Egy elromlott laptop és egy intenzív iskolakezdés után visszatértem. A táborról lesz öt poszt, minden napról egy. Most azonban hadd meséljem el, miért teszi az iskola nehézzé édesanyámnak, hogy nyelvtanfolyamra menjen.

 
Az iskolában sokféle alkotókör van, amire a gyerekek érdeklődésük és igényeik szerint választhatóan mennek. Ez szép és jó, ez nyilvánvalóan piros pont. Dicséret. Ahogy gondoljátok. Csupán igyekszem jelezni a pozitívumokat is, ez mindenképpen az.
Egy baj van velük: előreláthatólag az iskolakezdés után két héttel (jövő hét hétfőtől) fognak elkezdődni. A probléma ezzel nem az, hogy a várakozástól leesik az orrom, és nem fogom kibírni addig. A probléma az, hogy sokáig fogalmuk sem volt még a foglalkozásokat tartó tanároknak sem, hogy mikor indulnak az alkotókörök. Sőt. Néhányról azt sem tudjuk, lesznek-e egyáltalán (bár azok technikailag nem alkotókörök). Sőt. Ha azt hiszitek, hogy az év elején megkapott kiskönyvben szereplő adatok (pl. mettől meddig tart) helytállóak, tévedtek. Az egyik, engem érintő alkotókör két órával hosszabb időponttal szerepel a kiskönyvben, mint a két héttel később a faliújságra kirakott lapon. Ez azért volt kellemetlen, mert a hosszabb időpont lehetetlenné tette (volna!!!), hogy menjek, így azonban tudok menni. Ergo három tanárnak mondtam teljesen mást annak kapcsán, hogy megyek-e, és fél napomba tellett, míg kiigazítottam a szálakat.
Ja, és még mindig nem tudjuk, mi mikor lesz igazából, s meg lesz-e minden engem érdeklő foglalkozás tartva. Így azonban relatíve nehéz kitalálni, mely délutánokon végzek korán.
 
Nekem mindegy lenne, de – lásd a nyitóbekezdést – az iskola mikroverzumán kívül is van élet, s ide nem ártana tudni, mettől meddig tartózkodom az intézményben.
 
Legyen ez, hm, egy erőteljesen karcos piros pont?