Apám Kurva Gazdag

Az év hátralévő részében valószínűleg nem lesz annyi poszt, legalábbis nem az én tollamból. Az ünnepek mellett harmincegyedikéig írni akarok erre a pályázatra (egy évfolyamtársam projektmunkája), január nyolcadikára magánjellegű irományomat akarom befejezni – és nem kevés van hátra belőle – és még az én projektemről és egyéb hétköznapi akármijeimről ne is beszéljünk.

Szeretnék itt és most köszönömöt mondani.

Rendkívül konkrét, amiről most írni akarok, nem is lesz talán annyira hosszú. A kedves olvasók sejthetik, hogy a tanárok nem jártak örömtáncot a blog olvasásakor, persze nem is vártam el, hogy kinevezzenek igazgatóvá. Lényeg a lényeg, vegyes a blog megítélése minden korosztályban és társaságban, a tanárokat megnézve egy dologért azonban mindentől és mindenkitől függetlenül szeretnék köszönetet mondani: azért, hogy gondoljanak bármit a blogról és mondjanak ebből el nekem bárhogyan bármennyit, az órákon ez nem kerül elő, az órai munkát nem befolyásolja, az effektív tanár-diák kapcsolatunkban nem tényező. Ugyanúgy kérdezem meg, hogy kell ezt ragozni vagy mit jelent ezt vagy mi ez a dolog és ugyanúgy kapok választ. Ezt köszönöm. Sok tanárral nincs és néhánnyal nem is lesz már órám, akikről írtam, de akikkel van, nekik mindannyiuknak szeretném ezt megköszönni.

Ezt a posztot már egy ideje meg akarom írni, de a mai történések miatt tényleg nekiültem. Az órakezdés előtt a blogról és néhány problémás eseményről meséltem nekik, illetve társalogtunk. Ott volt a teljes csoport, igencsak benne voltunk a történet közepében (nézzétek el nekem a konkrétumok hiányát), amikor elméletben kezdődött az óra.

Megkérdeztem, kaphatok-e pár percet, hogy befejezzem. Megkaptam. Annyira rápörögtünk, hogy már pár tanár is a képbe került, ekkor a tanár azt mondta, kimegy, amíg befejezzük, mert ő mindkét oldalt hallja - tanárokat, diákokat egyaránt. Hagyta, hogy befejezzük az akkor és ott tényleg fontos beszélgetést, adományozott rá időt és teret, hogy szabadan tudjunk pár dologról beszélni - s ő sem folyt bele jobban, mint amennyire szeretett volna.

Ezt külön köszönöm, az első bekezdésért pedig külön köszönet az összes jelenleg tanító tanárnak.

Szeretnék itt és most köszönömöt mondani.

Rendkívül konkrét, amiről most írni akarok, nem is lesz talán annyira hosszú. A kedves olvasók sejthetik, hogy a tanárok nem jártak örömtáncot a blog olvasásakor, persze nem is vártam el, hogy kinevezzenek igazgatóvá. Lényeg a lényeg, vegyes a blog megítélése minden korosztályban és társaságban, a tanárokat megnézve egy dologért azonban mindentől és mindenkitől függetlenül szeretnék köszönetet mondani: azért, hogy gondoljanak bármit a blogról és mondjanak ebből el nekem bárhogyan bármennyit, az órákon ez nem kerül elő, az órai munkát nem befolyásolja, az effektív tanár-diák kapcsolatunkban nem tényező. Ugyanúgy kérdezem meg, hogy kell ezt ragozni vagy mit jelent ezt vagy mi ez a dolog és ugyanúgy kapok választ. Ezt köszönöm. Sok tanárral nincs és néhánnyal nem is lesz már órám, akikről írtam, de akikkel van, nekik mindannyiuknak szeretném ezt megköszönni.

Ezt a posztot már egy ideje meg akarom írni, de a mai történések miatt tényleg nekiültem. Az órakezdés előtt a blogról és néhány problémás eseményről meséltem nekik, illetve társalogtunk. Ott volt a teljes csoport, igencsak benne voltunk a történet közepében (nézzétek el nekem a konkrétumok hiányát), amikor elméletben kezdődött az óra.

Megkérdeztem, kaphatok-e pár percet, hogy befejezzem. Megkaptam. Annyira rápörögtünk, hogy már pár tanár is a képbe került, ekkor a tanár azt mondta, kimegy, amíg befejezzük, mert ő mindkét oldalt hallja - tanárokat, diákokat egyaránt. Hagyta, hogy befejezzük az akkor és ott tényleg fontos beszélgetést, adományozott rá időt és teret, hogy szabadan tudjunk pár dologról beszélni - s ő sem folyt bele jobban, mint amennyire szeretett volna.

Ezt külön köszönöm, az első bekezdésért pedig külön köszönet az összes jelenleg tanító tanárnak.

Egy kis bejelentés: az angolokról szóló posztsorozatot nem a saját írásommal tervezem megnyitni, a hetedikes órák ugyanis aránylag klasszikusak voltak és, lássuk be, eltelt négy év és annyira nem markáns, mint mondjuk az alkotóház. Így egy vendégszerző, aki ugyanannál a tanárnál tanult a közelmúltban, jelentkezik majd egy szösszenettel, s utána jön a többi angolórám.

Folytatódik az Óráról órára-posztok restaurálása.

A „felújított” matematikaposzt itt olvasható.