Heh, mennyire nem akarom ezt megírni! Húzom, halasztom, ameddig lehet. De angoltanárom volt vagy hat a négy év során és hosszabb időbe fog telleni, míg azon átverekszem magam, a közgázhoz meg kell írnom előtte a GO és YE jelentéséről, különbségéről. Ezekhez nincsen túl sok kedvem ma. Jöjjön hát a tesi.
Nem vagyok egy tornászalkat, a legutóbbi tudományos kísérletek szerint két hét alatt futom le a száz métert. Hozzám hasonló emberek tudják, ilyenkor a problémát nem az „anyag” vagy a tanár szokta jelenteni, hanem a kedves osztálytársak. Erről jut eszembe, aki megteheti, mindenki nézze meg ma este
Az osztály c. filmet, az m2 adja. Én mondjuk a koncertet fogom nézni, de majd valamikor bepótolom. Ilyen filmeket kellett volna néznünk témaheteken, nem A hosszútávfutó magányosságát vagy egy dán akármit, aminek most fel nem tudom idézni a címét. Ezekkel sincs baj (illetve de, a dán film valami rettenetes volt), de ez olyan dolgokról szól, amivel tudunk és véleményem szerint kell is azonosulnunk.
Hol is tartottam…? Ja, igen. Szóval, sosem voltam egy tornabajnok, sőt. A közösség vérmérsékletétől függően azonban ez az AKG előtt sosem jelentett problémát, s bár voltak pocsék tornatanáraim, egyik sem baszogatott. Az a fajta közösségi szopatás, ami az AKG-ban ért pár évig, teljességgel ismeretlen volt előttem addig.
Emlékszem, amikor szóba került, hol is tanuljak tovább. Ismerve engem, akkori iskolám tanárai és egyéb ismerősök is az AKG-t javasolták, el is mentem hát megnézni.
Az első benyomás nem volt valami jó. Nem volt még szerencsém ekkora iskolaépületben, ennyi gyerekkel egy csoportban tartózkodni tanulmányaim során. Személytelenek és ridegek voltak az órák, kaotikus és átláthatatlan az iskolaépület. A többi megtekintett iskola is nagyjából ilyen volt (pedig bármennyire nem költséghatékony, én hiszem, hogy a kis osztályok sokkal jobban működnek), ez még önmagában egy elviselhető negatívum lett volna, nem kizáró tényező. Aztán megnéztem a tornaórát.
Adott Mi. úr és neje, Mi.-né. Van egy harmadik tornatanár is, de vele szinte egyszer sem volt órám. Az az egyetlenegy azonban eddig magasan kiemeli számomra az előző duóból.
Engem néhány órát leszámítva mind a négy évben Mi. úr „tanított”, a próbaórán Mi.-nét láttam. Hozzá egy nagyságrenddel kellemesebb emlékek fűznek, de az az óra, amit láttam, ott helyben bezárta nálam az AKG dossziéját: egy barakkra emlékeztetett az egész (egyébként nem, nincsen baj a tornaórákkal önmagukban, akkoriban nem volt részem „hétköznapi” tornaórákban sem). Mivel már tapasztaltam, mennyire tönkre tud tenni egy intoleráns tornatanár (és akkor még nem is tudtam, mi vár rám), akkor és ott elkönyveltem: nem megyek az AKG-ba.
A sors később mégis idehozott, jobb alternatíva nem lévén (lásd a blog alcímét). Emlékszem, az itteni szóbeli felvételin is elhangzott a gyűlölt kérdés, miszerint miért is szeretnék idejönni. Gyűlölöm ezt a kérdést, ha másért nem, azért, mert ebben a korban ez a döntés nagyobbrészt a szülő kezében van, legalábbis normális körülmények között. Nem emlékszem, mit válaszoltam, de utólag azt hallottam vissza, hogy „olyat válaszoltam, amire mai napig emlékeznek”. El sem tudom képzelni, mi volt az. Ma már folyékonyan tudnék hazudni egy ilyen kérdés hallatára, de akkoriban még nehezemre esett így megoldani a dolgokat.
Na, megint elkanyarodtam a témától. Röviden összefoglalva, a tornaórákban semmi különleges nincs. Semmi liberális/személyiségközpontú. Itt is igaz, hogy az megy el tornatanárnak, aki nem ért máshoz. Legelső (és egyik legrosszabb) tornatanárom első osztályban volt, Tamásnak hívták, ő volt az egyetlen, aki meg is csinálta (tudta csinálni?) a gyakorlatokat, amiket velünk csináltatott meg. Mi. úr sem tette meg nekünk ezt a szívességet.
Az egyetlen dolog, amit felróhatok – és fel is rovok – Mi. úrnak, az az, hogy azzal a minimális pedagógiai érzékkel sem rendelkezett
(igazából csak ebben a tekintetben – a szerk.), amit elvárnék egy tornatanártól, ez pedig a csoport megfékezésére vonatkozik. Ha nem az AKG-ról beszélnénk, fel sem hoznám, itt azonban az lenne a minimum, hogy le lehessen szabadon megalázni a másikat. Arról, hogy hogyan is kerülnek olyan gyerekek az AKG-ba, akik megaláznak másokat, arról hamarosan posztot fogok írni. Sokan már biztos tudjátok, mire gondolok.
Most megyek, elkezdődött a koncert, nehogymár csak az ablakból hallgassam a továbbiakban. Ó, és ha valakit tényleg érdekelt a kis műsorajánlóm, 01:25-től szintén az m2-n lesz a Miért épp a demokrácia? c. dokumentumfilmsorozat egyik epizódja. Még nem volt szerencsém belenézni, de ígéretesnek tűnik az ajánló alapján.
Utolsó kommentek