Az iskolában szokás évente kétféle formában értékelni a tanárokat, természetesen anonim módon. Aranyos és liberális ötlet, remekül hangzik, ugye? Az ötlet remek, a megvalósítást közel sem érzem annak. Gyorsan vegyük végig a tanárértékelés két formáját: a számszakit és a szövegest.
A tanárértékelésről itt és itt is írok.
A számszakival kezdtük, emlékeim szerint hetedikben még nem is volt szöveges. Talán nyolcadikban sem, ez nem száz százalék. A számszaki tanárértékelés úgy néz ki, hogy a gyerek bemegy reggel, leül a termébe (kupac helyett névsor szerint) és kap egy sokszor sokas táblázatot. Felírja a tantárgyat, a tanárt, az évfolyamot, a csoportját és öt kategória szerint (tanár rátermettsége, órák légköre, tanár-diák kapcsolat, visszajelzés és összkép) egytől hétig pontozza tanárát. A tanárok később megkapják az eredményeket csoportok szerinti bontásban, átlagot, szórást, mindent nézve. Van patrónusi értékelő is, hasonló kitételek szerint.
A tanárértékelés szép és jó, csak jelenlegi formájában nincs sok értelme. Bár F. anno mesélt egy tanárról, aki állítólag a rossz értékelések miatt hagyta ott az iskolát és idén az egyik közgáztanár rászánt egy egész órát, hogy megbeszélje csoportjával, mit kellene változtatnia, az értékeléseknek általában egyáltalán nincs hatása az adott tanárra. Néhány jobb-rosszabb adatot talán megoszt a csoporttal, de ennyi. Az engem tanító tanárok között vannak jobbak is, rosszabbak is, de egyszer sem láttam, hogy valaki gyökeresen változtatott volna bármin is az értékelés hatására. Már akinél tudjuk, mennyit kapott.
Pontosan, az eredmények nem nyilvánosak. Egy halom anonim és semmitmondó adat fenn van az AKG oldalán, de ebből semmi sem derül ki. Fenn van, hogy az évfolyamok átlagosan milyen értékeléseket adtak az összes szaktanárnak illetve a patrónusoknak és fenn van, hogy az egész iskola átlagosan hogyan értékelt egy tantárgyat, tanári bontás nélkül. Értem én, hogy vannak tanárok, akiknek botrányos eredményei születnek egyes csoportokban, de ezt muszáj cenzúrázni és csak a szép átlagokat tárni az érdeklődők elé? Gyakran több tantárgy össze is van mosva egy kategóriába, még inkább elrejtve a konkrét adatokat! Elvárnám, hogy a tanárértékelés eredményei csoportokra bontva a tanár nevével és tantárgyával együtt elérhető legyen. Szeretném látni, hogy az évfolyamom hány pontot adott rátermettségre az énektanáromnak.
Amikor ezt felvetettem a patrónusomnak, visszakérdezett: én mit szólnék, ha kitennék a jegyeimet az oldalra? Az elképesztően ide nem illő reakció elnémított, pedig nyilvánvalóan semmi köze az egyiknek a másikhoz. Míg ezek az adatok közérdekűek és az érdeklődő külsősöknek (és belsősöknek) hasznos adatokkal szolgálhatnának, esetleg hatásukra eltávolíthatnak egy-két alkalmatlanabb tanárt, az én kirakott jegyeim senkit sem érdekelnének. Ha a példa arra utalt, hogy ezáltal a pedagógus megszégyenül, akkor olyan is. Ha rajtam múlna, kötelezően közzétetetném az eredményeket, de hajlandó lennék arra is, hogy amelyik tanár ezt nem vállalja, az ne kapjon számszaki értékelést egyáltalán. Üvegzsebet ide, emberek!
A másik a szóbeli értékelés. Bruhaha. Bár néha vannak kivételek (pl. az órán közösen megírja a csoport, míg a tanár kimegy – innentől kezdve egy bájoskodó homogén massza lesz a gyakran sokkal negatívabb egyéni gondolatokból), általában csibén kettesével összeállva írnak a gyerekek. Egyik duó erről, másik arról a tanárról. Az egy dolog, hogy így nem szólhatok hozzá például a rajztanár működéséhez (egyszer úgy írtuk a tanárértékelést, hogy az egyik számítógépteremben több gépet bekapcsolva és körbejárva írt mindenki minden tanárról – probléma természetesen ezzel is volt, ld. lejjebb), a másik azonban ennél sokkal, sokkal súlyosabb probléma: ezek az értékelések voltaképp cenzúrázva vannak.
Igen!
„Jaj, ne bántsuk meg a tanárt!” „Ez túlzás, ez igazságtalan!” „Ezt így igazán nem írhatod bele!” „Ez biztos nincs így, ugye, gyerekek?” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kísérik patrónusom által a társaság által megírt, helyenként közel sem pozitív értékeléseket. Itt egy kicsit átírjuk, ott egy kicsit módosítjuk és máris emészthetőbb a tanárnak. Innentől kezdve viszont nem őszinte és teljességgel értelmét veszti.
Nemrég irodalomtanáromról írtam egy tanárértékelést. Stílszerűen versbe öntöttem – költeményként annyira nem jó, kritikaként viszont cenzúrázatlan. Ennyire nem rosszak az irodalomórák, de sokkal alacsonyabb a színvonal, mint annak idején volt és az idei tanév első két harmadára teljességgel igaz az alábbi versike tartalma:
„Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.
Egy igazság lehet csak, az, amit Ön mond,
S jaj annak, aki néhányszor ellentmond,
S ha vitáznának, semmi baj se lenne,
De nem, Ön csak el-elnéz mellette.
Nem mi lettünk rosszabbak, Ön szidott le rosszkor,
Ha segítséget adtam, Ön rám morgott sokszor,
S meglepi, hogy elszáll minden tekintélye?
Rossz emberre támad, ez lesz az Ön veszte.
Jók a gondolatok, emlékszem még régről,
Hallatszik a hangos zaj a másik teremrészről,
De a letolást mi is ugyanúgy megkapjuk,
Pölö Rékát szidja le – titkon kikacagjuk.
Romlanak az órák,
Egyre inkább elvontak a témák.
Kit fegyelmezni kell, szabadon kacaghat,
Ki a jó gyerek, három szót sem szólhat.”
Ismétlem, én egy jó gyerek vagyok, aki az órákon tanulni szeretne. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy olyankor, amikor a csoportmunka vége felé az erkölcsöt tárgyalva (órai feladat) heves vitába kezdek egy konkrét erkölcsi példáról, miután kész vagyunk a feladattal, én kapom a dorgálást, míg a terem túloldalán más papírgalacsinokkal dobálózik üvöltve, röhögve. Ilyen is előfordul nálunk. Ismétlem, irodalomtanárból sem egy van és ez a versike a közös munka mélypontján íródott. Az irodalomórákról később az Óráról órára-posztsorozatban részletesebben is megemlékezünk.
Utolsó kommentek