Elnézést a poszttalanságért, közbejött a nyár. Kilenc nap múlva nyitótábor, igyekszem addig minél többet írni.
Az osztály a jelek szerint választható program lesz. Így persze pont azokhoz nem jut el, akikhez el kellene, hogy jusson.
2010. július 27. 02:51
Amiről nem beszélünk – 3.: Iskolabíróság
Mi lenne az a kihágás, amiért felállítanál egy iskolabíróságot? Szigorú ember vagy, és már a cigaretta is elég? Vagy csalás a vizsgán? Lopás? Drog? Egy feltört e-mail? Nos, az AKG liberális, pardon, személyiségközpontú robotvilágában a fentiek nem számítanak. De ha szétvered a tornatermet, példát kell rajtad statuálni.
Ha jól emlékszem, az iskola jelenleg huszonkét éves. A huszonkét év során nem került sor az iskolabíróság felállítására. Szerintem a tantestület sokkal cifrább dolgokat látott már az elmúlt két évtizedben, mint aminek okán végül létrejött ez az intézmény, s van pár tippem, miért is pont ez az eset kap nagy csinnadrattát. Példajelleggel: nyolcadik elején jelentették be a táborban, hogy valaki írt egy, hm, nem túl barátságos (nyomdafestéket nem tűrő) levelet az egyik tanárnak. A dolog onnan lesz érdekes, hogy csávókát az adott tanár nem is tanította, s mivel állította, hogy nem ő írta, a tanárok feltették a kérdést, hogy ki törte fel a srác mailjét és küldte el róla a levelet. Ha meg is oldódott az ügy, nem került nyilvánosságra, mindenesetre egy ilyen húzás kevés volt ahhoz, hogy iskolabíróságra gondoljanak. A szétvert tornaterem fontosabb.
Hasonló incidens volt a felgyújtott faliújságé, de erről majd egy külön posztban. Ott előkerült a tettes, bár ahhoz sok köze nem volt a tanároknak. Olyan is volt az egész ügy, de erről majd máskor.
Szóval vannak nálunk cifra dolgok, de a proverbiális biztosítékot nem egy feltört e-mailcím és szigorúan véve becsületsértés verte ki, hanem egy olyan incidens, amit én őszintén szólva kevésbé tartok jelentősnek. A mailsztoriról csak annyit, hogy az azért valamennyire komolyan volt véve, láttam ugyanis egy „Tisztelt Citromail” című dokumentumot a tanári gép asztalán annak idején. Sajnos nem állt módomban megnézni (pedig igencsak érdekelt az egész eset), de feltételezem, valameddig mindenképp eljutottak a kutatásban. Az, hogy utána ezt is elmismásolták, az egy másik (az iskolára rendkívül jellemző) történet. Ne feledjük, tétel a pénz, amióta felépült az új szárny, minden forint számít, nagyon túl kell ahhoz feszíteni a húrt, hogy kivágjanak. Én persze valószínűleg nagyobb szarban lennék hasonló helyzetben, mivel nem fizetek extra pénzt. Ezt csupán azért jegyzem meg, mert nem gyenge kettős mércét sejtek itt, volt egy srác, aki év elején jött, azt rebesgették róla, hogy az apja havi egymilliót fizet, beszívva ment be az órákra (ha bement egyáltalán), elképesztő dolgokat csinált, de fél évig csak a „beszéljük meg” ment, aztán végre kivágták. Az én helyemre hamar találhatnak bárkit, aki ugye minimum annyit fizet. Na mindegy.
Szóval a szétvert öltöző, a harmadik bekezdésre csak eljutok a témáig. A tornaterem környékének felépítéséről már írtam itt, akit érdekel, olvasson utána, megvárjuk. Az öltözőink nem sokkal térnek el egy átlagos öltözőtől, van bennük egy incifinci klotyó, egy cirka fél-egy négyzetméteres öltözőterülettel, plusz a sokszor sokas szekrény. Ez egy nagyon egyszerű vasszekrény, a polcok úgy vannak beleszerelve. Ez a beleszerelés nem a legbiztosabb megoldás, a szekrény folyamatosan amortizálódik, ha mástól nem, az öltözői ökörködéstől. A polcok harmada már nincs meg, vagy leestek és elgörbülve hevernek a szekrénysor alján, vagy ott sincsenek. Ez igazából senkit sem érdekelt, rohadt sokáig ott voltak így. Vannak padok, falak, fent egy kis ablak, ami természetesen alkalmatlan arra, hogy megfelelő mennyiségű friss levegőt juttasson az öltöző légterébe.
Ezt a kis izzadságtól bűzlő paradicsomot támadta le három, összesen cirka nyolc agysejten osztozó félemberi lény a pékáról. Péká alatt nem "pészkénzt" vagy pékárut értek, hanem a párhuzamos képzést. Szóval három elmebeteg pékás. Elnézést, ha a poszt stílusán érződik a most olvasott Tesco Titok 1-2 behatása, ne haragudjatok. Tehát három nemnormális pékás nyolc agysejttel a közösben (mint a cucializmusban) begyalogol az öltözőbe. Felteszem, már üres volt és délután, mert másnap a mi óránk alatt jöttek hüledezve megnézni a munkásemberek, hogy mi van itt.
Volt ott néznivaló. Konkrétan szétverték a falat, a keresztfáig legyalulták a [puha akármit, amiből a fal van], már a követ kapargatták. A padok szélét legyalulták, a szekrények szélét beverték, az ablakok alját meghúzták. Elvoltak a kis drágák. Brutálisan nézett ki a hely.
Az iskolabíróságot nem állította fel senki, összehívására azért került sor, mert egy büntetés alanyai nem értettek egyet egy büntetéssel. Tehát nem az volt a funkciója a bíróságnak (a való életben sem az), hogy megvádoljon valakit, hanem hogy döntsön a bűnösségről és a büntetésről vagy vitás kérdésekben. Az iskolabíróság döntése nyilvános (a diákok erről tájékozódhattak), bár a nyilvánosságra hozatalra eddig még nem volt mód (azóta nem jelent meg iskolaújság, ahol az iskolabíróság határozata szerint közölni kell a döntést), ha a téma érdekelt volna (és nem csak vagdalkozni akarsz), megkérdezel bárkit, patrónust, diákbírót...
Mivel egy iskolában a tanár önmaga szabhat ki büntetést, más fokozatokban az igazgató, nálunk pl. patrónusi kör vagy nevelőtestület, így az iskolabíróság inkább csak egy felsőbb fórumot jelent, leginkább fellebbezési lehetőséget, ahogy ez jelen esetben is történt.
Most a nevelőtestület határozatát fellebbezték meg a diákok, ezért volt szükség az iskolabíróság összehívására. A határozat pedig az volt, hogy az iskola a rongálás ügyében a rendőrséghez fordul. A nevelőtestület döntését az iskolabíróság jóváhagyta.- Baranyai István kiegészítése/korrekciója
Kiderült, kik voltak (és komolyan nem vágom, honnan, nem voltak szemtanúk). Még csak be sem voltak állva, ha jól vagyok informálva, egyszerűen leharcolták a helyiséget. Az iskola ekkor azonban bekeményített (mert ilyet is tud), kijelentették, hogy akkor most a suli történetében először felállítják az iskolabíróságot (benne tanár, diák és gyerek minden évfolyamról), akik majd ítélkeznek a bűnösök felett, mert ez már túlment minden határon. Sőt, a csibén – ahol nyilvánvalóan szóba került – patrónusom döbbenten tapasztalta, hogy a felvetésére, miszerint ha láttuk volna, szóltunk volna-e, egyöntetűen nemmel válaszolt a társaság. Elhűlve kérdezte, nem zavar-e minket, hogy az iskola tulajdonát rongálják.
Kedves tanárok, először is nem kéne leszarni a gyerekeket, mint indivuumokat, ha normálisak. Másrészt százból kilencvenkilencszer úgysincs következménye. Harmadik, nincs közünk az ügyhöz, nem fogunk belefolyni három agyament srác ki tudja, milyen indíttatású ügyleteibe. Sajnos az iskola semmit nem tett azért, hogy lojálisak legyünk iránta. Az, hogy ezek után csodálkoznak, hogy az iskolára hagyjuk az iskola tulajdonának sorsát, az engem sem érdekel túlságosan.
Megvan a magam véleménye arról, miért pont ebből lett világbotrány. Az öltöző statikájának lemeózása ugyanis anyagi károkat okozott az iskolának, s emellett nehéz elmenni szó nélkül. Egy felgyújtott faliújság helyreállítható viszonylag nagy költségvetési hatás nélkül, egy szétvert tornaterem nagyobb tétel. És egy olyan iskolában, ahol a cigarettázás betiltásának egyetlen oka a suli imagének védelme, igen kevés dologért akadnak ki a gyerekekre, akik mögött általában vastag pénztárcák állnak. Így azonban, mivel megjelent a mínusz a károkozási oldalon, egyből előkerülhet az igazgató szomorú beszéde év végén, hogy az iskola elvei alapvetően remegtek meg. Nos, szerintem nem most remegtek meg (Korrekció előtt, s továbbra is jelezném, hogy nem csak az ujjamból szopott dolgot jelzek, csak más még ennyire sem tesz megjegyzést: "azok már le is omlottak a sokat emlegetett új szárny felépítése után. Én szeretnék hinni a jó szándékban, de be kell ismernünk, hogy jelenleg kényszerből elüzletiesedett az iskola, s rengeteg olyan gyereket engedett be – megfelelő pénzért! –, aki nem való ide").
Érdeklődve várom a fejleményeket.
2010. július 15. 12:34
Amiről nem beszélünk – 2.: A lélegeztetőgépen tartott fesztivál
Normális helyen ha valami nem működik, ha már nincs rá érdeklődés, elkönyveljük a tanulságokat és abbahagyjuk. Egy liberális iskolában azonban egy lassan érdektelen közösségi programot úgy kívánják megmenteni, hogy kötelezővé teszik.
Annak idején, jóval azelőtt, hogy még elkezdtem volna tanulmányaimat az AKG-ban, a Tavaszi Fesztivál egy népszerű közösségi program volt. A különböző nyelvi csoportok előadásától kezdve a zenei koncerteken át a filmvetítéseken keresztül egy igazi szociális méhkas volt ez az összejövetel, de napjainkra az embereknek valahogy akadt jobb dolguk is, mint hogy iskolatársainak produkálják magukat. Az időt a barátaikkal töltötték, általában egy jó „menő” vízipipa társaságában vagy egyéb hasznos (akár tényleg hasznos) elfoglaltsággal ahelyett, hogy az AKG-ban okoskodtak volna késő délutánig.
Az idősebb és régóta ott tanító tanárok szomorúan látták a Tavaszi Fesztivál hanyatlását, az őszi könnyűzene iránti csökkenő érdeklődést is. Idénre a Tavaszi Fesztivál csupán pár angolcsoport órán kitalált akármijéből (a mi csoportunk is csinált valamit, néhány párperces jelenet adaptálása pár órányi munkával, pocsékul, jeleztem is, ebben látványosan túl kevés az energia, hogy részt vegyek benne), a tizenegyedikes nyelvi csoportok kötelező előadásain és a színházcsoportok (akik konkrétan ezért a fesztiválért léteznek) produkcióin kívül mára már szinte nincs is önálló kezdeményezés.
Ahelyett, hogy hagyták volna csendben és szépen meghalni a fesztivált, a tantestület lélegeztetőgépre tette. Először is az egyik témahetet annak szentelték, hogy a kilencedik osztály megszervezze a fesztivált. A témahét jóval a fesztivál előtt volt, a végén egy „gálával”, ahol előadtuk azt, amit a héten csináltuk. Mi remekül szórakoztunk a témahét során, erről is van bejegyzés. Lényeg a lényeg, ott és akkor kijelentették, hogy onnantól kezdve, hm, rendszeresen a kilencedik osztály fogja tartani a Tavaszi Fesztivált. Mert miért ne? Legalább lesznek programok, hm?
Ez azonban nem volt elég. Hiába volt megint egy halom produkció és „produkció”, amin részt lehetett venni, senkit sem érdekelt. A tanárok nagy terve nem jött össze, ez az új kis hagyomány nem volt elegendő a fesztivál fenntartására. Az AKG teremtett egy új hagyományt, hogy a régi hagyomány megmaradjon. Ez azonban nem volt elég. Az iskola ragaszkodik sajátos hagyományaihoz, mint például a nyitás. Azt érdeklődéstől függetlenül meg lehet tartani, a fesztivált azonban nem, így hát még valamit ki kellett találni, hogy életben maradjon: kötelezték a gyerekeket, hogy részt vegyenek rajta. Nem arról van szó, hogy ott kell lenni, lévén tanítási nap - ez kevésnek bizonyult.
Az erőltetett fesztivál a másodvonalbeli programokkal – kötelező. Ez nem újdonság. Az újdonság az, hogy most már a faliújságra kirakott, szép rózsaszín programlistán be kell jelölni, mikor melyik programra akarsz menni - illetve érdeklődés híján melyikre fogsz menni. Az AKG újabb közösségi, személyiségközpontú hagyománya menekült meg a csúnya, érdektelen, értetlen, éretlen gyerekektől.
Ja, hogy senkit sem érdekel? Nem baj. Igazán nem halunk bele, nem?
Az egy dolog, hogy a tanárok vállaltan képtelenek felügyelni és ellenőrizni, tényleg részt veszünk-e a programokon. A baj igazából az, hogy ettől az emberek nem fogják megszeretni a programot! Igencsak egyértelmű jele a fesztivál állapotának, hogy kell egy szervező évfolyam és külön kötelezővé kell tenni a bejövetel mellett a programok megtekintését is. Az egész értelmetlen! Erőltetett! Csupán néhányan vannak, akik kötelezés nélkül programot csinálnak és már csak az iskolaközösség kisebb részét érdekli az egész! A tanárok reakciója? Egy évfolyamnak kötelező programokat csinálnia, a többinek kötelező néznie!
Gratulálok, igazán liberális és személyiségközpontú megoldás! Állva tapsolok! Komolyan azt gondoljátok, hogy ha így folytatjátok, az segíteni fog és újra érdekelni fog minket a fesztivál?! Mindenki menekül, amint tud!
Hacsak nem történik valami radikális változás, a fesztivál nem fogja megérni az érettségimet. Mit gondoltok, Dr. House tudna még segíteni?
2010. július 14. 22:00
Mindennapi naplólapok – Az elkerített tornaterem
Ebben a posztsorozatban kis hétköznapi apróságokról számolok be az AKG mindennapjai kapcsán. Első témánk a felvételt nem rögzítő kamera nyomán felszerelt igazolatlangeneráló kerítés. Egyetlen szabály megoldhatná a problémát, de hát azt az iskolában nem szokás. Kis személyiségközpontú abszurd alant.
Messziről kell kezdenem. Adott a tornaterem, mint a nagyobb iskolákban általában. Két fiú- két lányöltöző, a diákok – ha már szüleik ki tudják fizetni a költséges személyiségközpontú oktatást – jól fel vannak szerelve különböző elektronikus kütyüdékekkel, illetőleg pénzzel. Ezeket az öltözőben hagyni, nos, nem a legbiztonságosabb ötlet. Még a végén valaki elviszi. Azok, akiknek van pár tartalék agysejtjük, rendszeresen be is viszik a tornaterembe értéktárgyaikat, ezt diktálja a józan ész.
Egyik nap egy ismeretlen odamegy a portáshoz. Megkérdezi, bemehet-e kirakni az autósiskola szórólapját. A portás igent mond, a faszi bemegy. De ó, micsoda csapás, hazudott. Valójában az öltöző felé veszi az irányt (nem most teszi ezt először) és felmarkol egy adag telefont és/vagy pénzt. Ezek után angolosan távozik, magában talán jót is röhög a portáson.
Ohó, de hiszen van nekünk biztonsági kameránk. Feljelentés megtéve, a rendőrség forró nyomon indulhat! Ott a portás személyleírása plusz a felvételek is!
…azaz csak a… portás. A kamera… nos, az… nem vesz fel dolgokat.
Real-time kijelzi a nagytanáriban a portán zajló eseményeket, de felvételt, azt, nos nem készít.
A fószert később egyébként sikerült elkapni, de nem ő volt az egyetlen, aki már megdézsmálta az öltözőszekrényeket. Kérdés, mit csináljon ilyenkor egy iskola a diákok értéktárgyainak érdekében?
A válasz teljességgel nyilvánvaló! Felszerel egy kulccsal zárható vaskerítést a tornatermi folyosó végére!
Nem viccelek, a tanári kar/sóhivatal ezt találta ki. A legegyszerűbb megoldás az, ha minden óra kezdetén bezárják a kerítést/kaput/nevezzük akárminek, így akadályozva meg a tolvajok bejutását.
Első pillantásra talán nem egyértelmű, miért okoz hatalmas problémákat ez a kerítés a mindennapjainkban. Nem, a tornatermi folyosó tényleg csak a tornateremhez vezet, a szép zöldre festett útakadály nem zár el minket az iskola többi részétől. A probléma kizárólag a tornateremmel, annak elérhetőségével van.
1) A tornatermi folyosó előtti cca. fél négyzetméteres területen préselődik össze a következő tornaórára jó előtte odaérkező csoport (khm, idő átöltözni). A szardíniák kényelmesebben elvannak a dobozukban.
2) Normál körülmények között a következő órára érkező csoport fele már át is öltözik addigra, míg az előző óra véget ér. Így azonban egyszerre kényszerülnek az öltözőkbe az órán végzők és a következő órára érkezők. Ahelyett, hogy az „érkezők” fele a benti tömeg kiáramlása előtt, a másik fele meg utána öltözne át (ez persze sarkosított példa), cca. 20 ember szorul minden egyes öltözőbe (cca, hm, másfél négyzetméter?), a szekrényhez nyomakodva, a bűzben átöltözve.
3) Ó, és így a késő (hiszen a kerítést órakezdéskor zárják a tornatanárok) nem tud bejutni, akár egy perc késés is igazolatlan hiányzással egyenértékű.
Komolyan ez a megoldás? Nekem lenne egy tiszteletteljes javaslatom. Úgy hívják, „szabály”. Az AKG-ban nem kultiválják, pedig néha nem ártana. Vezessék be, ne csak javaslatként, hanem szabályként, hogy az értéktárgyakat be kell vinni a tornaterembe. Ha valaki ezek után az öltözőben hagyja, az iskola nem vállal felelősséget.
Ha ez nem tetszik, akkor meg szereljenek fel egy olyan kamerát, ami fel is vesz ezt-azt.
UPDATE: Mi. és Mi.-né egyébként a rács ellen van. A jelek szerint nem számít.
2010. július 14. 00:25
Amiről nem beszélünk – 1.: Lopások a banántól a húszezresig
Ez a posztsorozat az AKG elitizmusába bele nem illő, sötétebb kis foltocskákat fogja bemutatni. Ezekről nem beszélünk, elsikkadnak az évfolyamokon. Ne feledjük azonban, itt is lopnak, gyújtanak fel faliújságokat, törnek fel e-maileket. Mindezt a tanárok, khm, óvatoskodó megoldáskísérletei mellett.
A posztlistából láthatjátok, hogy nem egy ilyen kis incidensről tervezek írni. A fő problémát, a tanárok meg(nem)oldásait későbbre hagyom, úgyis ki fog világlani a példákból. Érdekes dolgok történnek minálunk, vannak köztük viccesek és kevésbé viccesek.
A történet első része egy félig megevett banán.
Igen, egy félig megevett banán. Egyik reggel a nyitáson a tény fontosságának teljes tudatában elszürkült arcú évfolyamvezetőnk csendre int minket és bejelenti a felfoghatatlan, első hallásra sokkoló hírt: az angoltanár asztaláról eltűnt egy félig megevett banán. Nevezett banánt a közös tér falán, szétkent állapotban még a nyitás pillanatában is meg lehetett tekinteni.
A komolykodó mód, ahogy ezt az eseményt L. (nem én, hé!) prezentálta, még engem is megnevettetett. Tudniillik a tanáriba szabadon bejárhatunk (ha nincs benn tanár, akkor azért általában kulcsra van zárva), s ez, mint a mellékelt ábra mutatja, érdekes ötletet adott valakinek. Apró kis vicces történet, semmi más. Mi jót nevetünk rajta, a tettes kilétére vonatkozó kötelező kérdésre senki sem válaszol, éljük tovább mindennapjaink.
A dolog ott veszti el a humorfaktort, amikor cirka két nappal később ugyanazon tanár asztaláról egy húszezres tűnik el. Mivel a tanárok nem szokták a költségvetést nyílt színen hagyni, valószínűleg egy gyerek hozta be egy könyv árát vagy valami hasonló célra szánt összeget. Tűnt már el az évfolyamról egy húszezres, az megkerült, miután a tettes bevallotta. A dolog komolyabb hullám nélkül szépen el is halt, távol a nyilvánosságtól, így csak spekulálhatunk, történt-e valami egyáltalán.
Mint ebben az esetben is.
Ez az iskola a legkisebb rossz
Utolsó kommentek