Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Statisztika már megint

Rendszeres olvasóim emlékezhetnek a „Miért jó egy alternatív iskola?” c. könyvből kivett diagramra, és az az alapján levont összefüggésekre. Emlékezhetnek arra is, hogy kiderült, elnyomtatták a diagramot, s hogy még ezen is össze tudunk zörrenni Baranyai Istvánnal (a könyv oldaláról készült fotó tőle származik). Teszek egy újabb kísérletet, jó? Csak reméljük, hogy nem jobbról balra kell olvasni a sorokat, vagy valami.

A Paint csodájának köszönhetően most már helyükön vannak az adatok, a legkevésbé elfogadott túlélési technikák legalul olvashatóak. A statisztikák, mint már az előző írásban is megemlítettem, 2006-osak. Az eredeti képet és a hiba részleteit a poszt elején linkelt írásokban találjátok.

 

Amikor csodálkozva nézegettem az eredményeket, a jegyzeteim mellett azzal hessegettem el a gondolatot, hogy „a fordított eredmény még nagyobb baromság lenne”. Ott és akkor az 1-5 értékek megfordítására gondoltam, de így is vannak furcsaságok. Nézzük.

Az első, mint már annak idején is leírtam, az az, hogy egy alternatív, személyiségközpontú, igen sok kérdés dolgában meglehetős lazaságot és/vagy elnézést tanúsító iskola ennyire keményen veszi, legalábbis elviekben, az olyan dolgokat is, mint a késés vagy a nem készülés (ne feledjük, „inkább nem elfogadható” és „egyáltalán nem elfogadható” között ingadoznak az értékelések). Mindez annak fényében a leginkább érdekes, hogy tapasztalataim szerint a puskázást (is) azért elég lazán kezelik. A Heti apróban írtam arról, hogy a némettanárunk (aki tényleg egy tapasztalt pedagógus) úgy vélekedett, hogy a gyerekek utólag nagyon bánni fogják, hogy nem használják ki ezt az évet, és ő azért pontosan látja pl. azt, hogy ki kiről másol. Erre én azt írtam, hogy én nem várnám meg, hogy a gyerek rájöjjön (bár nagyon érdekes kérdéskört vezethet fel ez a téma), hanem – lévén egy nagyobb élettapasztalattal rendelkező egyén – preventív metódusokat (pl. a jó öreg büntetések) vetnék be. Ilyen helyzetben szerintem ez érthető, és egy tanár, lássuk be, mást nem nagyon tud csinálni. Ez azonban szerintem nem ok arra, hogy ne csinálja. Érdekes kettőségbe nyújt betekintést az, hogy ennyire elítélik ezeket a tanárok, s mégsem nyúlnak a konvencionális eszközökhöz.
 
A lesés és puskázás, valamint a másolás és más feladatának beadása (illetve a feladat mással való megoldatása) közti értékkülönbség még mindig meglep, hiszen alapvetően ugyanazokról a dolgokról van szó. Mire fel az a 62 század különbség (ami 1-5 skálánál meglepően nagy, a felmérés által „kihasznált” 1-2,28 „skála” esetén meg pláne)? Mire fel a 26 század különbség lesés és puskázás között? Egyáltalán mi alapján értékelik a lesést jobban, a puskázást rosszabbul? A lesést azért veszik egy kicsit jobban, mert az egy közösségi dolog? A másolás esetén is ez volt a kritérium talán?
 
Továbbra sem tudom, mi számít rendbontó titkos akciónak. Hogy idézzem az előző posztot, „Hógolyózás a folyosón? A konyhán keresztül a CBA elé szökés? A suliról való szubjektív kritikablog írása? Bombariadó/a tűzjelző bazerálása?” Lett légyen bármi, mindössze 5 századdal rosszabb, mint a puskázás, amiről meg már megvannak a tapasztalataink. Figyelemre méltó, hogy a szöveg állítása szerint volt egy tanár, aki teljességgel elfogadhatóként értékelte az ilyeneket. Na de milyeneket?
 
Ennél a posztnál is felvetem, miért értékelik – még így is – ily rosszul a tanárok azt, ha valaki nem készül? „Szerintem ez egy fokkal gyakrabban fordul elő szándéktalanul, mint például a puskázás, a másolás vagy hasonlók. Ráadásul nem is jelenti azt, hogy a diák valamit megakasztana vagy akadályozna vele: „egyszerűen” fogalma sincs arról, mi történik, vagy legalábbis az aznapi anyagrészt nem tudja – s ez, lássuk be, igen gyakran előfordul egy iskolában.” Nem állítom, hogy buksisimit érdemel az, aki ezt csinálja, de ez sokkal inkább ideiglenes, nem szándékos és „tüneti”, mint mondjuk a puskázás. A poszt végén leírom, én milyen pontokat adtam volna a túlélési technikákra, erre speciel hármast.
 
Azt, hogy egy gyerek „szándékosan (meg)akadályozza az iskolai munkát”, én úgy értelmezem, hogy mások figyelmét is elvonva marhul az órán. „Ha ezt ilyen szinten elfogadhatatlannak tartják a tanárok, én azt gondolnám, következnének a retorziók és büntetések, nem azért, mert ez egy normális iskolában így menne, hanem mert ez lenne a természetes reakció egy ténylegesen kártékony és a jelek szerint ennyire elítélt túlélési technikára” – ezt anno, tévesen, a nem készülésre írtam, de jelen állapot szerint ide illik. Természetesen vonatkozna a puskázásra és a másolás minden formájára is.
A kritérium megfogalmazása szerintem egyébként nem a legideálisabb, szerintem például nem minden tanár venné ide az óra alatti beszélgetést. Ha már a kritériumokat böngésszük, vajon mi a lényegi különbség a teljes iskolai foglalkozásról és a teljes tanítási napról való ellógás között? Na de vissza a tárgyhoz.
 
Most már csak egy feje tetejére állt világ Földön hagyott nyomai maradnak. Hogy mire gondolok? Lássuk:
 
Miért rosszabb a másolás, mint az egész napról való ellógás? Előbbivel legalább valami bemegy a gyerek fejébe. Miért jobb, ha a diák csak az iskolai foglalkozásokról lóg el, mint ha egész nap be se jönne? Talán, mert utóbbi esetben van plusz egy adag ebéd? Miért rosszabb, ha valaki valótlan indokokat talál ki annál, mint ha nem készül? Egyáltalán miért ilyen rossz, ha valaki valótlan indokokat talál ki? Engem az jobban zavar, ha Józsi nem csinál házit, mint ha azt mondaná, hogy megírta, de náluk ebédelt Orbán Viktor és tévedésből azt ette meg a krumplipaprikás helyett. Miért van a többi technikához képest középen (1,65) a puskázás és miért a létező legrosszabb a más munkájának beadása (1,03)? A puskázó ember végső soron a tankönyvkészítők munkáját adja be. Sarkos a párhuzam, tudom, de szerintem érthető. Hogy lehet „inkább nem elfogadható” a késés egy csengő nélküli iskolában, ahol ez óhatatlanul előfordul? Az egyik biztosítékkiverő nálam az volt, hogy miért jobb, ha a gyerek nem figyel az órán, mint ha nem készül? Az utóbbi sokkal inkább akadályozza az anyag megértését, ha már választani kell. És már csak meg sem említem ismét a másolás különböző permutációi közti értékelési különbséget!
 
A végére pedig jöjjön, ahogy ígértem, az én értékelésem:
Nem készül fel órára: 3
Nem veszi ki a részét a csoportmunkából: 2
Késik: 3
Nem azzal foglalkozik órán, amivel kellene: 1
Les valakiről: 1
Valótlan indokokat talál ki: 3 (egyébként voltaképp nem is érdekel)
Ellóg egész iskolai foglalkozásról: 1
Puskázik: 1
Rendbontó titkos akciókban vesz részt: 2 (fogalmam sincs, mi az, értékelésemhez az egyik matekórán elengedett csótányok történetét vettem alapul)
Ellóg egész tanítási napról: 2
Szándékosan megakadályozza az iskolai munkát: 2 (bár itt tényező, hogy diák vagyok, magamat figyelmen kívül hagyva 1-et adtam volna)
Megoldatja a feladatát mással: 1
Nem valódi dokumentumokat mutat be: 1
Más feladatát adja/mutatja be: 1
 
Átlag: 24/14=1,71
Na, legalább arányaiban egyetértünk, kedves tanári kar. Egy icipicit még lazább is vagyok – most tekintsünk el attól, hogy tudathasadás hiányában az én kérdőívem mindössze egy ember véleménye alapján készült, a másikkal ellentétben. És még nekem mondják, hogy „egyszerűen rossz iskolába jártál - sokkal megfelelőbb lenne számodra mondjuk a Móricz, ahol a XVIII. századi poroszos drill a stílus, mert a tanárok emberi és szakmai képességei annyira terjednek ki.” (via).

 

0 Tovább

Heti apró-sorozat

0 Tovább

Szubjektíven a Szubjektívről

Ha olvastátok az iskolaújságot is érintő új vendégposztot (s esetleg a hozzá tartozó hozzászólásom is), akkor már nagyjából körvonalazódhatott, mi(k)ről fog szólni ez a poszt. Mire szolgál egy iskolaújság? Milyen funkciót tölt be a Szubjektív? Jó-e a forma? Mindemellett röviden megemlítem majd szerkesztőségi tapasztalataimat.

Hol is kezdjem? Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ideális-e a jelenlegi formátum? Szerintem semmiképp sem. Az iskolaújság veszteséges (nem is célja persze a profit), a papíralapú formátum kötöttségeiről nem is beszéltünk. Kevesebb emberhez jut, juthat el, mint az interneten, s ha a publikációk egy nem elhanyagolható része nem iskolai dolgokról szól (márpedig ez a helyzet fennáll), felesleges az iskolára korlátozni a potenciális olvasókört. Az interaktivitás (hozzászólások, hivatkozások, itt-ott megjelenés, külsős írások stb.) és a könnyű módosítások, gyors kiegészítések lehetősége szerintem egyértelmű. Ha az anyagi vonzatot is nézzük (bár egy iskolaújság tekintetében ez természetesen sokadlagos kérdés), a blogokra relatíve egyszerű kihelyezni akár csak egy AdSense-reklámot is – s természetesen nincs nyomtatási költség. Tapasztalatom szerint az embereket ráadásul – már ha érdekli őket egyáltalán az iskolaújság – nem mennek le a büfébe újságot vásárolni csak azért, hogy elolvashassák a legújabb interjút az egyik tanárral, sőt, annak sem volt nagy keletje, amikor egy szerkesztőségi tag árulta fent az évfolyam kisiskolájában a lapot. Összefoglalva, 2010-ben, az iMindenfélék, Kinectek, Move-ok és az LHC világában nem lenne nagy ugrás az internetre emelni a tartalmat, ami felsorolhatatlanul sok előnnyel járna.
 
Mint a kommentben is megtettem, ismét hivatkoznék a Hibrid AKG blogra, bár, ha jól látom, október vége óta nem született új írás (itt található). A hozzászólásban úgy fogalmaztam, hogy „…szerintem ez voltaképp "Szubjektív done right", egymás mellett filmkritika és kapustatisztika, hivatkozások (ami megint sokkal könnyebb, mint az interneten) és - feltételezésem szerint - iskolaújságunkénál nagyobb olvasottság. Mindig is támogattam és támogatni is fogom a hasonló kezdeményezéseket.”.
 
Kicsit talán korán hozom fel ezt a kérdést, mivel még nem kezdtem bele az iskolaújság, mint olyan funkcióinak fejtegetésébe, de ne feledjük, hogy az alkotóköri rendszer sajátosságai miatt a jelentkezésnél elsőbbséget élveznek a nyolcadikos és kilencedikes tanulók (ezekben az években kötelező alkotókört választani). E sorok írásakor az AKG weboldalán a legújabb elérhető lapszám a 2010 januári (itt elolvasható, még fogok rá hivatkozni) – a dátum nem elírás -, e szerint az akkori szerzők közül egy nyolcadikos, nyolc kilencedikes és ketten járnak a 9Ny évfolyamra, ami szintén ugyanez a korosztály. Isten ments, hogy koruk alapján minősítsem le a szerzőket, magam sem utálom jobban, amikor ez történik, de ha az iskolaújság célja az iskolai mindennapok bemutatása, az, hogy vitafórumként szolgáljon, az, hogy a fontos dolgokról tájékoztatást nyújtson, szerintem mindenképpen szükség van idősebb és/vagy tapasztaltabb diákok közreműködésére, egész egyszerűen azért, mert nagyobb az AKG-s tapasztalatuk és – valószínűleg – nagyobb rálátással bírnak a változásokra, vagy az akár belsős, akár külsős párhuzamokra.
És itt jön a képbe a legfontosabb dolog, mégpedig az, hogy a Szubjektív ma már egyre inkább nem az iskolai mindennapokkal foglalkozik, legalábbis csak rendkívül felületesen. Egyszer régen böngészgettem az archívumokat, s találtam olyan cikkeket, mint például a környéken történt, az iskolát is érintő csőtörés beszámolója, vagy anonim statisztika az iskolai drogfogyasztási szokásokról. Vagy most ránézek a 1997-es szeptember eleji kiadás néhány cikkcímére: Az 1997/98-as tanév első félévének tanrendje, Az AKG új tanárai, A számítástechnika munkaközösség új és külsős tanárai. A ’98 decemberi kiadásban a következő érdekesebb cikkcímeket találtam: Hétfő - "Novemberben több rongálás is történt az iskolában. A negyedik emeleti klubban egy széket törtek öszsze különleges elszántsággal ismeretlen fiatalok..."; A tervezett drog-szabályozás legfontosabb eltérései a jelenleg hatályos törvényekhez képest.; A tüntetés - "Péntek délután nagy volumenű tüntetés zajlott a Vörösmarty téren, a drogtörvény-tervezet ellen..." – iskolai vagy az iskola tanulóit érintő dolgok, vagy „csupán” hétköznapi tájékoztató jelleggel született írások.
 
Nem tudom, hol következett be a váltás, de mire én a szerkesztőségbe kerültem, rendszeressé váltak a film-, a koncert- és a könyvkritikák, amiknek, lássuk be, sok közük nincs az iskolához – s aminek van köze az iskolához, az is az esetek 90%-ában élménybeszámoló.
 
Ha már szerkesztőségi tapasztalatok! Nyilvánvalóan csak az én évemről tudok beszámolni, s hogy fair legyek, hadd kezdjek magammal. A cikkjeim nagyja ugyanúgy érdektelen és értékelhetetlen iskolatájékoztatási szempontból, mint amiket lejjebb felemlegetek majd (Csak én film helyett speciel a Rome: TW-ről írtam…), egyetlenegy olyan van, amit értékelhetőnek érzek: valaki írt egy cikket arról, milyen nehéz volt az első AKG-s évben navigálni, az újdonságokat megszokni – nos, ezen a fél évfolyam teljesen felháborodott és az egyik irodalomóra egésze elment az erről szóló vitára. Nyilvánvalóan a cikkem stilisztikailag egy nulla mai szemmel nézve, de legalább valami olyanról szólt, aminek köze van ahhoz, ami a diákokkal történt. A szerkesztőségi üléseken való részvételt lazán vettük, a húszperces késésektől a korábban elmenésen át az ott sem létig sok minden előfordult, az ülések nagy része a „találj már ki magadnak egy cikktémát” vagy a „most felolvassuk egyikőtök cikkét”, esetleg az „itt vannak a lektorált cikkek, nézzétek át őket”-szentháromság vonalán mozogtak, ahol az első kerül elő a legtöbbször (talán ezért is születik ennyi (film)kritika, nem tudom). Ahhoz képest, hogy év elején a Watergate-ügy és hasonlók átbeszélését terveztük, ebből csak odáig jutottunk, melyik betűkombináció hozza elő a Wordben a megfelelő idézőjelet. Elviekben kellett volna mindenkinek csinálnia egy interjút az év során, de pl. magamat látva a jelek szerint ez sem volt kötelező. Természetesen a fenti sorok nem mások, mint három évvel ezelőtti események szubjektív interpretációja.
 
Ismét az archívumot böngészve azt látom, hogy a 2004 novemberi szám – így a cikkek és a kiragadott első sorok alapján – 6 iskolai élménybeszámolót (ide számolom rajztanárunk cikkét is), 9 kritikát (filmről, színdarabról, egyebekről) és 3 iskolán kívüli dolgot taglaló cikket tartalmaz (ezt a cikket mindenképp figyelmetekbe ajánlanám). Igazából már a harmincadik szám is hasonló (2001 október), de most nem tervezek végigmenni az egész archívumon (még egy kivételtől eltekintve), remélem, ez a kis betekintő megvilágítja tapasztalataimat és aggodalmaimat.
 
Ismét a kommentemhez fordulok. „Tényleg, mi egy iskolaújság funkciója? Az íráshoz kisebb-nagyobb tehetséggel bíró diákok felkarolása mindenféle témában vagy, ahogy a vendégposzt is fogalmaz (és én is hiszem), egy nyilvános fórum? Be tudja-e tölteni a funkcióját a maga olvasottságával és témaválasztásaival?” Mint írom, szerintem az utóbbi. Engedelmetekkel végigveszem ezt a bizonyos 2010 januári számot, a cikkek címeit és témáit.
 
Avenue Q (színdarab), Budapest témahét élménybeszámoló, interjú az új angoltanárral (Prievara Tibor)…
 
Állj. Bocsánat, de focikedvelőként emellett nem tudok szó nélkül elmenni.
 
„…7 évet élt Afrikában, rengeteg projektet szervez, Arzenál drukker…”
Aránylag szigorú lektoráláson mennek keresztül a cikkek, ezért is döbbent meg engem ez a hiba. Az a nagyobbik dolog, hogy az Arsenal csapatának nevét fonetikusan írni, nos, érdekes. Jut eszembe, láttátok a Cselzi-Tátönhem meccset? Vagy a Mencseszter Junájtid-Blekkpúl találkozót?
Elnézést a cinikus megnyilvánulásért, nem bírtam kihagyni. A másik az, hogy a drukker szót (vagy akár a „rajongó”, „szurkoló” szavakat is) tudomásom szerint kötőjellel kell kapcsolni a drukkolás (rajongás, szurkolás) tárgyához. Tudom, egy kétsoros, Google-ből kimásolt Blikk-cikk nem a legjobb forrás, de mindenesetre egy gyors keresés után ezt (és még sok hasonlót) találtam.
 
A bennem lakó nyelvtannáci köszöni a figyelmet és búcsúzik. Vissza az iskolaújságra, mint olyanra. Szóval a 2010 januári szám további cikktémái: nyelvi tábor Magyarkúton, ebibál-tudósítás, Fürdők éjszakája, A hajléktalan élet, New Moon (film), a vámpírmániáról általában, Szigligeti Alkotóház, Álmodozók (film), CSI-kiállítás, Horthy Miklós megítélése most és régen, Hanuka (nem vagyok benne biztos, de nem két k-val írjuk?), The Script (zenekar)…
 
És ennyi. Tapasztalataim és az archívumból kiragadott részletek alapján az iskolaújság szinte egyáltalán nem ír az iskola fontos, ad absurdum vitás kérdéseiről, eseményeiről. Igazából nem is az a kérdés, miért van ez így, hanem az, hogy szükség lenne-e erre: arra, hogy megvitassuk a mindenkit érintő dolgokat egy ilyen felületen. Az én álláspontomat már ismeritek, szerintem egy iskolaújságnak többet kell nyújtania a közösségének annál, mint hogy néhány gyerek élménybeszámolóját bemutassa egy témahétről. Személy szerint (bár már egy jó ideje nem olvasom, fullasztó az egyoldalú állásfoglalás) az ÉS legjobb részei azok, amikor akár több lapszámon át is reagálnak egymás írásaira. Ilyen nálunk nincs, és ez szerintem nagyon nagy baj. Van elég probléma és megbeszélnivaló kérdés mostanában, s hogy ismét idézzem a Vélemények rovatot a blog jobb oldalán, Radnóti András úgy fogalmaz: „Sokunknak sokféle problémája van az iskolával, az iránnyal, amelyben ez az egész halad, és valóban nincsen olyan működő fórum, ahol ezeket megbeszélhetnénk. Az eredetileg e célra létrehozott intézmények, ahogy azt, kedves Luci, sokhelyütt leírtad, impotens, működésképtelen humbugnak bizonyultak”. Én nagyon sajnálom, hogy az iskolaújság nem ilyen, illetve, hogy az igény egy ilyesféle intézményre még nem manifesztálódott valami konkrét kezdeményezés formájában. Az egy dolog, hogy én főleg erre szánom ezt a blogot, nyilvánvalóan jelenleg nem tart ott (mindannak ellenére, hogy oly sok mindent tematizál), mint ahová el szeretné(n)k jutni vele. Egyébként ha én írnék egy iskolaújságot, egy ilyen esemény kapcsán akár az egész szám csak erről szólna, több szubjektív véleményt is bemutatva. Mert csiszolhatja egy diák írói képességeit azzal, hogy egy nemrég látott új filmről ír kritikát, de ez az iskolaújságba, mint olyanba, szerintem nem való. Kérdés az, hogy amennyiben az iskolaújságnak tényleg csupán ennyi a funkciója, akkor mi az a bizonyos interaktív fórum, ahol a fent már többször említett témákról, vitás kérdésekről társalogni, vitatkozni tudunk, akár nem is csak egymással, hanem az érintettekkel, és/vagy a tanárokkal is.
 
A Szubjektív AKG-s alweboldala itt található.

 

0 Tovább

Vígszínház pályázat

Egy jó fej hülye vagyok, aki kitermeli magának a konkurenciát. Mindemellett szeretném figyelmetekbe ajánlani az egyik projektmunkát az évfolyamomról:

Jelenetírói pályázat fiataloknak!

Ha szeretitek a színházat, és kedvet éreztek az íráshoz, itt a lehetőség, hogy kipróbáljátok magatokat! Jelentkezzetek a Vígszínház Kamasz-bazár(va) pályázatára, ahová kétszereplős jeleneteket várunk titeket foglalkoztató témákról, problémákról. Írjatok saját magatokról, barátaitokról, legyetek ti is szereplői saját jeleneteiteknek!

 

 Ha elmúltál 14 és még nem töltötted be a 21-et, jelentkezz!

 

Ötletadó címként a következőket ajánljuk: Én és az új tesóm; Az új osztálytársunk és én; Apa szeretője és én; A féltesóm és én; Cool, lúzer és a klikkek (a kegyetlen ifjúság); Felnőtt? Gyerek? Magam sem tudom, ki vagyok; Engem senki sem ért meg; A titkom... stb. 

 

De minden saját ötletet kíváncsian várunk!

 

A jeleneteket 2010. december 31-ig [2011 január 31-ig – a blogszerk.] küldjétek el a kamaszbazarva.kukac.vigszinhaz.hu e-mail címre! 

 

A beérkezett írásaitokat egy hattagú zsűri értékeli majd, melynek tagjai: Eszenyi Enikő színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója, Hegedűs D. Géza színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Koltai Edina diák, Juhász Iván, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, Néder Panni a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőszakos hallgatója és Garai Judit a Vígszínház dramaturgja.

 

A legsikeresebb jelenetekből összeállított előadást a Vígszínház bemutatja, és a legjobb írásokat értékes díjakkal jutalmazzunk.

Legyetek ti is szerzőtársaink, írjatok nekünk jelenetet! 


A helyetekben én már csak azért is írnék, hogy kellőképp illusztris személyek olvassák az írásaitokat. Bár lehet, hogy ez csak számomra motiváció…

0 Tovább

A változások tanárszemmel - részlet az iskola 2010-es nyilvános beszámolójából

0 Tovább

Apám Kurva Gazdag

blogavatar

Ez az iskola a legkisebb rossz

Utolsó kommentek