Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Amikor mégis előkerül a tekintély

Kedves olvasók, képzeljétek el: néha még az AKG-ban is előfordul, hogy egy tanár él a pozíciójából adódó tekintéllyel. Ugye, milyen furcsa és elképzelhetetlen dolog ez? És mégis. Nem vagyok a vaskéz híve, de a petyhüdté sem – járjuk hát körbe ezt, az AKG-ba egyesek szerint talán nem annyira illő pedagógiai húzást.

A közelmúltban történt, tornaórán. Az egyik gyerek vagy tíz percet késett az óráról (s nem ez volt az első alkalom, ez csupán kiemelkedően késői érkezés volt), s ezért a tanár se szó, se beszéd, kijelentette: üljön le a padra, nem vehet részt az órán.
Abba most ne menjünk bele, pedagógiailag mennyire volt helytálló ez a húzás, az érintett például azt mondta nekem, hogy míg a büntetést tökéletesen megérti és elfogadja, ez nem fogja motiválni arra, hogy igyekezzen időre beérni. A magánvéleményem – mindamellett, hogy egyetértek azzal, amit mond – az, hogy szükség van ilyenekre ahhoz, hogy a tanár tekintélye megmaradjon.
Eddig csak egyetlen zárójelnyi szöveget szenteltem annak, hogy az AKG-s tanárok nem (csak?) azért nem fegyelmeznek, mert impotensek, hanem, mert nincs a kezükben eszköz. Ahogy annak idején már megállapították sokan, az iskola alapelveiben lemondott a tanárok kezében lévő eszközökről, s az egyensúlyt innentől kezdve nem tartotta, nem tarthatta fenn más, mint a gyerekek konstruktivitása. Ez mára már egyre kevésbé megtalálható, milliónyi példát lehet a tanórákról szóló írásaimban megtalálni (egy részük a poszt írásának pillanatában nem elérhető). Ezért is érzem úgy, hogy az iskola előtt egy elkerülhetetlen paradigmaváltás áll, s hogy mennyire nyögvenyelősen és mikorra fog ez menni, hamarosan ki fog derülni.
Mindenesetre az eszközök hiánya azzal jár, hogy a tanár tekintélye rendkívül könnyen kikezdhető – s ez egy olyan dolog, ami nem egykönnyen jön vissza ám. Innentől kezdve azonban, tényleg, egy lehetetlen küldetés órát tartani, s minden győzelem pürrhoszi. A kérdés csak az, el kell-e érni ezt a szintet?
Az ilyen „húzások”, mint tornatanáromé, tökéletesen beleférnek még egy alternatív iskolába is, bár sokan meg fognak lepődni rajta. Nem kevés példát láttam már arra, hogy milyen katasztrofális következményekkel járt az, amikor egy tekintélyét már rég elvesztő tanár próbálkozik ilyenekkel. Mit ne mondjak, mind az AKG-ban volt, pedig egész életemben altersulikba jártam.
A kérdés adott: miért nem védik meg a tanárok jobban a tekintélyüket? Érvelhetünk azzal, hogy eleinte nem voltak tisztában azzal, hogy „ezek” a gyerekek már nem annyira konstruktívak ebből a szempontból, egy idő után azonban lehet, nem erről van szó. Nem az ujjamból szopom, amikor megkérdezem, mi lesz a némettel: más évfolyamon, más csoportban már a „pszeudoporoszos” rendszert is felváltotta a káosz.
Szóval, miért? Persze egy idő után már nincs mit tenni. De egy pedagógusnak szerintem tudnia kellene – s biztos vagyok benne, hogy a konkrét esetekben tudta is (elvégre nem hülyék) – mikor mi nem fog működni. Akkor azonban fel sem merül bennük, hogy „ide” egy fokkal asztalracsapósabb hozzáállás kell? Sőt, hogy elég egyetlenegyszer az asztalra csapni, a megfelelő pillanatban?

0 Tovább

Miért félnek a gyerekek?

Van egy izgalmas kérdésem. Mint tudjátok, vannak vendégszerzőim, akik dolgozgatnak. Az egyik megírta nekem, hogy az eredetileg megbeszélt tanárról és az óráiról nem akar írni, mert kiderülne, hogy ő volt. A kérdés a következő: mi a francért kell félni a véleménynyilvánításunk következményeitől egy személyiségközpontú iskolában?

Természetesen nem azokra gondolok most, akik "írnának, de nincs idejük", s nem is azokra, akik egyáltalán nem akarnak írni. Azokról írok most, akik akarnak és fognak is írni, csak inkább olyanról, akinél nem derül ki, hogy ők írták.
A körülményeket most nem részletezném, nyilvánvalóan azért sem, mert 1) kiderülne, kiről és melyik óráról van szó, ami a konkrét oka annak, hogy másról ír és 2) nem fontos a történet szempontjából. A lényeg az, hogy a vendégszerzőm azért nem ír egy tanárról, mert kiderülne, hogy ő írja.

Nyilvánvalóan nem őt hibáztatom, teljesen megértem, ha anonim akar maradni (és érdekes, hogy majdnem mindenki, akivel beszéltem, megkérdezte: írhat-e név nélkül? - szerintem ez természetes), amit furcsállok, az az, hogy erre igény van. Még a saját bőrömön tapasztaltak (és most ne beszéljünk a másod-, harmadforrásokon át elém került dolgokról) sem voltak olyan súlyúak, ami miatt ne vállalnám a saját, illetve esetenként a körülöttem lévő emberek problémáiról való problémafelvetést. A tény, hogy hordószónok lettem és egyesek szemében intoleráns és túlzottan cinikus, az egy dolog. Vállalom. Az egy dolog, hogy bár az rám foghatják - és rám is fogják - az argumentum ad hominem esetleges használatát, ha tanárokról van szó, de mivel szó sincs argumentum ad personamról, s szubjektív megnyilvánulásokról beszélünk, lehetne teljesen másképp kezelni az egészet.

Igen, hivatásos kötözködők, leellenőriztem az ad hominem helyesírását, s így kerültem a Wikipediára. Ha már ott voltam, részletesebben írtam le az álláspontom a témáról a posztban. Célom nem az okoskodás - de olyan dolgokat feltételeznek néha rólam (Id. Az osztály), hogy gondoltam, egyszerűbb tisztázni ezt is.

Na mindegy, lényeg a lényeg,  a vendégszerzőim nem szorulnak az ilyen jellegű óvatoskodásra és/vagy a magyarázkodásra. És mégis, majdnem mindannyian megkérdezik, ugye, írhatnak-e név nélkül. Miért kell ezt? Nyilvánvalóan nem írnak (mindannyian) olyat és olyan hangnemben, mint jómagam, s mégis. Miért feltételezik, hogy negatív reakciók fogják őket érni (s kiktől, ha nem a tanároktól) azért, hogy véleményt nyilvánítanak? Azt megértem (bár szerintem lehetett volna - természetesen mindkét fél részéről - másképp kezelni az egész blogot), hogy rám és felém olyan reakciók érkeznek, amilyenek, de nem feltételezem, hogy a vendégszerzőimmel is pl. kiabálnának a lyukas órán.
S mégis, ők valamitől félnek... vajon miért?

Volt már erre precedens? A tanárok nem értékelik azt, ha értékelik őket? Sőt, úgy reagálnának, amitől effektíve félnek a gyerekek? El sem tudom képzelni. Az AKG nyilvánvalóan nem így működik... És mégis, nem egy, nem két vendégszerzőjelölt kérdezi és kéri, írhat-e név nélkül.

Most nem arról van szó, hogy egy olyan interaktív, szubjektív problémafelvetőt, mint ezt a blog, hogyan értékelik a tanárok. Arról van szó, hogy azok, akik véleményt akarnak mondani, aggódnak amiatt, hogy mi lesz annak a következménye, ha kiderül, övék a vélemény. Miért van ez így, AKG?

Akik állításaim valódiságában kételkednek, olvassák el nyugodtan trollfertőzte, de vendégszerzőjelölteim bizonyságával megspékelt, heves társalgásunk a blog.hu-s kommentek között.

1 Tovább

Különleges Óráról órára-posztok (és egyebek) közelednek

Egy kis bejelentés: az angolokról szóló posztsorozatot nem a saját írásommal tervezem megnyitni, a hetedikes órák ugyanis aránylag klasszikusak voltak és, lássuk be, eltelt négy év és annyira nem markáns, mint mondjuk az alkotóház. Így egy vendégszerző, aki ugyanannál a tanárnál tanult a közelmúltban, jelentkezik majd egy szösszenettel, s utána jön a többi angolórám.

A GO-poszt is hasonló lesz ebben a tekintetben, de nem teljesen ugyanez: én megírom a (pozitív) tapasztalataimat, de mivel pontosan tudom, hogy másoknak más csoportban nem így ment, ezért nagy jelentősége lesz egy másik GO-csoport élményeit elregélő vendégposztnak. Hogy mekkora a különbség? Legyen elég annyi, hogy az egyik szerzőjelöltem azt mondta, „nem tudok írni róla, aludtam”. Irónia ide vagy oda, ez azért mindenképpen érdekes lesz.
 
Van egy csomó filozofálgatós írásötletem, majd valamikor megírom ezeket is. Sok minden van még a posztlistában is, de mint észrevehettétek, azokkal alig haladok – valami mindig van.
 
Ui.: Ma filozofálgatós poszt lesz (hacsak nem akad jobb ötletem vagy más kedvem), aki értékelte a személyiségközpontúságról szólót, az ezt is érdekesnek fogja találni.

0 Tovább

Tanárértékelés - Statisztika és egyéb számolgatások

A tanárértékeléseket már értékeltem itt is és itt is. Most jön a matematikai elemezgetés.

Az eredeti képlet torzított pár századot (a régi és az új eredmények közti különbséget ld. a kommentben), a helyesebb verzióért köszönet Baranyai Istvánnak - (jegy-1)/1,5+1

A dolog matematikai részéről csak annyit, hogy 7/5=1,4 – azaz 7/1,4=5. Ennek fényében kimásoltam pár eredményt az idei tanárértékelésekből (mindenki számára elérhetőek az AKG weboldalán). Hogy legyen valami értelme, a munkaközösségek értékelését választottam (most komolyan, az milyen maszkolás már, hogy összegzik az egy évfolyamon leadott szaktanári értékeléseket, és az ÖSSZESET átlagolják, s ezt az eredményt teszik ki???). Mivel itt is alpontokra (az értékelési szempontokra) van lebontva az összes eredmény, megnézzük az egyik alpontot, aztán saját szakállamra átlagolok. Arra hívnám fel a figyelmet elöljáróban, hogy a munkaközösségek nem azonosak a tantárgyakkal, hanem több tantárgyat mosnak össze benne. És ha nem lenne egyértelmű, az „összkép” nem az átlageredmény, hanem egy önálló alpont.

A számszaki értékelés nyilvános eredményei egyébként több okból is értékelhetetlenek. Az egy dolog, hogy nem tudjuk meg az adott tanár eredményeit (s én a totális átvilágítás híve lennék: tancsoportonként értékelési elemenként megtekinthető eredményeket szeretnék az egyes tanárokról – de úgy, hogy aki nem vállalja, arról nem készül értékelés (ez is nyilván elárulna valamit)), de az adott tantárgyakét sem: több tantárgyat mosnak össze „munkaközösségekké”, s a jó tanárral oktatott média az értékelhetetlen rajzórákkal átlagolódik. Minimum félrevezető. Azon meg már cinikusan felröhögtem, hogy a második idegen nyelv statisztikái nincsenek lebontva a három nyelvre: együtt szerepel a spanyol, a francia és a német.

Hadd soroljam fel a munkaközösségeket! Magyarán azt, mit mivel mosnak össze.

Alkotókörök: alkotóház, angol színház, énekkar, fotó, francia színjátszó, kerámia, rádió, stílus, színjátszó, Szubjektív, Trupp, tűzzománc, videó
2. idegen nyelv: francia, német, spanyol
Angol: angol, angol szintentartó, Circle Speak
Informatika: gépírás, informatika
Közgazdaságtan: gazdasági ismeretek, GO, YE
Matematika: matematika, matematika szakkör
Művészetismeret: anyanyelv, drámatörténet, ének, irodalom, képzőművészet, magyar, média, művészettörténet, nyelvtan, rajz
Szakképzés: ábrázoló geometria, díszlet, fotó elmélet, fotó gyakorlat, rajz-festés-mintázás
Társadalomismeret: együttéléstan, életmódtörténet, jogom van, történelem, TTI
Természettudományok: biológia, csillagászat, elsősegély, fizika, kémia, labor, termbúvár, természetismeret
Testnevelés: gyógytorna, kézilabda, kidobós, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sportkör, testnevelés, úszás

Hogy mi van akkor, ha felteszem a kérdést, mi köze egymáshoz a rajz és a média értékelésének? Vagy azt, hogy mit keres egy munkaközösségben a kötelező tárgy és a szakkör? Vagy ha megkérdezem, mi van, ha az irodalom eredményét akarom tudni, vagy nem akarom, hogy a nyelvtant összemossák az énekkel? Gondolom, nem számítanék valami személyiségközpontúnak. És mégis, milyen lenne, ha mi is így kapnánk a jegyeinket? Egyet "munkaközösségenként", nem is tudva, miben vagyunk rosszak? Ezzel ez az egész értékelősdi elveszti funkcióját.

Nosza! Nézzük meg a munkaközösségek „A tanár rátermettsége” részét, és osszunk 1,4-gyel! Ezúttal hívnám fel arra a figyelmet, hogy az én posztjaimban említett tanárok – az összemosások miatt – nem kizárólag azok, akikről az értékelésben szó van. Itt az adott munkaközösségben összes összemosott tantárgy összes tanáráról adott átlagos értékelés szerepel. Hmm…

Az eredmények alant már az ideális képlettel készültek.

Második idegen nyelv: 5,89; (5,89-1)/1,5+1=4,26
Természettudományok: 5,70; (5,70-1)/1,5+1=4,13
Matematika: 5,05; (5,05-1)/1,5+1=3,7 (ez ebben a kategóriában a legalacsonyabb)
Testnevelés: 5,54; (5,54-1)/1,5+1=4,03
Közgazdaságtan: 5,59; (5,59-1)/1,5+1=4,06 (épphogy négyes az iskola „fő” tantárgya…?)

Ez egy véletlenszerű merítés volt, lássuk az átlagolást az összes munkaközösségre az összes értékelési szempont szerint, természetesen átszámolva a megszokott, 1-5 skálára. A számításokat részletesen közlöm, hogy az esetleges hibákat felfedezhessük.

Szakképzés: (5,69+5,65+5,91+5,98+5,90)/5=5,826; (5,826-1)/1,5+1=4,22
Informatika: (5,64+5,79+5,35+5,52+5,57)/5=5,574; (5,574-1)/1,5+1=3,98
Alkotókör: (5,63+5,87+5,64+5,68+5,75)=5,714; (5,714-1)/1,5+1=4,14
Természettudományok: (5,43+5,70+5,29+5,38+5,61)/5=5,482; (5,482-1)/1,5+1=3,99
2. idegen nyelv: (5,43+5,89+5,90+5,91+5,86)/5=5,798; (5,798-1)/1,5+1=4,19
Testnevelés: (5,42+5,54+5,11+5,00+5,29)/5=5,272; (5,272-1)/1,5+1=3,85
Angol: (5,38+5,78+5,66+5,83+5,76)/5=5,682; (5,682-1)/1,5+1=4,12
Társadalomismeret: (5,33+5,86+5,47+5,50+5,66)/5=5,564; (5,564-1)/1,4+1=4,04
Művészetismeret: (4,96+5,33+4,86+4,97+5,20)/5=5,064; (5,064-1)/1,4+1=3,7
Matematika: (4,75+5,05+5,09+5,34+5,11)/5=5,068; (5,068-1)/1,5+1=3,71
Közgazdaságtan: (4,60+5,59+4,72+4,92+4,99)/5=4,964; (4,964-1)/1,5+1=3,64

Mindamellett, hogy ezek a statisztikák is összemosott, egymásba pakolt tantárgyak alapján álltak össze, mégis sokkal kifejezőbbek, mint a sokszor sokas táblázat álcázó jelleggel átskálázott, maszkoló maszatolásai. Talán azért, mert ezek nem annyira hízelgőek, mint amilyennek a sokszorosan megkevert, "cseles" variálások. Ez persze csak feltételezés.

A munkaközösségek (hmmph...) eredményeit átlagolva - természetesen ötös skálán - 3,93-at kapunk. Mindenki döntse el, elegendő-e ez egy olyan szintű és súlyú (és jelentőségű...) iskolába, mint az AKG.

0 Tovább

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek