettudományokkal kapcsolatos óráimon az AKG előtt (egy része olyan is volt, amilyen), szóval azt nem tudom elfogadni érvként, hogy „de hát máshol is így megy”. Már csak azért sem, mert az AKG-ról van szó.
Lényeg a lényeg, hogy néz ki nálunk egy kísérlet? Hadd meséljem el az utolsó fizikaepochám anyagához tartozó kísérleteket. Az első az volt, hogy páran összeállva különböző méretű golyókat gurítgattunk le egy rámpán, lemérve, hogy tényleg ugyanannyi idő alatt gurulnak-e le. Magyarán a nyolcvanperces órából húsz-harminc percet elcsesztünk egy mindenki által legalább az anekdoták szintjén (Galilei mond valamit?) ismert alapvető fizikai tétel hevenyészett leellenőrzésére (az "s" és a "t" közti összefüggést ellenőriztük, cserbenhagyott a memóriám - a lényeget nézve egyébként nem fontos). És ez egy aránylag rövid időveszteségnek számít.

A hosszabb kísérletsorozat a forgómozgásra és társaira vonatkozott, senki se várja el tőlem, hogy most – mint a bűvész a nyuszit a kalapból – előrántsam a fejemből az erre vonatkozó képleteket. Lényeg a lényeg, adott volt a világhíres rugós erőmérő és barátai, a súly, a feltekerendő cérna, és az elmaradhatatlan jegyzőkönyv. Mert anélkül nem kísérlet a kísérlet, hogy nem írod le, ki volt az a három barom melletted, aki semmit sem csinált és ki volt a negyedik, aki mindent lemásolt (és kedves munkatársaim, nem rátok gondolok, ti isteniek voltatok, tényleg), s az is létfontosságú, hogy tudjuk, melyik teremben és mikor végeztük el a létfontosságú, a kvantumfizika és az időutazás lényegi elemeit bizonyító kísérletünk. A felvetett kérdés leírása voltaképp a tanár szavainak 1:1 lemásolása, gyakran a tapasztalat és a magyarázat is, mivel elmondja azokat, ha valaki nem tudja tisztességesen megfogalmazni. Hogy a „megpörgetem a súlyt-mérem az időt-visszatekerem a cérnát” monoton folyamatának ötszöri megismétlése és az eredmények korrelációjának észrevétele (magyarán a kötelezően felrajzolandó függvény leolvasásának pondróagyat sem igénylő feladata) miben visz közelebb az aktuálisan tárgyalt fizikai elem megértéséhez, nem tudom.

Nyilvánvalóan nem azt akarom most megtárgyalni, minek írnak a tudósok és okos emberek jegyzőkönyveket, de nálunk, az ilyen szinten irányított, elejétől végéig, a használandó eszközöktől a „megfejtendő kérdésen” át a végén kapott eredményig meghatározott kísérletekhez készített jegyzőkönyvek kapcsán csak az emiatt elpusztult fákról szóló demagóg érvelés jut eszembe. Az, hogy ezekből hatot csináltunk és a jegyzőkönyv precizitása (ha nem kellőképp a szakszavak használatával fogalmaztad meg előre meghatározott megfigyeléseid (gyakran a tanár már el is magyarázta a képletet, mielőtt kísérleteznénk), akkor kevesebb pontot kapsz) része az epocha pontszámításának - és ezért az önfenntartó, öngerjesztő értelmetlenségért kapsz rosszabb jegyet is akár – már tényleg sírásra késztetheti az érzékenyebbeket.
Hogy a jegyzőkönyvkészítés mechanizmusának megtanulása mi a jó Jankóért volt nekünk fontos már hetedikben, nem tudom. Ez ténylegesen egy nevetséges és öngerjesztő pióca a természettudományos oktatáson, ebben a formájában mindenképpen. Azért kell megtanulni jegyzőkönyveket készíteni, mert jegyzőkönyveket kell készítened a haszontalan kísérletekről! Perpetuum mobile érvelés, Cocteau boldog lenne hallatán. Később még visszatérek erre.
Természetesen a kérdéskör nem csak eme fizikával kapcsolatos kísérletekre vonatkozik - bár egy rövid megjegyzést tennék az Arkhimédész-tétel kapcsán végzett kísérletekre (egy arról, kettő másról, csak színtén vízzel-súlyméregetéssel, szintén lényegtelen ebből a szempontból - a szerk.): ugyanaz, mint a golyógurigatós fentebb, csak sokkal több idő ment el vele, hármat is csináltunk és újabb ~20 lapot pocsékoltunk el. Way to teach. Pláne, hogy a tanár előtte és utána is elmagyarázza azt a képletet, amit a kísérlet alapján sokan meg sem értettek.
Szóval a többi kísérlet, pl. kémia kapcsán. Volt, amit nem is a gyerekek csináltak, mert veszélyes anyagokkal operáltunk. Ennek talán még van is értelme, nem tart sokáig és látványos. Annak azonban, amikor egy vizespalackkal (mit tudom én már, miről szólt a kísérlet) valaki ipari mennyiségben lelocsolt mindenkit, az a kémiaanyagot nem vitte előbbre, az esetleges szociológiai képzésünket annál inkább. Annak, hogy különböző forrásokból származó vizeket 20-40 percig méregettünk pH-ilag, szintén nem rendelkezett szubsztanciával. Összehasonlításképp: elvégzed a méréseket, elkészíted a táblázatot negyven perc alatt, öt percet beszéltek róla, a tanár beszedi. Hogy a csoportmunkában csináltál-e bármit is, vagy Szarokasulira Szilárd voltál, az más kérdés. A másik lehetőség: ugyanezt a – mondjunk sokat, kétszer nyolc elemet tartalmazó – táblázatot 45 percen keresztül bámulod.
Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy sokkal, de sokkal több időt töltünk el triviális és értelmetlen kísérletekkel, mint amennyit az anyag leadása kitöltene. Az igazából lényegtelen is, hogy szerintem a magyarázattól jobban megértenénk az adott anyagrészt. Hogy miért? Mert, mint már mondtam, a kísérlettől függetlenül is megkapjuk ugyanazt a magyarázatot, gyakran nem is egyszer.

Hogy én milyen kísérleteket szeretnék? Olyanokat, ahol kísérletezünk. Annak semmi értelme, hogy előtte és utána megbeszélt, gyakran triviális anyagrészeket hosszasan ellenőrzünk egy monoton folyamat során, közben papírt pazarolva és a jegyzőkönyvekre kapható pontszámok miatt stresszelve, s az időt pocsékolva. Hogy mit csinálnék én? Kísérleteket. Mindenki megkapja a kísérleti eszközöket, esetleg egy halom extrát és onnantól kezdve szabadon dolgozhat a csoportjával 80 percen keresztül. A témakör adott, elvégre épp arról tanulunk – a kísérlet sosem bevezetésként funkcionál, nemde? –, s akár több dologra is rájöhetnek a diákok. Mi például, ha jól emlékszem, három monoton és unalmas kísérletet végeztünk a forgómozgás kapcsán. Elismerem, ugyanezekkel az eszközökkel ugyanezek a kísérletek csak monotonok és unalmasak lehetnek, de bízzunk a gyerekek kreativitásában! Egy ilyen, jelenlegi formájában az anyagrész megtanulására nulla jelentőséggel bíró elemen rontani nehezen lehet, s aki elmarhulja az egészet, az a „komoly” (óriási szarkazmust jelöl az idézőjel) kísérleteket is elmarhulná, nemdebár? Ki tudja, talán találnak valami érdekeset, talán a csoportok együttes munkája kiadná az anyagrészt. A gondolkodási procedúra az, ami értelmet ad(na) a kísérleteknek, s pont ezt spórolták ki belőlük. Nyolcvan percig próbálkozzanak, s próbáljanak meg levezetni valamit. Még az sem katasztrófa, ha nem sikerül, de az látszani fog a beadott beszámolójukon (ami, üsse kő, jegyzőkönyv is lehet, bár semmi értelmét nem látom), hogy dolgoztak-e valójában. A végén a csoportok tarthatnának valami prezentációt is. Sokkal érdekesebb lenne. Gondolkodni is kellene. Szerintem azért mégiscsak ez a cél.

Ó, valamit csak elfelejtettem elmesélni. Fentebb azt írtam, hogy a precíz jegyzőkönyvkészítés megtanulása azért fontos, hogy megfelelően tudjuk később dokumentálni a totálisan értelmetlen kísérleteket. A legfontosabb funkcióját azonban kihagytam: nem egyszer volt sok pontot érő kérdés a dolgozatban, hogy írjuk le az egyik kísérlet jegyzőkönyvét. Az, hogy aki rossz csoportban volt (olyanban, ami szart az egészre), esélytelen arra, hogy ezt jól megírja, már fel sem merül bennem.

Az öngerjesztő, értelmetlen, haszontalan hülyeségek ördögi köre ezennel bezárult, s egyre csak erősíti magát. A kár csak az, hogy az órai kísérleteknek akár lehetne valami haszna is.

Kedves olvasók, képzeljétek el: néha még az AKG-ban is előfordul, hogy egy tanár él a pozíciójából adódó tekintéllyel. Ugye, milyen furcsa és elképzelhetetlen dolog ez? És mégis. Nem vagyok a vaskéz híve, de a petyhüdté sem – járjuk hát körbe ezt, az AKG-ba egyesek szerint talán nem annyira illő pedagógiai húzást.